Alexandria Ganz villamosai
René Felgentreu fényképei 2010 februárjából

Megdöbbentően kevés képet ismerek a Ganz nyolcvanas évek közepén Alexandriának épített villamosairól. Még talán gyártás közbeni, próbafutásos képekből van a legtöbb, de hogy manapság hogyan néznek ki, arról nem sokat tudok. Éppen ezért nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy néhány külföldi ismerősöm meglátogatta Egyiptom második legnagyobb városának villamosüzemét. Sajnos a száz-sok járműnek, ami ott közlekedik (két, egymástól eléggé elkülönülő hálózaton), a harminc Ganz (=tizenöt szerelvény) csak igen kis részét képzi, de azért találtak a társaságban olyan fotóst, aki viszonylag sok képet elkattintott rájuk - és szerencsére nem csak kívülről, hanem az utasteret is.

Mivel nem voltam ott, sajnos nem tudom megnevezni a helyszíneket. Internetes források alapján úgy vélem, ez a Moharam Bey remiz lehet. Amúgy érdekes jószágok ezek a villamosok: a homlokfaluk és az oldaluk mintha más-más korszakból származna. A kis ablakok persze nem véletlenül kicsik: így próbálják elérni, hogy a magasan levő nap viszonylag kevéssé tűzzön be az utastérbe.

A képek alapján a műszaki berendezések közül a kevésbé lényegesek, mint például a fényszóró vagy a tekerős úticélkijelző, már nem működnek.

A gép vezetőállása bizony az ipari csuklóst idézi. Ennek ellenére, amennyire tudom, a kapcsolószerkezet német gyártmányú (valamilyen félautomatikus KIEPE Elektrik kontroller). A kapcsolók és karok viszont letagadthatatlanul ganzosak :)

Ugyanígy az utastér elemei is visszaköszönnek: az ülések ugyanolyanok, mint az ICS-n és a kisföldalattin, a lámpabúrák utóbbit idézik, és az ajtómozgató mechanika burkolata is "ICS-s".

A baloldalt látható ülőkalauzi szék érdekes: az Indóház 2008. szeptemberi számában megjelent cikkben írtakkal ellentétben ismerőseim arról számoltak be, hogy ezeket már nem nagyon használják - maximum ha a személyzet kényelmesen akarja elfogyasztani ebédjét :)

Pár kép forgalomban. A jelek szerint az ajtókat sem használják.

Ezeken a képeken jól látszik, hogy a kocsik alatt német gyártmányú, konkrétan DÜWAG forgóváz van. A Ganz eredetileg az ICS kardános hajtását ajánlotta fel, majd az UV5 forgóvázat, de végül a DÜWAG bizonyult meggyőzőnek - ezeket ugyanis ismerték, a Koppenhágából használtan vásárolt DÜWAG-csuklósokból. Ami szintén nagyon jellegzetes még: a "vonatablakok" a jobb szellőzés érdekében, és a rúdáramszedő.

A gyári táblák. A kocsik építésének fővállalkozója a Ganz Villamossági Művek volt, a kocsiszekrényeket a Ganz-Mávagnál építették.

Köszönet René Felgentreu-nak a képekért, és Lars F. Richternek a közvetítésért!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez