Miskolc, generációváltás előtt

2012. január eleje óta nem jártam Miskolcon, tehát nem láttam még utasforgalomban a felső-majláthi hosszabbítást, pláne nem láttam az egyre nagyobb számban megérkező Skoda 26T-ket, melyekből 31-et rendelt a város. Májusban aztán pár órára sikerült a borsodi megyeszékhely villamosainak közelébe jutnom. Nem volt sok időm, úgyhogy gyakorlatilag mindenre kattintottam, ami a sínen mozgott :)

Reggeli érkezés a Tiszai pályaudvarra. Fogalmam sincs, mit jelentenek a bal oldali táblán az "ME", "R-8", "H-8" feliratok, illetve hogy miért kezelik rajta olyan furcsán a szóközöket, de gondolom, hamarosan valami látványosabb, modernebb kijelző fog a helyére kerülni. Jobbra: az aluljáró, a felszíni terepakadályok, illetve a jegypénztár elhelyezkedése miatt az normális, hogy a vonattal megérkezve, az említett pénztárnál megvéve a napijegyet épp elmegy az ember orra előtt a villamos, ezért egy kicsit inkább gyalogoltam :)

A Skodák teljes üzembe állásával el fognak tűnni, de ekkor még - bizonyos pillanatokban legalábbis - uralták az utcaképet: az ex-bécsi E1-esek.

Az 1-es villamos vonalát az utóbbi években átépítették a Skodák extra (2650 mm) szélességéhez, magasított peronokkal. A 2500 mm-es Tatrák még csak-csak elvoltak ezek mellett, de a 2236 mm-es bécsiekre extra alsó "lépcsőfokokat" kellett tenni, hogy ne legyen túl nagy az átlépési távolság. A dolog gyakorlatilag ugyanazt a célt szolgálta, mint a bécsi U6-oson az E1-es rokonának mondható E6-osok hasonló szélesítései.

Papírforma szerint csak egy Skoda felbukkanása volt biztos, de végül a második, a 601-es is begördült a Centrum elé. Sajnos azt épp nem sütötte olyan szépen a nap, mint kicsit később ezt a Tatrát.

1991 tavaszán jártam először Miskolcon, akkor a belváros főútvonala, a Széchenyi utca ugyan már sétálóutca volt, de sokkal szürkébb, rendezetlenebb - és persze még csak Bengálik jártak rajta.

Még több Tatra, még több szín.

Tanulókocsi a magasított peron mellett, illetve teljes reklámfestés (pontosabban valószínűleg matrica). Érdekes, hogy míg Pesten a teleragacsolt járművek orra megmarad sárgának, igen hülye összképet eredményezve , itt leragasztották az elejét is.

A Városház téren értelemszerűen azért készült annyi kép, mert Perlaki Attila barátommal itt vártuk be a Skodát, hogy utazhassak is vele. Az 1-es Tatrái mellett a 2-es E1-esei színesítették a látványt. Sajnos utóbbiak már elvesztették - szintén bécsi eredetű - pótjaikat.

A kocsi multicsuklós: három futó (_nem_ forgóvázas), és két befüggesztett részből áll.

A futó részekben a kerekek fölötti rész pódium jellegű, lásd balra, a befüggesztettek - lásd jobbra - viszont szabadon berendezhetőek. Épp valami meccs volt a diósgyőri pályán, úgyhogy az itt látható tágasság mellé a vonalon nem társult a tágasság érzete :)

Egy kis videózás még belefért. Azt nem tudom, hogy a felső-majláthi hurokban ennyire lassan kell menni, vagy csak egyszerűen nem volt hova sietni?

Jó volt üzemben látni ezt a vonalhosszabbítást, az első olyat a vidéki városok közül, ahol az építkezés előttről is voltak emlékeim. Kíváncsi vagyok, lesz-e következő villamosos projekt Miskolcon, visszaépülhet-e az észak-déli tengely, esetleg létrejön-e a Sajó-völgy regionális tram-train.

Mint mondottam, nem volt sok időm, így videózni is kevesebbet tudtam a szokásosnál, de ezt a pár snittet nem akartam eldobni csak azért, mert nem álltak össze elég hosszú filmmé.

Legközelebb remélhetőleg nem kell így rohannom :)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez