életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók
vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon
közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb
Jegyek, bérletszelvények 1.
A múltkor a blogomban beszámoltam újdonsült hobbimról, az érmegyűjtésről, most pedig egy régebbi, de alapjában véve hasonló mániámról lesz szó. Gondolom nem csak én vagyok vele úgy, hogy utazások után félrerakom a jegyeket, amiket útközben váltottunk. Pár évvel ezelőtt aztán hirtelen rámjött, hogy az így felhalmozott fecnirengeteget rendezni kellene, mielőtt még teljesen átláthatatlanná válik. Ugyanekkor juttatott plusz lelkesedéshez Óvári Mihály, aki egy kisebb gyűjteményt ajándékozott nekem, amire nem tudott már vigyázni. Szépen összefésültem a két köteget, és elkezdtem lefűzős dossziéba tenni őket. Azóta több barátom - például Németh Zoltán Ádám, Kelemen Zsolt, Báti András, Dénes Balázs, és persze párom, Rianna - is gyarapította a gyűjteményt a saját utazásai alatt zsákmányolt jegyekkel, úgyhogy egyre színesebb lesz az egész. Mivel arra sose lesz elég időm, hogy rendszerezetten bescanneljem az egész gyűjteményt, szentimentális alapon kiragadtam pár papírdarabkát, melyek valamiért különlegesek számomra. Ezeket láthatjátok itt.
A történet a Magas-Tátrában kezdődött, vagy legalábbis ezek a legrégebbi jegyek, amelyeket sikerült megőriznem. A két fenti fecni az Ótátrafüred-Tarajka (Stary Smokovec-Hrebienok) siklóra szólt, 1983-ban és 84-ben.
Ezek CSD típusjegyek voltak, a Tátralomnic-Tarpataki tó (Tatranska Lomnica-Skalatne Pleso), illetve a Tarpataki tó-Lomnici csúcs (Skalatne Pleso-Lomnicki Stit) közti függővasutak (szép magyar szóval: lanovkák:) jegyei is hasonlóan néztek ki. A jobboldali, a csúcsig tartó egykocsis-egypályás függésre szóló papírost nézegetve eszembe jutott, mennyire izgultam, amikor több órát sorba álltunk a feljutásra várva
Ezekre a függővasutakra néhány éve már ilyen mágeskártyás jeggyel lehetett feljutni. Hiába, eltelt közben pár év!
Borzasztó büszke voltam a magyar iparra, amikor 1987-ben Prágában is Ikarus buszokkal utazgattunk a városi vonalakon. Az teljesen természetesnek tűnt, hogy az ugyanolyan (nem teljesen, mert a motorhangjuk és dinamikájuk valahogy más volt) buszokon ugyanolyan lyukasztót használunk, és a jegy is hasonló volt (baloldalt). A jobboldali jegyet a metróban ugyanúgy pecsételtetni kellett itt is, mint akkoriban már nálunk is (a "tökönverős-pénzbedobós" már a múlté volt). Ebből a jegyből szerintem pár napos ott tartózkodásunk alatt az összeset elraktam. Tényleg, valaki nem tudja, hogy ők vették át tőlünk ezeket a lyukasztókat, mi vettük át tőlük, vagy ki vette át kitől?
Ez az emlék pár évvel későbbről való: '91-ben és '92-ben egy düreni gimnáziummal játszottunk cserediákosdit. Sajnos nem hosszabb időre cseréltek el bennünket :) csak kétszer tíz napra, de így is érdekes volt. Düren amúgy nagyjából félúton van Köln és Aachen között, és nagyon tetszett, hogy a helyközi vonatjegy (Düren Hauptbahnhof és Kerpen/Buir között) mellé olyan bilétát is kaptunk, amivel elmehettünk a Köln melletti Phantasialand vidámparkba, illetve Köln és Bonn (akkor még szövetségi főváros) tömegközlekedését is használhattuk. Nagyon megfogott, hogy ugyanaz a jegy volt érvényes vonatra, buszra, villamosra egy jókora területen belül, nem kellett mindig külön vásárolni őket. Ehhez képest szégyen, hogy Budapesten a rendszerváltás óta nem tudtak eljutni oda, hogy ugyanezt megvalósítsák (a Budapesti Egyesített Bérlet csak nagyon kis lépes a teljes tarifaunió/közlekedési szövetségi működéshez képest)!
Ez az egyik olyan jegy a sok közül, amit Óvári Mihálytól kaptam: az 1987-ben száz éves budapesti villamosüzem emlékjegye. Kivitelével kapcsolatban igen sok kérdésem lenne a tervezőjéhez, mivel szerintem kicsit gyerekesre sikerült.
"Beszkárt" hetibérlet, napi két útra. Remélem egyszer lesz lehetőségem összegyűjtögetni a Beszkárt összes jegytípusát, mert volt belőlük egy pár! (Kisszakasz-"jegyem" már van:).
Ez is egy klassz emlék: a Hannoverből vásárolt TW6000-es járműveket a publikum 2001. július 13-án próbálhatta először ki, az 50-es vonalon. Aki felszállt, aláírt egy nyilatkozatot, miszerint tudomásul veszi, hogy ez egy próbamenet, cserébe kapott egy ilyen kis laminált emlékkártyát.
Érdekesnek találom még az elsőnapi jegyeket, tehát azokat, melyeket valamilyen vonal vagy üzem első napján adtak ki. A fentebbi például az első bécsi metróvonal első napját (1978. február 25.) ünnepli. Az U1 akkor még csak a Karlsplatz és a Reumannplatz között közlekedett.
És ez is egy első, emit Stephen Dee-től kaptam ajándékba: az új Nottingham-i villamosüzem, a NET elsőnapi jegye, 2004. február 4-éről. Sajnos ez egy hőpapírra nyomott fecni, amiről a tinta még akkor is hamar eltűnik, ha az ember jól elrakja :(
És persze egy közlekedésijegy-mutogató weboldal sem lehet teljes kéregjegy nélkül. A kéregjegy az a kis kartonlapocska, amit kiskorunkban "A" vonatjegynek ismertünk; külföldön Edmondson-jegynek hívják. Nagyon régen gyerekkoromban volt egy kalauzfelszerelésem, abban volt lyukasztó, és egy marék ilyen jegy, imádtam őket. Félreeső állomásokon még mindig használnak ilyet, általában felülbélyegezve, hogy lépést tartsanak az inflációval. Nem tudom, hogy a mai kisvasutak miért szenvednek színes jegyekkel, vagy otthon, printerrel nyomtatott, ollóval vagdosott írógéppapírral, ahelyett, hogy ezt a formátumot használnák! Biztosan van elfekvőben tonnányi papír, nyomdagép hozzá; ráadásul a kis méret miatt környezetbarátabb is lenne ilyet használni. Na mindegy. Ez a konkrét példány 1984. július 13-áról származik, vélhetően Agárdra mentünk nagyival, esetleg Fehérvárra.
Mivel volt érdeklődés: következő oldal
Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra
