Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
Barcelona új villamosai

A múltkor láttuk a hetvenes évek elejére felszámolt villamoshálózat utolsó maradványát, a "Kék Villamost", ezúttal az új villamosokat fogjuk megnézni. Előrebocsátom, hogy mivel egy teljesen újonnan épített hálózat-kezdeményről (jobban mondva kettőről, de erről majd később) van szó, az egész meglehetősen pöpecül néz ki, ennek megfelelően kell ránézni, nem pedig összehasonlítgatni más, régebb óta működő rendszerekkel. Itt ugyanis a villamost már eleve a modern igényeknek megfelelően alakították ki - aminek vannak előnyei és hátrányai is.

A villamos visszatérése mindig nehéz ügy egy "villamostalanított" városban; ez itt is így van: a két "villamostörzs" a belváros szélétől halad kifelé, belül a buszoké a felszín, melyek néhány helyen, például a tengerparton olyan jól elválasztott sávban haladnak, amelybe nem nehéz beleképzelni a hajdan volt villamosokat. De a fő sétálóutcán, a Ramblán is ott kígyóznak ma a buszok, taxik és városnéző lovaskocsik, ahol régen a tuják.

Ja, persze van még bérelhető robogó és bicikli is, bár ezek használata elég hajmeresztőnek tűnik, mert a forgalmi sávok helyenként szerintem szűkebbek, mint nálunk, így kevesebb a hely a járművek között. Jobboldalt a gazdagabb emberek közlekedési eszközei közül láthatunk párat, bár ezek nem kimondottan városi tömegközlekedési eszközök :)

Trambesos

A Diagonal egy, a várost átlósan átszelő sugárút, melyen ha vágányokat fektetnének, akkor a két minihálózat össze lenne kötve. Ráadásul lenne valami felszíni közlekedés a Diagonálon, ami engem sivársága és autóforgalom-orientáltsága miatt valahogy a Bajcsy-Zsilinszky útra emlékeztetett (csak ez jóval hosszabb). Naszóval, a "Trambesos" a város délkeleti részében levő elágazó vonalak gyűjtőneve. A belső végállomás az olimpiai falunál van, onnan kis kanyargással jut ki a külvárosba, perpillanat kétfelé elágazva (T4 és T5 vonalak). Van összeköttetés is tervezve a kettő közé, ebből mi nem sokat láttunk. Az viszont feltűnt, hogy az otthonról hozott térképünkhöz képest a metrón levő vonaltérkép már hosszabb T5-öst jelölt, a vonal a valóságban pedig még annál is hosszabb volt. Nem is mentünk ki a végéig, inkább a T4-essel utaztunk.

Baloldalt az Estacio de Sant Adria névre hallgató végállomás látható, az "Estacio" (állomás) a rögtön mellette levő vasúti megállót jelölte. Amúgy kicsit olyan "végállomás a pampán" érzésem volt. Jobboldalt az egyik Citadis villamos belseje látható. Ezek a kocsik 25 centivel szélesebbek, mint a mi Combinóink, így elfér bennük a kétszer két ülés. De azt senki ne mondja nekem, hogy az ülések közti átjáró akár csak kicsit is jobb az itthoninál - szerintem még szűkebb is amannál. Egy nagy pozitívum is van: a kocsik tele vannak kamerázva, vélhetően ezért ilyen tiszták és biztonságosak.

A kocsik 32 méter hosszúak, légkondicionáltak, emiatt beszálláskor rögtön kardigánt kellett húznunk, mert a kintihez képest valami eszement hideg volt belül. Szerkezetileg multicsuklós alacsonypadlósról (lásd még "modern Bengálik") van szó, emiatt a kerekeknek helyt adó dobozok kevesebb helyet vesznek el az utastérből, cserében a futásuk rosszabb. Persze rendkívül sok egyenes rész van a vonalakon, ezért ez csak ívben (kanyarban) feltűnő: jellegzetesen rángat és csikorog. Jobboldalt: vannak rövid egyvágányos szakaszok is: bár ahol lehet, tágas helyet alakítottak ki a széles járművekhez, ahol nem fért volna el kettő egymás mellett, ott ezt a megoldást alkalmazták. És mivel itt nincs olyan sűrű követés, mint nálunk a Nagykörúton, nincs is ezzel semmi gond.

A Trambesos vonalakat 2004-ben nyitották meg, és szemmel láthatóan egy erőteljesen fejlesztett környéken vezet útja. Csak azt nem értem, miért jó, hogy bár a villamos pályája füvesítve van, a sínek közti sétány sivár aszfaltcsík csupán?

A két vonal közt metróval közlekedtünk, itt találkoztunk a legöregebb metrókocsival: szinte csak egy fémdoboz volt, néhány kemény műanyagszékkel. De a légkondi itt is mínusz ezer fokon ment. Naszóval, a metrózás után egy kéreg alatti villamosmegállóba sikerült kilyukadnunk. A peron két végén közlekedési lámpás zebrák voltak, melyek csak akkor mutattak a gyalogosoknak pirosat, ha éppen jött a tuja. Amit nem tett túl gyakran, igaz, hétvége volt. Jobboldalt a két vonal belső végállomása, a Ciutadella/Villa Olimpica látható (bár én olimpiai falut nem láttam, csak az állatkertet).

De nem is a végállomás volt az érdekes, hanem az odavezető pár száz méteres utca, melyet teljes szélességében a villamosnak adtak át, ráadásul befüvesítve. Az út egyik oldalán a házak kiürítettnek néztek ki, lehet, hogy hamarosan lebontják őket. Na, ilyen villamosos utcát szeretnék végre Budapesten látni!

Trambaix

A "Trambaix" az északnyugati vonalak (T1, T2 és T3) gyűjtőneve. Ezek belső, közös szakasza először egy baromi széles sugárúton halad, ...

... persze füvesített pályán, néhol pálmákkal övezve. Érdemes megnézni a magasított peronokat, nem tudom, az itteni közlekedési felügyelet is annyit vacakolt-e velük, mint nálunk a Nagykörúttal.

Ezek a vonalak meglehetősen más karakterrel rendelkeznek a Trambesoshoz képest: a vágányok lakótelepek közt kanyarognak, sőt, néhány olyan utcán is, amiből nem sok jót néznék ki (körülbelül Kőbánya-szélső). Viszont jó kis emelkedők vannak, amiket a villamosok viszonylag lazán vesznek.

Itt is van egyvágányos szakasz. Sőt, gyanús, hogy a T2 utolsó szakasza teljesen egyvágányú, mert a végállomása az volt. Tovább sajnos nem tudtuk ellenőrizni, mert baleset miatt leállt a forgalom, és nem jött tuja. Ezt persze csak helyi nyelven mondták be, gondolom nem készültek fel arra, hogy errefelé turisták is járnak :)

Ennek a vonalcsoportnak a belső végállomása, a Placa Francesc Macia volt a legvárosiasabb a per pillanat villamossal járt szakaszok közül. Tulajdonképpen csak itt kezdődik a zártan, bérházakkal és hasonlókkal beépített városszövet - erre pont itt van vége a vonalnak. A jobboldali fotón azt is láthatjuk, hogy nem vacakoltak sokat a részletekkel: nincs végállomási tartózkodó, csak egy mobilvécé a villamosvezetőknek.

Kíváncsi vagyok, vajon össze fog-e "nőni" a két hálózat, és hogy lesznek-e csápjai egyéb irányokba!


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra