Pozsony 2014 áprilisában II.

Előző oldal

Kapucínska (Kapucínus út), sínekkel és tujákkal. 2014-ben egy másik helyen se volt olyan szerencsém az időjárással, mint itt: csupa napsütés és kék ég volt minden, imádtam!

Az egykori Széplak utcát ma Obchodnának hívják; balra egy T3P szerelvényt, jobbra egy K2S-t látunk az itt található Poštová megállóban.

Érdekes forgalomcsillapított, sétáló jellegű utca ez, kicsit kisvárosias kinézettel, de nagy élettel.

A bal oldali kép egyfajta összesítést ad Pozsony belvárosáról: balra modern toronyépület, jobbra régi palotácska (amiben egy BILLA működik), a kettő közt modernizált Tatra villamos, jobbra a járdán parkoló városi terepjáró (elég sok nagy és drága - ennél drágább - autót láttunk), legfelül pedig troli felsővezeték. Jobbra egy kicsit előrébb járunk a Radlinského ulicában (egykor Ország út), és egy tarka T3SUCS szerelvényt látunk.

Még egy videó.

Az Új hídnak a blogban teljes saját bejegyzést szenteltem, úgyhogy itt megpróbálok inkább csak a közlekedési aspektusra koncentrálni: balra a nem túl szép felhajtó előtt csuklós Karosa, mögötte pedig a Koronázó templom. Jobbra maga a híd, az úttest alá helyezett járda/bicikliút kombóval.

És ha már híd: balra elöl az éppen bontás alatt álló Öreg hidat, mögötte a kosárfüles ívhídként épült Apolló hidat látjuk. Jobbra: Pozsonyligetfalu - azaz Petržalka - gyerekkoromban óriási, nyomasztó lakótelepnek tűnt, ahogy átmentünk rajta. Ma már kicsit színesebb, de azért nem különösebben szép hely. És ami furcsa, hogy a belvárosból csak buszok járnak át, pedig ránézésre ekkora telepre elkélne a kötöttpálya.

Belvárosi panoráma.

Sínek fentről: balra a rakparti villamosvonal az Új hídról, jobbra a vasútállomás melletti üres villamosvégállomás. A két kép készítése közt utazgattunk egy sort...

... és amikor elindultunk visszafelé, már túl sötét volt fotózáshoz, inkább csak videóztam a buszokat és trolikat.

A vonatunk érkeztéig kicsit a főállomáson is körülnéztünk - Pozsonynak ugyanis főpályaudvar helyett hlavná stanicája van. Budapesti szemmel szokatlan volt a személyek közt átcsattogó-csikorgó tehervonatok látványa, de azért van ilyen máshol is (hivatalosan állítólag ettől lesz pályaudvar egy vasútállomás, nem attól, hogy véget érnek a sínek vagy átmenő a forgalom).

Összességében nagyon jól éreztem magam a "kis nagyvárosban" - ahogy ők reklámozzák magukat -, jó volt úgy közlekedési, mind kulturális szempontból!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez