Téli látogatás a miskolci repülőtéren

    Repülős ismerőseim az utóbbi időben néha ugratnak - na nem gépből, ejtőernyővel, hanem azzal, hogy hűtlen lettem a repülőgépekhez, és állandóan csak a villamosokkal foglalkozom. Ez nem igaz! 2003 repülésileg ugyan elég soványka volt számomra (bár a B737-es távolsági buszok mellé befért egy gyönyörűséges Z-43-as!), de azért a repülés továbbra is a szívem csücske, amivel ha lehet, szívesen foglalkozom. Például akár 2004 második (és elég hideg) napján is, amikor - ismét villamososok nyomai után kutatva - végre eljutottam a miskolci repülőtérre!

    A reptér vezetője, Pepich Miklós már régebben is invitált, de valahogy sose jött össze a látogatás.

    Most összejött, igaz, üzemnapon kívül. De sebaj, hiszen van ezen a reptéren valami, amit még hidegen is jó látni...

    ... ti. ez a gyönyörűség, a HA-TRA, az ország első Zlin "Trénerje"! 1959-ben gyártották, kicsivel később pedig az országba került az MHS (nem elírás, ez még nem az MHSZ volt) jóvoltából.

    1975-ben leállították, majd 1990-ben Csehszlovákiában újra üzembe állították, immár Z-226 MS modifikációként. Műrepülni már sajnos nem tud, de azért így is csodálatos egy masina!

    A típust ugye a hátsó ülésből repülik egyedül, azaz itt található az érdekesebb műszerfal.

    A gép belülről is szépen karban van tartva, látszik, hogy gazdái szeretik!

    Az elülső ülés műszerfala. Remélhetőleg a közeljövőben egyszer a földtől elszakadva is megismerkedhetek ezzel a hellyel :)

    És hoppá, még egy meglepetés: egy szétszedett, de amúgy (összerakva) repülőképes R-22 "Futár"! Az idősebbik Rubik Ernő még a második világháború alatt tervezte ezt a faépítésű vitorlázógépet, de csak a világégés után épütl belőle egy kisebb sorozat.

    No, és itt van egy fiatalabb masina is a szomszédos műfajból: egy '71-es gyártású SF25M "Falke" movit (motoros vitorlázó).

    Sportrepülőtér nem lehet teljes "Wilga" nélkül: HA-SEN.

    Egy túlvakuzott fotó a masina műszerfaláról.

    A Cessna cég egy C-150, és...

    ... C-177RG képében "képviseltette" magát. Körülöttük mindenfelé szétszerelt vitorlázók láthatók.

    Az Országos Mentőszolgálat Mi-2-ese (HA-BGM, 1985) is a reptérre van telepítve. Ottjártunkkor - a készültségi szolgálat elmúltával - épp betolták a hangárba.

    Sajnos most csak ennyit láttunk, na de majd legközelebb!

    Külön köszönetet szeretnék mondani Pepich Miklósnak a szíves fogadásért!


    Vissza a nyitóoldalra

    A készítőről
    vagy
    Levelet írhatsz...
    Vagy belefirkálhatsz a vendégkönyvbe, esetleg elolvashatod a bejegyzéseket.