Tour de Trams a percenként változó fényviszonyok jegyében:
Brno, 2021. augusztus 18.

Előző oldal: Prága, második lap

Brno

Brno számomra az egykori keleti blokk Zürichje: közepes méretű, de azért kellően nagynak érződő város komoly történelemmel, és persze őrületes villamoshálózattal. Sőt, egy kicsit Bázelre is emlékeztet, mert az ittenihez hasonlóan színes járműállományt csak ott láttam. Vagy tucatnyi típus közlekedik itt, így vagy úgy csatolva, különböző mértékig továbbfejlesztve, mindenféle színekben, szóval villamosmániásoknak kötelező kör ide eljönni!

Az első problémánk az volt, hogy hol parkoljunk le: először egy városszéli lakótelepen próbálkoztunk, de végül a belvároshoz egész közel kötöttünk ki, a vásárterület és egy kocsiszín szomszédságában. Az első képen egy már szinte megszokottnak tűnő, részben alacsonypadlós szerelvényt láthatunk, élén egy 2008-as gyártású, kétrészes (hattengelyes) VarioLF2R.E-vel, mögötte pedig egy négytengelyes VarioLFR.E-vel. Ezek a Tatra alapú és jellegű, de igazából új építésű kocsik eléggé kiszorították a hagyományos Tatrákat első ittjártam óta. Jobbra már a főpályaudvar előtt járunk, a Nádraľnín, ahol egy Pragoimex EVO2 kanyarodik felénk. Ha nem is őrületes mennyiségben, de az EVO család kezd elterjedni Csehországban, lévén ez egy olcsó alacsonypadlós típus a helyi infrához alkalmazkodva.

Az ember hamar ott ragad a pályaudvar előtt, ahová minden irányból érkeznek a tuják: balra egy 2005-ös gyártású ©koda 03T-t láthatunk, ami tulajdonképpen egy alacsonypadlós középrészű Bengáli, és amiért én speciel sose voltam annyira oda. Jobbra egy Tatra T3G. Ez öregnek tűnik, de igazából egy 1989-ös gyártású T3SUCS, melynek villamosberendezését '95-ben korszerűsítették.

Balra egy hasonló pedigréjű T3G szerelvényt láthatunk, csak itt az elöl látható kocsi kicsit öregebb, '85-ös. Jobbra egy háromkocsis T6A5 szerelvény: a kilencvenes években gyártott "Kockatátrák" korábban maximum kettesével közlekedtek itt, de nemrég bevezették a hármas csatolást. Biztos megirigyelték a mi 1-es villamosunkat :)

És még nincs vége! Balra egy T3P-t láthatunk, de nem akármilyet: 1975-76-ban ez volt az egyik T3-as, amelyik Budapesten járt! Jobbra (az előző képen meg balra:) egy KT8DR.N2-est láthatunk, ami egy alacsonypadlós középrésszel átépített KT8D5. Ez a kocsi eredetileg 1990-es, úgyhogy a város kocsiállománya tulajdonképpen elég fiatal mondjuk Budapesthez képest. A 7-es vonal valami építkezés miatt végződött itt, a csonkán forduláshoz jól jöttek a kétirányú KT8-asok.

Balra: egy újabb VarioLF2+VarioLF összeállítás. A cseh(szlovák) szokásoknak megfelelően a második kocsik is motorkocsik, tehát nem hajtás nélküli pótok. Egy időben ugyan próbálkoztak irtó furcsa pótkocsikkal (még a számunkra az UV-k miatt kedves motor+pót+motor összeállításban is!), de ez nem sokáig tartott, már kivonták őket a forgalomból. Jobbra: egy másik hármas T6A5 szerelvény.

Ha már ott voltunk, benéztünk a pályaudvarra is, ahol még mindig a csehszlovák gépek uralták a látképet, "Fejlámpás" motorkocsik és Plehácsok képében (azért persze volt Regiojetes Vectron és Traxx is, de azokat fotózza valaki más:). Ez a környék 25 kV-tal van villamosítva, szóval itt Prágával ellentétben 200-as és 300-as sorozatú villanymozdonyokat és motorvonatokat láthatunk, na meg persze dízeleket (a 100-as sorozatú mozdonyok 3 kV egyenfeszültséghez készültek).

Balra: az itteni, modernizált "Fejlámpás" motorkocsik (854-es sorozat) egyik végén még mindig megvan a vezetőálláson átvezető kinyitható átjáróajtó, amit az általam eddig látott szlovák testvéreikben (850-es sorozat) már lezártak. Jobbra: térjünk vissza a villamosokhoz - ez itt egy T3G szerelvény.

Felcsorogtunk a Náměstí Míru végállomásra is, ahol ezt a 03T-t és EVO2-est is lekaptam.

Balra: egy "Sícipő", azaz Škoda 13T. Ez számomra már eleve az egyik legcsúnyább villamos, amit valaha láttam, de ezzel a festéssel különösen tragikus volt az összkép :) Jobbra egy kapáslövés, ugyanis csak véletlenül szúrtuk ki, hogy a sok VarioLF2 közt egy viszonylag eredeti állapotú K2-es, pontosabban egy K2P is felbukkant.

T3R.PV szerelvények Jugoslávská megállónál. A pályaállapotok elég jók voltak, érzésre folyamatosan korszerűsítik a vágányokat, nem várják meg, mire a villamosok leesnek a sínekről.

Ha Brnóban vagyok, valahogy állandoan a Českánál kötök ki, ami a belváros másik fontos villamosos csomópontja a főpályaudvar mellett - bár tulajdonképpen az óvárost övező gyűrű is tele van leágazásokkal. Itt megint T3G és T3R.PV szerelvényeket láthatunk, melyek ugyan réginek tűnnek, de igazából nem azok: előbbiek nyolcvanas évekbeli kasztnik felújításai, utóbbiak a 2000-es években épültek.

Valahol vicces, hogy a külföldi villamosbarátok egy része azt hiszi, hogy csupa öreg villamost lát, pedig nem :) Jobbra: itt éppen torlódás volt, és a szerelvény simán megállt a kereszteződés közepén, a gyalogosoknak meg szépen várniuk kellett az átkeléssel.

Balra egy újabb Vario szerelvény, élén egy VarioLF2R.E-vel, jobbra viszont egy furcsaságot láthatunk: egy (igazából két) T3R-t 1997-ből. Ehhez hasonló modern homlokfalakat inkább K2-eseken láthatunk a nagyvilágban, de itt szólóban is van pár, ráadásul ilyen gülü szemekkel. És ugye, hogy milyen típuskavalád van, hisz hanyadik T3 alverziót/továbbfejlesztést látjuk már!

Ja igen, trolik is járnak a városban! Balra egy Škoda 21Tr a Mendlovo náměstín, jobbra pedig a csuklós rokon, egy 22Tr.

És jé, az előbbi troli mögött egy CBA rejtőzött! Jobbra egy kockáknak való érdekesség: ezt az épületet valamiért a Space Invaders videójáték űrlényei borították.

A Konečného náměstín még betonpaneles (de nem BKV nagypaneles!) pályán jártak a villamosok, ráadásul a megállóperont is betonlapokkal bővítették, kicsit régimódi hatást keltve.

Némi csavargás után Vozovna Komínnál, azaz a troligarázsnál kötöttünk ki, ahol elkaptuk ezt a 2006-os gyártású Pars Nova K3R-N-t, ami egy háromrészes Tatra-utánérzés. Aztán ahogy a nap elment, jött valami egzotikus is: ez ugyan elsőre csak egy újabb T6A5 szerelvénynek tűnhet, de az élén levő kocsi eredetileg Prágában dolgozott 2019-ig. Vicces, hogy a cseh főváros kidobja a Kockatátrákat, miközben még bőven járnak "gömbölyűek". Ennek persze elsősorban az az oka, hogy a T3-as családhoz számos korszerűsítő és rész-alacsonypadlósító program létezik, míg a Kockatátrák kimaradtak ezekből a fejlesztésekből.

Számomra érdekes módon az 1-es vonal Pisárky kocsiszínben fordult, de utasokkal ám! Fullos végállomási hurka van a járatnak, kimenet közben pedig átcsattogtunk egy csarnokon és az üzemi területeken! Ez már önmagában is élmény volt :)

És itt végre utazni is tudtunk egy hármas T6-os szerelvénnyel, de már csak a kocsiig, mert ideje volt hazaindulni.

Én rettentően élveztem ezt a háromnapos túrát, még akkor is, ha a három meglátogatott villamosüzem közül csak a pilzeni volt újdonság számomra!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez