Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 
Villamosok.Hu
Villamosok Óbudán egykor és most IV.
A Vörösvári úti vonalak folytatása, avagy a 33-as útja a Bécsi útig

Az előző rész: az Árpád hídtól a Vörösvári útig

A Vörösvári úti villamosvonal

A vonal keletkezéséről már olvashattunk, de nem láttunk képeket a korabeli állapotokról, most ezt gyorsan pótlom. Ez lehetett a régi "földszintes" Óbuda, mely csak a hatvanas évektől kezdett el visszaszorulni és eltűnni.

De térjünk vissza a nem annyira régmúltba: a Szőlő/Vihar utca és a Vörösvári út kereszteződésben járunk, ahol akkoriban volt egy megálló. A két képet összehasonlítva nem csak az látható, hogy az út mennyivel közelebb ment a házakhoz, mint most, hanem az is, hogy manapság mennyire elborítottak mindent a hirdetések, reklámfeliratok!

Miután - a hetvenes években - az utat övező öreg házakat elbontották, már csak kisebb szabályzás, útszélesítés történt (valamint az SZTK ferdetetőt kapott, de ennek nem sok köze van a közlekedéshez).

Fotó: Kresz Albert

Ez egy régebbi kép szinte ugyaninnen, itt még állnak a Kísérleti Lakótelep előtti földszintes házak, melyeknek helyén ma a McDonald's és parkolónak használt üres területek vannak.

A jobboldali képen sajnos a fák miatt nem látszik, hogy van olyan neonfelirat, ami ma is megvan a régi képhez képest :)

Szabó György felvétele

A Körte utcai megállóban egy szép 1000-es motorkocsi látható ezen a hetvenes évekbeli képen. A hosszú lakótelepi szalagház azóta se szépült meg...

Az érdekesség kedvéért raktam be ezt a képet, melyen jól látható, hogy a Vörösvári út milyen keskeny volt eredetileg.

Ugyaninnen nyugat fele fényképezve ezt látta Tildy Tibor fényképezőgépe. Egyre közelítünk a végállomáshoz: a villamos vágányai eredetileg ott voltak, ahol manapság az 1-es és a 17-es vonal tartalékkocsijai állnak - a ma már nem használt kocsiszín előtt.

Szabó György felvétele

Aremiz, ahova ezen a képen az 1072+pót+pót szerelvény éppen a hátsó kapun át áll be, már nem ad otthont villamosoknak....

Szabó György felvétele

.... maximum leépülésnek, pusztulásnak, erkölcsi hullaszagnak...

Két kép a remiz mögött húzódó Hunor utcából: a kocsiszíni csarnokok hátsó frontja, és egy díszes főfeszítőoszlop az udvaron, melynek a teteje mintha a Szent Koronára akarna hasonlítani. Régen egyébként ebben az utcábanis húzódot egy iparvágány, de nem volt kapcsolatban a villamoshálózattal.

Ha már itt vagyunk, kicsit menjünk még visszább az időben! A Vörösvári és Bécsi út kereszteződésében régen nagyobb élet volt: a képen jól láthatóak az 1933-ban elindított első troli felsővezetékei, mely innen az izraelita temetőig járt, és melyet a második világháború után már nem indítottak újra.

A előtérben a 72/73-as (vagy éppen 53/54) villamosok Bécsi útra kanyarodó vágányai láthatóak, melyeken egy villamos is halad éppen. A hurokszerű hálózatképzésnek volt egy érdekessége: bizonyos viszonylatok nem fordultak vissza arra, amerről jöttek, hanem párban jártak egy-egy útvonalon, a végállomáson pedig ennek a párnak a számára táblázódtak át, hogy útjukat annak útvonalán folytassák. Tehát például az 53-as a Keleti pályaudvar érkezési oldalától a Lajos utcán keresztül eljött ide, itt áttáblázta magát 54-esre, és a Bécsi úton át indult vissza a Keletihez. Természetesen a szemből, a Bécsi úton érkező 54-es innentől 53-asként ment tovább...

Folytatás: a 11-es villamos útja a Pacsirtamező utcán át az amfiteátrumig


Újkori fotók: Varga Ákos.
Archív fotók és térképek:  Tim Boric, Heinz Heider, Kresz Albert, Lakos Rudolf, Szabó György, Székács András, Tildy Tibor valamint Mr. Cyber, Nagy Zsolt Levente, Németh Zoltán Ádám és a szerző gyűjteménye

© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra