Tour de Trams 2004: Zürich, első oldal
Vonattal és villamossal az Alpokban (és a környékén)

Előző oldal

Zürich

Némi vonatozás után megérkeztünk Svájc legnagyobb városába (364 000 lakos), a kék-fehér villamosok otthonába! Utóbbiakról eddig képek alapján csak annyit láttam, hogy nem valami szépek, ugyanakkor sokan dicsérték őket.

Hogy Baselhez hasonlóan ez a város is elég dimbes-dombos vidékre épült, az rögtön a szállásra menet kiderült. Aznap már túl sötét volt ahhoz, hogy fotózzunk, másnap viszont rögtön indulás után nekiálltam megtölteni a gépem memóriakártyáját a fentebbihez hasonló képekkel. Ezzel a típussal, a "Mirage"-zsal még fogunk találkozni a későbbiekben, egyelőre csak annyit mesélek róla, hogy nevét arról kapta, hogy egy időben (a hatvanas évek második felében) lett beszerezve a légierő Mirage vadászgépeivel.

A villamoshálózat - az eddigi látottakhoz hasonlóan - itt is méteres nyomtávú, ami azért érdekes, mert 1882-ben az első lóvasút még normál nyomtávval (1435 mm) indult meg.

Zürichben is jó pár típussal találkozhatunk, bár az optikai különbségek nem annyira szembetűnőek. A képen egy 85 és 87 között gyártott Be 4/6 látható, mely a "Tram 2000" család egyik tagja - ha jól számoltam, hat különböző sorozat készült belőle, némelyiket éppen ottjártunk idején láttak el alacsonypadlós középrésszel. Mögötte egy négytengelyes motormellékkocsi látható, amit "Póni" néven szoktak emlegetni.

Egy ugyanilyen szerelvény hátulról.

A már említett Mirage-ok a Bernben látotthoz hasonló pótkocsit vonszolnak. Ezeket a hatvanas évek elején építették, de öregebbnek néznek ki a korábban gyártott négytengelyes motor-, és az ahhoz tartozó, ugyancsak négytengelyes pótkocsiknál!

Egy ilyen régi pótkocsi belülről. Hasonló tekerős ablakai vannak, mint az UV-nak! A kocsi távolabbi végében látható a kézifék tekerentyűje is. Ami még jellemző az itteni villamosokra: a hátsó ablaknál van egy pedál, ami egy kifelé szóló csengőt működtet. Ez elvileg tolatásnál használatos, de a helybeliek néha poénból is rá-rálépnek.

Bahnhofstrasse, a város legelegánsabb sétáló- és bevásárlóutcája.

Bankok, ékszerészek, divatáruházak szegélyezik, ...

... középen pedig bőszen rohangásznak a villamosok.

Kilátás a Zürichi-tóra, villamossal.

A Bellevue megálló. A "csomópont" elnevezés talán pontosabb lenne, mert több irányból érkezve kerülgetik itt egymást a tuják.

Egy Mirage érkezik egy laza kis lejtőn. Ez ugyanis itt lazának számít, ...

... és ez itt a meredek. Ahogy látható, a városban van trolibusz is, de - elnézést kérve a "csáposbusz" rajongóitól - azt nem fogom bemutatni.

Kirche Fluntern megálló, ahol az 5-ös vonal fordul. Magyarországon jelenleg nem szabad lejtőben villamosvégállást építeni - pedig hát működhet az ilyesmi, ahogy a képen elnézem. A képen látható négytengelyes típus egyébként '59/60-as gyártású, és a "Ponty" (Karpfen) becenévre hallgat.

Van hozzájuk illő négytengelyes pótkocsi is!

A 6-os vonal végállomása az előbb látott helyszínnél is magasabban fekszik, ahová egy kanyargós utca közepén jut el, körülbelül úgy, mintha a rózsadombi Bimbó utcán járna tuja. A járat a dombtetőn található állatkert előtt pár száz méterrel ér véget egy hurokban, illetve egy csonka- és egy tárolóvágányban. Ezeket siklasztó védőváltók védik: az esetleg megszaladó kocsi így nem tud elgurulni, mert kisiklik, és sín hiányában megáll. Ahogy az aszfaltban levő nyomokat elnézem, szükség van erre.

Az itteni villamosok meglehetősen túlmotorizáltak, ezek a négytengelyesek például 4x85 LE-sek. Összehasonlításképp: az UV 4x50 lóerős. De Zürichben kell is a motorteljesítmény az erős emelkedők miatt!

Egy négytengelyes motorkocsi belső tere.

Folytatás: csuklósok és nosztalgiák...


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez