Hamster's Madarsko Televizija Praha 2001.01.
"Üngyibüngyi Nyuszikácska és a védett szájpenész-gomba"

[stúdió]
-Üdvözöljük Önöket a szép, frissen felújított 2001-es évben! Szánalmas dolog mentegetőzéssel kezdeni, de mi megtesszük, ha nyerünk még két új nézőt a jelenlegi három mellé: szeretnénk elnézésüket kérni, hogy a 2000-es évben oly ritkán jelentkeztünk. Itt van velem a stúdióban a műsor forgatókönyvírója és rendezője, aki arról kérdezek, hogy miért volt ez a nagy hallgatás?
-Nos, egészségügyi problémák miatt. Kórházba vonultam egy rossz fog miatt zúgó fül kapcsán, ahol orrpolippal diagnosztizáltak, de a műtét előtti vizsgálatokon kiderült, hogy nyirokrákom van a könyökhajlatban. A terápiához szükséges gyógyszerek és az izgalom miatt kiújult azonban a gyomorfekélyem, aminek a vizsgálatokon kiderült, hogy áttétele van a vastag-, a vékony-, és az átlagosbélben.
-És ezt megműtőtték végül?
-Igen, de egy fertőzött injekcióstű miatt vérmérgezést kaptam, emiatt elhúzódott a dolog. Ezután a bőrgyógyászatra vezetett az utam.
-Bőrpanaszai is voltak?
-Nem, csak eltévesztettem az ajtót a rendelőben, de ha már ott voltam, közepes nagyságű bőrdaganatot diganosztizáltak rajtam. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy itt megismerkedtem egy nagyon kedves nővérrel..
-Akivel azóta is együtt vannak?
-Már nem, mert a vérvizsgálatok alkalmával kiderült, hogy időközben AIDS-es is lettem.
-Ez örömömre szolgál, legalább több ideje marad az írásra! Az MTP2001 Kft. nevében felszólítom, hogy írjon, különben nem támogatjuk a galandféreg-eltávolító műtétet!
-Galandmicsoda?
-Ja, hogy még nem is mondták meg magának? Elnézést, de emiatt igazán ne fájjon a feje...
-Pedig az is fáj.
-Na de nem ezért, hanem amiatt a tumor miatt, amit a kisagyában találtunk.
-Végem van!
-Nem, ha azonnal nekiül egy új adás megírásához! Ha elég jóra sikerül, hajlandóak vagyunk kifizetni az injekciókúrát, ami ahhoz kell, hogy kigyógyítsák a szklerozisz multiplexéből, még mielőtt teljesen megbénul!
[így hát egy másik stúdióban kicsivel később...]
-Mai műsorunkban megismerkedhetnek a rablótámadások elleni védekezés alternatív lehetőségeivel!
[utca]
-Állj vagy lövök!
-Elnézést, nyelvészprofesszor vagyok, elmondaná még egyszer ezt a kis mondatot? Nagyon érdekes az intonációja!
[másik utca]
-Pénzt vagy életet!
-Jé, de szép pisztoly, ha ennek itt vége van, megtanít lőni?
[harmadik utca]
-Ide a pénzét!
-Édesapa! Téged kereslek évek óta! De jó, hogy megtaláltalak, anyu betegeskedik, szükségünk lenne némi anyagi hozzájárulásra! Hogy fog örülni, ha meglát téged! Hé, hova futsz?
[közepes költségvetésű bábfilm]
-Üngyibüngyi Nyuszikácska, hol van a kulacsocska? Szomjas vagyok!
-Sejtelmem nincs, Subidubi Mackókácska! Kérdezzük meg Csipcsirip Verebecskét!
-Csipcsirip Verebecske, merre vagy?
-Hahó, Csipcsirip Verebecske!
-Basszus, hol a francban van ez a kis geci?
-Asszem a slozin, Subudubi Mackókácska.
-Ne subidubizz te barom, én egy többszörös Érdemes Művész vagyok, erre itt kell egy bábfilmet szinkronizálnom, legalább a kollégám ne becézgessen, mint egy buzi!
-Na, csak ne legyél olyan büszke arra az Érdemes Művész plecsnire, mindenki tudja, hogy azért kaptad, mert összefeküdtél a bizottság elnökével!
-Nekem csak ne szóljon be egy olyan csepürágó, aki péntek esti tévérevükben népdalokat énekel! Az a zsűrielnök legalább nőnemű volt, nem úgy, mint a te Kossuth-díjadnál! Ezt a retkes műsort is csak az unokám miatt vállaltam el...
-Na persze, a pornófilmeket is az ő kedvéért szinkronizálod?
-Csipcsirip, Mackókácska és Nyuszikácska, engem kerestek?
-... né, itt a veréb!
[narrátor]
-... és így esett, hogy Üngyibüngyi Nyuszikácska és Subidubi Mackókácska előbb laposra verte Csipcsirip Verebecskét, aztán felgyújtották az Mesemondó Erdőcskét. Kérjük aki látta őket, azonnal értesítse a legközelebbi rendőrőrsöt, vagy hívja fel a képen látható telefonszámot!
[műtő]
(CSING)
-Halló? Igen, én vagyok az, de nem tudna visszahívni később? Éppen egy bonyolult agyműtét közben vagyok! Mi? Nem, én nem az orvos vagyok, hanem a paciens, a dokiknak ki kell kapcsolniuk, mielőtt bejönnek...
[egy agysebész]
-Most már értik, hogy miért kérünk fizetésemelést a sok lemondás kompenzálására?
[hirdetés]
-A Hunnon800 GSM rendelkezik a legnagyobb lefedettséggel az ország orvosi rendelőiben, kórházaiban és színházaiban! Válasszon Ön is minket, és egy pillanatra se kell nélkülöznie mobilját!
[gyógyászati segédeszközök üzeme]
-... és a segédeszközök egészen új generációjával próbáljuk meghódítani a közönséget. Itt van például ez az asztalra tehető vesekőtartó, melyet öt színben gyártunk, illetve háromféle sormintával. Az idei szakkiállítások szenzációja volt ez a kemping-tumorhordozó, illetve ez az aranyozott fakeretbe illesztett CT-felvétel, melyek a gyógyult embereket emlékeztetik a szomorú múltra! Ezek akár túl is élhetnek minket, így örök nyomot hagyhatunk az étkező vagy a nagyszoba falán!
-Nem gondolja, hogy az Önök cinikus hozzáállása sértheti a beteg embereket?
-Miért, még nem is beszéltem a "Velünk maradtok!"-szolgáltatásról, melynek keretében utódaink lakásukat díszíthetik a lépünkből készült lámpabúrával, vagy a csontjainkból kézzel faragott evőeszközökről..!
[bisztró]
-Herénke, hallottad ezt az ízléstelenséget az előző jelenetben?
-Nem, mert a hallócsontocskáimból gyerekjátékot készíttettem az unokámnak karácsonyra, és most tök süket vagyok.
-Neked nincs is unokád!
-Akkor valaki másénak, mit tudom én, az agyam már két éve a nagynénikém vitrinjében van, egy bödön formalinban...
-Fújj, milyen alpári! Ha én kiszedetem az agyam, biztosan inkább műgyantába öntetem, az sokkal tartósabb!
[reklámműsor]
-Ne várjon holnapig! Most vegye meg az új felfújható, szuperergonómikus fogyasztó-bombázódzsekit!
-Azért John, mert aki most megrendeli, az húsz százalék engedményt kap az árból?
-Nem, hanem mert lehet, hogy holnapra halálosan megbetegszik a néző, és akkor már nem lesz értelme megrendelni! És igen! A kép sarkában megjelent a piros nyuszi embléma, ez azt jelenti, hogy aki most telefonál, annak ingyenesen házhozszállítjuk termékeinket!
-Te, John, szerintem ez nem nyuszi, ez kecske!
-Már hogy lenne kecske, ez nyúl!
-De ez kecske, nézd, szarvai is vannak!
-Azok nem szarvak, hanem fülek.
-Nem, ez kecske, ha mondom!
-Hé, tedd el azt a pisztolyt! Ez egy nyú... (BANG)
-Nem, ez egy kecske volt, kedves John, ami azt jelenti, hogy aki most telefonál, az tizenöt százalékkal olcsóbban kapja meg ezt a sokoldalúan használható, igen praktikus maroklőfegyvert! Hívjanak!
[hírolvasó]
-Elnézést kérünk, de megszakítjuk műsorunkat, mert most kaptuk a hírt, miszerint elhunyt Béla gazda, országunk mezőgazdaságának kabalafigurája. A hetvenöt éves gazdát valószínűleg a mezőgazdasági maffia végezte ki, legalábbis erre utal a módszer: gyorsan kötő betonba fogták a lábait, és beledobták egy gabonasilóba. A rendőrök emellett az őstermelő összes tehenének a száján vágásnyomokat találtak, ez a hagymányos agrogengszter-zsargonban annyit jelent, hogy nem tejeltek időben, ezért figyelmeztetésben részesülnek...
[kórházi folyosó]
-Ez nem lehet igaz, riporter úr!
-Hallgatom, asszonyom, mesélje el, mi történt!
-Azért jöttem ide a szájorvosokhoz, mert már nagyon fájt a szájpadlásom, de ők elzárkóztak a gyógyítástól, mert mint mondták, egy különlegesen ritka szájpenészgomba-fajról van szó, mely védelem alá esik...
-És mi ez az ovális folt az arcán?
-Az nem folt, hanem egy "természetvédelmi terület" tábla...
[még mindig ugyanaz a riporter]
-... hát ilyen dolgokkal találkoztunk, miközben a forgatókönyvírót próbáljuk megtalálni a klinikán.
[vonat]
-Útleveleket kérem!
-Elnézést uram, de ez egy belföldi járat!
-Fenébe, akkor már megint rossz vonatra szálltam! Mit mondott, hova megy ez járat?
-A következő jelenetbe.
[a következő jelenet]
-Uram, ha nem tud érvényes jegyet vagy bérletet felmutatni, kénytelen leszek leszállítani a járműről!
-Már megbocsásson, de én a mozdonyvezető vagyok!
[hírolvasó]
-A vasúttársaság elnöke nyilatkozatban cáfolta, hogy káosz és fejetlenség uralkodik cégénél. A sajtótájékoztató után egyébként egy baleset helyszínére sietett, ahol két vasutas halt meg, amikor vizet akartak tölteni egy villanymozdonyba, de rossz váltóállítás miatt azóta sem érkezett meg oda.
[a riporter a kórházi folyosóról]
-Örülök, hogy nekünk azért sikerült visszakapcsolni ide. Mellettem áll egy ember, aki megelégelte a forgalomban levő gyógyszerek mellékhatásait, és kifejlesztett egy olyat, ami egészen másképpen hat. Meséljen valamit erről a gyógyszerről!
-Hát kérem, eredetileg hajhullás elleni gyógyszert kutattam...
-És sikerült megtalálnia?
-Azt nem, viszont elmulasztja a hasmenést, a gyomorrontást, a fejfájást, a náthát, a vakbél-gyulladást, és sokszor a rákot is.
-És nincs semmi káros mellékhatása?
-Hát, néha rohamos jóllétet okoz, más esetekben faültetési lázat, illetve kortikozoid tartalmú készítményekkel együtt használva lottófőnyereményt, valamint világ körüli utazásokat...
[hírolvasó]
-Adásunk végén kaptuk a hírt, hogy kubista földönkívüliek garázdálkodnak a termőföldeken, akik gabonakörök helyett gabonanégyzeteket, illetve néhány esetben gabonaháromszögeket hagynak maguk után. A téma szakértője, Von Daeniken professzor egyébként már meg is érkezett országunkba, igaz, nem a gabonaföldekre jött, hanem egy termálgyógyhotelbe, a reumáját kúrálni.
 

(C) Varga Ákos Endre, 2001. 01. 06. All rights reserved.



[Előző rész][Vissza a Madarsko Televizija Praha címoldalára][Következő rész]