Bevezető Tartalom Újdonságok Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
A "Fradi" 2001 augusztusában
A kocsiszíni látogatás létrejöttében nyújtott segítségért köszönetet szeretnék mondani a BKV Rt. Kommunikációs Osztályának!

Ferencváros kocsiszín normál esetben nem tartozott az UV-kat üzemeltető telephelyek közé, de a hannoveri villamosok érkezése miatt átalakításokba kellett kezdeni Szávában, ez pedig helyszűkével járt - a 30-as viszonylatot emiatt áthelyezték ide. Az átcsoportosítás 14 kocsit, azaz 7 iker szerelvényt érintett, ezek a "Fradi" (mindenki csak így hívja) hátsó, régi csarnokába kerültek. Régebben itt tárolták a BKV múzeumi célokra félretett járműveit, de ezeket 2001 nyarán átszállították Kelenföldre, a felszabaduló helyet pedig úgy rendezték át, hogy legyen hely az UV-knak.

A fotózást hátulról előre kezdtem, mivel a hátsó csarnok érdekelt leginkább. Az erős szürkületben ezt látta a fényképezőgépem.

A szűrőkkel is játszottam egy kicsit :-) A csarnok épp üres volt, csak két UV szerelvény tartózkodott bent; a többi kint dolgozott a 30-ason.

Az előző képen látható 3360-as párja a 3379 volt.

Persze más is áll ebben a csarnokban, például ez a lóré (8610).

... vagy ez az ICS, az 1301-es.

Mintha szomorúnak tűnne, nem?

A másik bent álló UV szerelvény a 3352+3353 volt.

A 3353 már erősen belógott a csarnok végében honoló sötétségbe.

1307 is itt pihent.

Eddigre már csak hat Mukija maradt a BKV-nak, pedig régen néha egy nap alatt többet lehetett látni az utcán belőlük. Ő itt 7040, vele viszonylag gyakran lehetett találkozni az utcán ekkoriban.

7033 az egyik "Metró-Muki". Nem abban az értelemben, hogy a metróban használták, hanem a Metró nevű újság reklámját festették rá.

7045 egy nagyvasúti sarokütközőkkel felszerelt mozdony.

7038 pedig a másik Metró-Muki.

És Metró-lóré is volt! Ez a csarnok kimondottan műemlék hangulatú; érdekes volt ennyiféle járművet látni benne egyszerre!

3750, azaz a "Csufi" a régi épület két csarnoka közti részben bújdosott, alig látszott ki.

A régi csarnok másik fele ICS-k és KCSV-k lakhelye volt.

És ugorjunk a telep Könyves Kálmán körúti oldalára! Az itteni nagycsarnokban csak csuklósok álltak.

KCSV sorfal.

KCSV-folyosó, kicsit túlexponálva.

A csarnok hátsó részében persze itt is félhomály uralkodott, de azt azért lehet látni, hogy 1335 és 1345 álltak egymás mellett. A bal oldali KCSV viszont pályaszámának elhallgatását kérte :-)


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra
   
Villamosok.Hu