Városi és nemvárosi közlekedés
Tour de Trams 2003 IV.
Németországi villamosos-vonatos csavargás
Harmadik napunk vonatozással kezdődött, mert el kellett jutnunk következő villamosozásunk színhelyére, Heidelbergbe. Ícé viszont ravaszul úgy tervezte meg az útvonalat, hogy vonatozás közben is villamosozhassunk, a híres karlsruhei kétáramnemű rendszer egy távolabbi ágán.
A tram-train, ez a bizonyos bimodális csodajószág Heilbronnból indul, azaz tulajdonképpen ott végződöik, csak mi most innen indultunk. A dolgot leegyszerűsítve: a jármű elindul Karlsruhéban villamosként, aztán a város szélén rámegy a nagyvasút vágányaira, 750 V egyenáram helyett 16 kV váltóáramot használva. Vasútvonalakon keresztül éri el a célját, Heilbronnt, ahol a pályaudvar mellett elhagyja a nagyvasutat (és annak áramellátási rendszerét is), és ismét villamosként (Stadtbahnként) libben tovább a végállomásig a város egyik főútvonalán (a hosszabbításon már gondolkoznak). (Frissítés: a hosszabbítás azóta megépült, a vonal két irányban is elhagyja a várost)
A "vasútvillamos" megállója a nagyvasúti pályaudvar előtt található; a képen egy DUEWAG GT8-100D/M2SY áll ott, a kétáramneműek újabb generációja. A típusjelzés kapcsán talán érdekes lehet a dekódolási kulcs: a GT csuklós járművet jelent (Gelenk-Triebwagen), méghozzá nyolctengelyest. A 100 a maximálisan engedélyezett sebességet jelenti, a D pedig a háromfázisú hajtást (Drehstrom). A 2SY a két áramnem jele, az M pedig annak, hogy a középrész alacsonyabb a többinél, azaz középmagasságú (Mittelflur).
Ez pedig egy GT8-100C/2SY, az első generáció, mely kinézetében nem is kicsit hasonlít a mi ex-hannoveri Banánjainkra. A kocsi éppen az áramnemváltási szakasz alatt fut: mögötte egy nagy szakaszhatárral ért véget a 15 kV 16 2/3 Hz, és egy kiszigetelt rész következik. Az élére állított, "kék négyzetben fehér hieroglifák" táblácskák a kocsi eleje fölött az újabb szakaszhatárt jelzik, innentől 750 V egyenfeszültség következik. Az elektronika maga érzékeli az áramnemváltást, nem a vezetőnek kell átkapcsolnia. A típusjelzésben a C egyébként azt jelzi, hogy az előbbi kocsival ellentétben ő egyenáramú szaggatóval ("chopperrel") van felszerelve.
A főpályaudvar felé nézve.
Megint a régebbi kocsi. Fontos megjegyezni, hogy nem minden ilyen kinézetű karlsruhei kocsi kétáramnemű: optikailag hasonló járműveket szállítottak a sima, városon belül maradó Stadtbahnnak is.
És ez már az eppingeni vasútállomás. Érdekes volt vasúti pályán utazni egy ilyen villamosszerű valamivel, jól gyorsulva, sorompók által lezárt átjárókon, töltéseken, falvakon és városokon áthaladva! A vágányokon természetesen rendes nagyvasúti szerelvények is közlekednek, ez már tényleg a DB területe. Első látásra furcsa volt az is, hogy amikor szerelvényben járatják őket, azok nem feltétlenül egységesek: az egyik kocsi régi, a másik új.
Egy másik szerelvény a peron másik oldalán. Sajnos nem találkoztunk a típus azon négy kocsijának egyikével sem, melyben étkezőszakasz üzemel. Ezen kívül egyes kocsikon a középrészben panorámaablakok vannak, melyek remek kilátást adnak.
A villamosvonatozás után mentünk még egy kicsit dízellel, aztán megint egy kicsit, majd órákat időztünk a sinsheimi Auto&Technik múzeumban. Viszont minket itt a síndöcögények érdekelnek, úgyhogy folytassuk azzal, hogy egy kiadós vonatozás végén végre megérkeztünk Heidelbergbe.
A város saját közlekedési vállalata, a HSB négy méteres nyomtávú villamosvonalt üzemeltet, de ezeken felül az OEG (Oberrheinische Eisenbahn-Gesellschaft) társaság távolsági járatai is bejárnak a városba Mannheim - Heidelberg - Weinheim körútjuk során. A képen egy hatvanas évek végi DÜWAG nyolctengelyes látható, a társaság régebbi típusa a jelenleg üzemben levők közül. A "kicsike" 2,5 méter széles, és Magyarországon inkább HÉV-nek mondanák 2+2 üléses elrendezésével. A vasúti jellegű használat miatt három fényszórója van, ráadásul a felső nem a távolsági villamosoknál, és alagútban vezetett járműveknél megszokott alibi jellegű pici fényforrás, hanem egy valódi, nagy lámpa. Ja, és az egyik csuklónál egy szakasz-fal is van az utastérben, de az ajtó ki van szedve, így már nem lehet részekre (kocsiosztályokra) osztani a kocsit belülről.
A Bismarckplatz a belváros közlekedési központja az itt találkozó villamosvonalak miatt. Ideérkezésünkkor éppen leállt a forgalom, mert egy utas rosszul lett, így egymás mellett fotózhattuk le a különböző típusokat. A bal oldali OEG típust már ismerjük, jobboldalt viszont egy érdekes kocsi látható, egy '75-ben gyártott DÜWAG nyolctengelyes, mely szinte teljesen megegyezik az ötvenes évek végén gyártott DÜWAG csuklósokkal! Nosztalgiaérzettel töltött el, hogy a vezetőállás (ülés) nincs leválasztva az utastértől, illetve hogy a vezetés bütyköstárcsás kézikapcsolóval történik!
Egy újabb furcsa szerzet, úgy tűnik a HSB szereti az ilyesmit: egy '94-es DUEWAG (eddigre ugyanis már nem DÜWAG-nak írták a cég nevét) MGT6D alacsonypadlós, a régebbi M8C-k orrészével gyártva. Hm, most látom csak, hogy nem válogattam rendes M8C képeket ebbe az összeállításba, bár itt mögötte kicsit látszik egy. Később majd látni fogjuk, hogy ennek a nagyrészt alacsonypadlós típuscsaládnak hogyan kellene kinéznie, és akkor érthető lesz, miért hívtam fel a figyelmet a homlokfalra!
A város legújabb szerzeményei, két ABB-Henschel, később ADtranz, mára pedig Bombardier "Variobahn". Itt ráadásul rögtön kétféle kinézetűt is láthatunk: a baloldali, HSB Variobahn (6MGT-LDZ, akármit is jelentsen ez) egy újabb homlokfal-designnal rendelkezik, míg a jobb oldali OEG kocsi egy teljesen busz-szerű régivel. A "busz-szerű" jelző nem vicc: amikor elkezdett bekanyarodni a térre, először azt hittem, hogy egy jön, csak az áramszedő megpillantásakor lett gyanús. A bal oldalinak egyébként vécédeszka ("Klobrille") a beceneve.
Egy újabb DUEWAG alacsonypadlós. Na jó, igazából csak a belső tér 70%-a alacsonypadlós. A futásuk egész kellemes ahhoz képest, hogy a furcsa futóműmegoldástól (a középrész alatt négy magányos, tengely nélküli, nem hajtott kerék gurul) rosszabbra számítottam.
Ekkor már annyira sötét volt az esőfelhők miatt, hogy nem lehetett mozgásban levő járművet fotózni, úgyhogy inkább felszálltunk egy villamosra. A Betriebshof (=kocsiszín) megállóig jutottunk, ahol addig fényképezgettünk, amíg szépen ki nem derült az ég.
Egy újabb "vécédeszka".
Ezek a legrégebbi még forgalomban levő HSB kocsik, a '64 és '73 között beszerzett DÜWAG hattengelyesek (GT6-ZR). A remiz mellett állt pár belőlük.
Még tovább javult az idő: a megállóban távolabb álló DUEWAG M8C ('85-86) fölött a háttérben az egyik utolsó alacsonyra tévedt felhőpamacs látható.
Mindennek mi annyira megörültünk, hogy felszálltunk egy Variobahnra, és meg sem álltunk az OEG-Bahnhof megállóig, ahol stílszerűen egy OEG-csuklóst fotóztunk.
Meg egy Variobahnt is.
Utóbbiak egyébként valahogy így néznek ki belülről.
Mindezután visszatértünk a Bismarckplatzra, de addigra már annyira elkezdett alkonyodni, hogy nem nagyon volt lehetőség igazán szép fotók készítésére. Még megörökítettünk néhány tuját, ...
... aztán visszamentünk a főpályaudvarra, ahol lekaptam ezt a kanyarodó GT8-ZR-t, és ahol aztán felszálltunk egy OEG kocsira Mannheim felé. Ha már van villamos jellegű közlekedés a két város fölött, miért menjünk vonattal?
Folytatás: Mannheim és Ludwigshafen
Vissza a túra bemutatásának elejére