2015/16-os vasúti vegyesfelvágott (3)

Előző oldal

Debrecenbe kéne menni...

... de tényleg, csak az utazás kedvéért. Esetleg Bengálizni.

Nem állítanám, hogy a Csörgős ingavonatok eltűnőben vannak, de több biztos nem lesz belőlük, úgyhogy éltem a lehetőséggel, és megörökítettem ezt az egyet.

Rég láttam ennyi Bobó-mozgást, mint itt!

Balra: Ganz gyártmányok a peron mindkét oldalán. Jobbra: belső (vasutas) vonat Miskolc-Tiszain. Jól látom, hogy az a Bhv zöld? Színtévesztő vagyok, meg a nap is elég alacsonyan járt, de nem kéknek tűnt.

Füzesabonyi átszállás érkező Hernyóval és induló Csörgővel. Előbbieket még mindig szoknom kell, pedig egy ideje itt vannak már!

Szállt a 424-es

Valamivel több mint egy évvel a legutóbbi ilyen alkalom után megint 424-est nézni mentem a Nyugatiba. A nosztalgia vonat most is a Dunakanyarba ment, én pedig most se tartottam vele - de azért az indulást meg kellett néznem.

Továbbra is úgy gondolom, hogy igazán kitalálhattak volna színesebb festést annak idején a mozdonynak, hogy 80-90 évvel később könnyebben lehessen majd fotózni ;)

Tudom, hogy a múltkori videónak is volt hasonló jelenete, de nem bírom megunni, ahogy életre kel a gép: az elején viszonylag csendben dohog, aztán termel egy kis plusz gőzt, elkezd csattogni a légsűrítő (legalábbis úgy sejtem, hogy ez történik), aztán még több gőzzel veszi körbe magát, és lassan nekilódul. Lehet, hogy a gőzös üzemeltetése bonyolult, és hogy a hatásfoka csapnivaló (7-8% körüli), de az biztos, hogy élményszámba megy egy ilyen indulás!

Frankfurt am Main Hbf.

Mivel minden ellenkező híreszteléssel szemben nem csak a MÁV vonatai késnek, hanem a német szövetségi vasúté is, a következő csatlakozásig ottragadtam Frankfurt am Main igencsak méretes főpályaudvarán. A részleteket lásd a fentebbi videón.

A hamburgi Hauptbahnhof után a frankfurti Németország második legforgalmasabb pályaudvara. Kora ellenére nem olyan szép, mint a lipcsei, a város jelentőségének ellenére nem olyan tiszta, mint a müncheni, nem is olyan érdekes, mint a Dóm tövében fekvő kölni, de azért kicsit körbenéztem itt is. Jobbra egy 146-ost láthatunk, ami a Traxx egy korai formája, amikor még tulajdonképpen nem is hívták Traxxnak, mert csak a még Adtranz gyökerű 145-ös sorozat egy módosított verziója volt. Azóta persze néha még a 101-eseket is Traxxnak számolják :) Amúgy én is csak jobb napjaimon veszem észre, hogy kicsit más formájú az elejük, de valahogy határozottan régiesebb az összhatás.

Ezek a 146-osok viszont már Traxx P160AC2 néven futottak a kezdettől fogva. Érdemes nézni, ahogy a személyzet fordulás közben szépen lemossa a szélvédőket.

Nagysebességű egérfejűek: balra egy ICE3, jobbra egy Velaro D, azaz 407-es. Rossz belegondolni, hogy utóbbi üzemi végsebessége (320 km/h) pont a kétszerese az itthon alkalmazható maximumnak (160 km/h), amit csak helyenként és erősen hullámzó állandósággal tudnak elérni.

Ráismerünk, hogy ez itt egy "halberstadti" vezérlőkocsi? Az, amiket a MÁV általában nem vezérlőnek, hanem csak bicikliszállítónak használ? A németek a kilencvenes években kísérletképp átépítettek néhányat belőlük, de nem váltak be. Meg is lepődtem, hogy még járnak, egy részüket éppen most adták el Gabonnak.

Színes kavalkád az elég szürke (szó szerint) pályaudvaron.

Kettő a Hessische Landesbahn tarka motorvonatai közül: balra egy LINT, jobbra egy Flirt.

Sikerült egy nap alatt kétszer is megérkeznem a frankfurti főpályaudvarra, és kétszer is indultam tovább. Ez alapjában véve elég monomániás időtöltésnek tűnhet, de egy vasútmániásnak elég szórakoztató hely egy ekkora vasúti csomópont, mindig van mit nézni. Oké, talán már nem is annyira tiszta, mint 25 évvel ezelőtt volt, de azért még véletlenül se lehet összekeverni az infrastruktúrát a Keletivel :)

Néha a vonat ablakán át is fotózgattam: balra egy mérővonat (726+725-ös sorozat), melynek motorkocsija uerdingeni sínbuszból lett kialakítva. Jobbra egy elvileg a nyugatnémet V100-asból (azért írom így, mert volt keletnémet V100-as is) átépített tolatómozdony.

És itt a vége, valahonnan innen folytatom egyszer.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez