Egy "új" kisöreg: a debreceni 260-as nosztalgiakocsi

Amikor 2003 októberében Amszterdamban a két ott porosodó budapesti villamosmatuzsálemet nézegettem, még csak a 2624 megmentésén gondolkodtam, mivel a másik - tulajdoni viszonyai miatt - még nem volt "eladósorban". Ő - nagy nehezen - haza is jött, azóta a Fehér úti villamos főműhelyben várja sorsának jobbra fordulását. Közben azonban a régebbi kinézetű, favázas 2964-es is létszámon felülivé vált. Ez azonban nem ért váratlanul, hiszen készültünk rá, és mivel tudtuk, hogy Debrecen városa szeretne egy igazi régies "tuját", a VEKE-sekkel megkerestem őket. Jól számoltunk, hiszen ők nagyon megörültek a kocsinak. Pont ugyanilyen ugyan nem közlekedett a "kálvinista Rómában", de a hozzá teljesen hasonló 2800-as sorozatból három is. Mivel ezek a 257 és 259 közötti pályaszámokon voltak ismertek, az "új"  szerzemény a 260-as számot kapta. De nem csak új számot kapott, hanem alapos felújítást is! Felújították a légrendszert, a menetkapcsolót, a motorokat, új áramszedőt gyártottak hozzá, stílushű fényszórót (sugárvetőt) kapott, és a korábban (még Budapesten) megszüntetett kis szellőzőablakok is újra meg lettek nyitva.

Bár alig két hete már jártam Debrecenben, március 14-én is ott kellett lennem, hiszen ekkor mutatták be az újjászületett kocsit. Itt éppen kigördülni készül a csarnokból.

Csak úgy csillogotott-villogott az öreg tuja a napfényben!

A város korábbi nosztalgiakocsija, a Füzesi-acélvázas 1884+1984 ikerkocsi is érdeklődve nézte a jövevényt :) A sajtótájékoztató nem lett volna az igazi  nosztalgiamenet nélkül...

... így végiggurultunk a város egyetlen villamosvonalán (amiből nemsokára remélhetőleg lesz több is).

Fotómegállás a fürdőnél...

... és pihenőmegállás (kicsit túlmelegedett a menetkapcsoló, le is pörkölődött róla a súrlódást csökkentő zsír) a Városháza előtt.

Amúgy a kocsi ment, mint a golyó! :)

A kocsi belsejét a remizbe visszafele menet kaptam le. Itt sajnos "megfeneklettünk", mert egy kedves autós ráparkolt a vágányra, elállva az útunkat. De ez tényleg nem a tuja hibája volt.

Az utolsó képen az oldaltáblát láthatjuk, mely azokat az időket idézte, amikor még volt 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os és 7-es villamosvonal is, amire át lehetett szállni.

Mindig öröm egy öreg vasat újraéledni látni, csak gratulálni lehet hozzá a debrecenieknek!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez