Idén valahogy nem vágytam az augusztus huszadikai redbüllőnap forgatagára, és szerencsére az ember gyakorlatilag mindent megnézhetett egy nappal korábban is, tömeg nélkül.
A tisztavatási áthúzások főpróbája
Új hagyomány, hogy a tisztavatás alkalmából a magyar légierő gépei áthúznak a főváros fölött. Ezt a dolgot egy nappal az "éles" áthúzás előtt lepróbálják, ami nem tudom pontosan, mire jó, hiszen nem gondolom, hogy pilótáink elsőre ne tudnák megoldani a feladatot. Arra persze alkalmas ez a próba, hogy az ember az Erzsébet hídról kényelmesen végignézhesse a katonai gépek útját.
A "befejezetlen nyolcas" alakú hurok úgy kezdődik, hogy Lágymányos fölött megjelennek a gépek, hogy aztán a Gellérthegy és a Várhegy között átcsattogva (bal oldali kép) rácsapjanak az Andrássy út vonalára. Valahol a Városligeten túl aztán dobnak egy balkanyart, és a Rózsadomb felől ("fölűl") távoznak Lágymányos felé (jobboldali kép). A felvonulás leglátványosabb szereplői szerény nyomott véleményem szerint a Mi-24-es helikopterek voltak, akikből - a képek tanúságával ellentétben - négy volt összesen.
A látványossági vetélkedő második helyezettje a két MiG-29-es által kísért An-26-os volt. Utóbbira szívesen felhiénáztam volna magam: valószínűleg gyönyörű fotókat lehetett csinálni a buborékablakból.
Bevallom, nem tudok egyetérteni azzal, hogy egyhajtóműves gépeket bezavarnak a belváros fölé 100-200 méter magasan. Pláne ilyen szoros formációban. A három Gripen pilótája gyönyörűen tartotta az alakzatot (balra), de azt inkább nem képzeltem el, hogy mi lett volna, ha valamelyikőjöknek leáll a hajtóműve. Ugyanezt gondolom az amúgy rajongásig szeretett Albatroszokról (jobboldali kép) is: szépek, de nem egy közel kétmilliós, vészleszállóhelyek nélküli város fölé valók!
Redbull Air Race kvalifikációs menet
Az előbbi képek tizenkilencedike reggelén készültek, de a délután sem maradt repülőprogram nélkül. A Szent István-napi ünnepséget portfoliójába teljesen beépítő Redbull ekkor már vagy két hete irányítótoronnyal és egyéb létesítményekkel foglalta el a felső rakpartot, ahonnan már csak kis lépés volt, hogy észak fele menet csak egy sávot hagyjanak a Batthyányn az autóforgalomnak, illetve a villamosokat is visszaforgassák a Lánchíd előtt, hogy VIP-lelátót építhessenek a villamosvégállomásra. Mindezt persze ingyen, hiszen nem fizettek a területfoglalásért, lévén ajándékba kapták a várost a várostól :-/
Napközben pár órára aztán a Lánchidat is lezárták, no meg a hajóforgalmat a Dunán, ezalatt pedig kvalifikációs (vagy tréning?) meneteket rendeztek. Mivel eddigre már sikeresen átmenekültem a Duna megfelelő oldalára (szerencsére a kettes metrót nem érintik a repülőgépek;), Jazzcool barátommal a Várszínház mögül néztem a cirkuszt.
Rájöttem, hogy ezt az egész hóbelebancot innen lehet a leglátványosabban követni, a mélyben elterülő várossal a háttérben (balra). Persze másnap már ezt se lehetett, mert ide is valami nem-publikus kilátót építettek.
Ha jobban belegondolok, a produkció frankón ráült az ajándékba kapott városra, hogy aztán az idevalósiak csak másodrangú nézelődők legyenek. Kivéve persze, ha kifizetjük a pár száz eurós jegyet a Redbull lelátóira (amik miatt nem lehetett közlekedni). Bár a jelek szerint az emberek többségét nem zavarja ez a jelenség, én azért nem bírtam tapsolni neki. Aki azt mondaná erre, hogy micsoda plusz bevételt jelentett Budapestnek a rendezvény, az próbálja kideríteni, hogy hány vendég volt, aki csak emiatt jött ide - annyit azért segítek, hogy nem sok. Mert az, aki amúgy is itt van, mert a Balaton és a Hortobágy közt félúton itt is megáll a turistabusz, az nem plusz bevétel. Itt plusz bevétele max. a Redbullnak volt, amikor olyan exkluzív felvételeket csinált a világ SZVSZ legszebb városáról reklámcélokra, hogy ihaj.
Egyébként szomorúan állapítottam meg, hogy maga a verseny sem kötött le már úgy, mint amikor először láttam (vagy másodszor, vagy harmadszor). Jön egy gép, kerülgeti a felfújható izéket, jön egy másik, és kerülgeti a felfújható izéket, majd még jön tíz további, és kerülgeti a felfújható izéket.
Maradtak még a produkció kiegészítői, például
az MBB Bo-105 típusú közvetítő helikopter (balra), vagy a B-25 "Mitchell",
amit legutóbb két nappal korábban láttam, Kecskeméten.
Igazából a róla készült fotón (jobbra) is csak az tetszik, hogy látszik
hátul az éppen átépülő Újpesti vasúti híd, illetve a ferdekábeles
Chuck
Norris híd Stephen Colbert híd Megyeri híd.
A "nyugati világra" ráeszmélésem egyik fontos állomása volt a Sky Channelen a "Black Sheep Squadron" (igazából Baa Baa Black Sheep) című sorozat, melynek félig (vagy majdnem teljesen) fiktív történetének közepében egy F4U "Corsair"-ekkel harcoló repülőszázad állt. No, ilyen gép is tartozik a Redbull's Flying Circus-hoz, és el is hozzák állandóan.
Ez klassz, de ha végiggongolom, micsoda repülő csodák tartoznak ehhez a virtuális kötelékhez, akkor igencsak uncsi, hogy mindig elhozzák ezt, meg a B-25-öst, aztán annyi. Jó, azt értem, hogy a MiG-17-est nem hozhatják át Amerikából, de van nekik P-38-asuk is (bár még őt sem sikerült áthozniuk az óceánon Európába). Meg Stearman-jük. De még az AT-16 "Harvard" is feldobna, mert azt még nem láttam. Vagy az AlphaJet. Luxushiszti, de ha már cirkusz, akkor mutassanak valami újat! Tudom: még jó, hogy az én véleményem nem reprezentatív a teljes népességre vetítve :)
Baloldalt a szintén nem egyszer és nem kétszer látott Cobra, jobbra viszont maga a csoda. Oké, őt is láttam már párszor, de ezt tényleg nem lehet elégszer: a műrepülő Bo-105-ös helikopter. A kép nem rosszul lett betéve: a masina tényleg bukfencezik (a Cobra viszont nem, ha jobban megnézzük a képet).
Namármost kiskorunkban még azt tanultuk, hogy a helikopter nem nagyon tud bukfencezni, orsózni, meg ilyesmiket. Később láttuk, hogy azért ezt-azt egyik-másik típus tudja (láttam például orsót Lynxtől, leborítást Apache-tól). De konkrétan műrepülőprogramot eddig csak ettől a géptől. (Természetesen a gép rotorja a filmecskén láthatónál sebesebben pörgött, csak a digitalizálás miatt "szűrődött ki" a nagy része.)
Bár a bennem lakó aggodalmas alak legszívesebben azt mondatná velem, hogy ilyen trükköket nem a belvárosban kéne csinálni, ez a bemutató tényleg belémfagyasztotta a morgást (egy pár percre:). Ezt nem lehet eleget nézni!
Az oldal végén nem hazudtolom meg magam, és megint morgok egy sort: le a kalappal az újabban Flying Bulls néven futó cseh - az egykori Flying Box - formáció előtt, de azért ilyen széteső alakzatokat már rég láttam! A fentebbi képek még a jobban sikerült pillanatok. Persze lehet, hogy csak irigylem tőlük, hogy ők most híresek, és a Redbull cipeli őket körbe a világban, míg a magyar Aerotriga kötelék szponzor nélkül pár éve feloszlott, de szerintem mégsem erről van szó. Nyilván nekik is voltak gyengébb napjaik és figuráik, de sokkal látványosabbaknak találtam őket. Pedig hát gyakorlatilag ugyanilyen gépekkel repültek (sőt: kicsit gyengébbel).
Azért ideteszek róluk egy videót, egyrészt mert a kötelékrepülés (majdnem) mindig lenyűgöző látvány, másrészt pedig jó ezeket az bádogmadarakat látni, meg a gyerekkoromat idéző Lycoming-motorbúgást hallani. Éljen sokáig a cseh repülőgépgyártás! :)