Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
Szeged, SZKT Nyílt Nap 2006 I.

Szinte már elvonási tüneteim voltak, olyan régen jártam legutóbb Szegeden. Már-már úgy tűnt, hogy a közlekedési vállalatnál május elején immár szokványosan megrendezett nyílt napról is le fogok maradni, amikor sikerült rábeszélnem egy barátomat, hogy ugorjunk le pénteken meló után, kocsival. Ez azt jelentette, hogy rögtön az M5 új szakaszát is be tudtuk repülni. Nos, ha valakit érdekel a véleményem: gyorsabb így lemenni, mint vonattal, de unalmasabb is, és nehezebb aludni közben :)

A nyilvános programok jó részéről lemaradtunk, így megérkezésünk után némi rohangászást végeztünk, míg...

... Dénes Balázs menetrendi információi alapján sikerült elcsípnünk az utolsó nosztalgia villamos menetet, már visszafelé tartva a Kossuth Lajos sugárúton.

Ennek örömére fel is vettem  fél percnyi videócskát útközben. Csengőcsapkodás, fékoldás, kurblizás, ahogy kell. Thx to N-misi!

A rókusi végállomási hurok közepén egy vándorcirkusz táborozott, ezért mindenféle egzotikusnak mondható élőlények legelésztek a sínek mellett - például a kép jobb szélén látható póniló, és kedves családja.

Képeslap-beállítás a 313+314-es nosztalgia ikerkocsiról. Azért nem kicsit néz ki jobban, mint hat évvel ezelőtt!

A kocsi belső tere is szép (mondom ezt annak ellenére, hogy nem valódi üzemállapotot mímel). Szerencsére évente többször is lehetőségem van utazni ezzel a jószággal, ami azért jó, mert csak itt van lehetőségem régi budapesti tujával zötyögni :(

Trolitelep

Néhány kép a trolitelepről, hogy a "csáposbuszok" hívei se maradjanak nézegetnivaló nélkül.

Sajnos a legfőbb attrakciót, a Mercedes Citaro alacsonypadlós buszból helyben átépített trolit, a T-860-ast nem nagyon lehetett fotózni, olyan szűken körbe volt állva a szerelőcsarnokban. Nem ez az első saját átépítése az SZKT-nek...

... de a T-850-es pályaszámú Volvóval ellentétben neki eltűnt a dízeles múltból származó motortorony az utastér hátsó csücskéből...

... mivel a vezérlést sikerült a busz fenekében elrejteni!

Abszolút újdonságok voltak számomra (is) a Németországból használtan vásárolt Ikarus 417-es csuklós buszok, melyek kicsivel megérkezésük után már forgalomba is álltak.

A szerelőcsarnokban nem a 417-es volt az egyetlen használt Ikarus: jelen volt két  (de lehet, hogy több is, nem számoltam) ex-BKV-s busz is. Egy eredeti kék...

... és egy már "classic-osított" (az Ikarus Classic sorozatához hasonlóvá alakított).

A T-810 pályaszámú Skoda 21Tr troli se öreg bútordarab a Napfény Városában.

Skodásoktól elnézést kérek, de így néz ki egy igazi troli: egy Ziu-9-es.

A Skoda 14Tr nekem továbbra se kedvencem, ...

... sem a csuklós verzió, a 15Tr. Mondjuk az viszont tény, hogy jobban néznek ki most, mint pár évvel ezelőtt, amikor blikkre szinte csak a matricák tartották össze őket.

És egy további csuklós Skoda (asszem az első Szegeden), immár a "selejtsoron". Állítólag azért nem lesz selejtezve, csak most itt volt hely neki.

Ez a két Ikarus 280T viszont nem hinném, hogy elkerüli a bontást...

... sem ez a sok kis gülüszemű Ziu. Nevezzetek érzelgősnek és/vagy mazochistának, de minél közelebb kerül ezeknek az öreg szovjet csatalovaknak a selejtezése Pesten, annál jobban megszeretem őket!

Villamosremiz

Most pedig nézzük meg a villamos kocsiszín kincseit!

Ez a tuja Budapesten 1055-ösként volt ismert, aztán egy szegedi vállalkozó megvette, hogy bisztrót nyisson benne. A feljavítást az SZKT műhelyében végezték, majd eme kép készítése után pár nappal kivontatták új helyére,  a Somogyi utcai "elveszett" sínre. Az 1950-es szám nem igazi pályaszám; arra utal, hogy 1950-ben indult meg a Kiskundorozsmáig járó 7-es villamos, mely azóta persze már megszűnt.

A leendő 209-es KT4-es a tizedik lesz Szegeden.

Folytatás: még több villamos, ráadásul két Bengáli-videó is


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra