Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
Legkedvencebb villamosom...

A fentebbi nem túlzás, a szentendrei Városi Közlekedési Múzeumban kiállított 1000-es pályaszámú villamos, mely eredetileg a BKVT-nál az 1080-as számot viselte, és melyről itt többet olvashatsz, tényleg a legkedvesebb "vaskerekűm". Nagy örömömre szolgált, hogy a közelmúltban belülről is meg tudtam nézni őt, nem csak kívülről (le van zárva az utastér, hogy a látogatók ne rongálják meg, mint ahogy más járművekkel már megtették)!

Ő az: az utolsónak kiadott példány a BKVT "V" jelű motorkocsisorozatából, mely később kapta a kerek 1000-es számot - eredetileg 1080-nak hívták. 1912-ben született, akkor még favázasan, az FVV az ötvenes évek végén acélvázasította, akkor került rá ez az aranyosan bumfordi "Füzesi-kaszni", azaz a Füzesi Árpád Főműhely által készített acélvázas kocsiszekrény.

A belső tér nagyon szép állapotban van; jobban néz ki, mint a legtöbb forgalomban közlekedő villamosé, látszik, hogy vigyáznak rá! Ha még plakátok is lettek volna az ablakok fölötti ferde hirdetőfelületen, teljesen húsz évvel ezelőtt éreztem volna magam! A jobb széksorban, majdnem az ajtó előtti paravánfal előtt látható kapaszkodón a függőleges csonk a jegykezelő készülék (leánykori nevén a lyukasztó) helye egyébként.

A belső tér elemei megegyeznek az FVV-nél és a BKV-nál a hatvanas-hetvenes évek óta használtakkal, azaz nem sok különbséget lehet felfedezni mondjuk egy UV-hoz képest: ugyanolyanok az ülések, a borítás, az ablak tekerője...

A vezetőállás nem volt paravánfallal elválasztva az utastértől, csak egy vékony, kiemelhető-berakható fémrúddal. Baloldalon a menetkapcsoló látható, jobboldalt a kézifék kereke, középen a légsűrítő, az indításjelzés, a világítás kapcsolói, illetve egy nyomásmérő.

A másik végi vezetőállás. Kis koromban, amikor 1000-essel utaztam az 56-oson, nagyon tetszett, hogy lehet látni, mit csinál a vezető (mifelénk paravánfalas UV-k és ICS-k jártak csak)!

Az utastér madárperspektívából :-)

Pillantás az ajtó melletti paravánfal üvegablakán át...

A lépcső a középső fokig érő tolóajtóval.

Az alváz kilátszó része a kerekekkel, a sínféktuskókkal és az életmentő kerettel. A jobb szélen látható az indításjelző parázslámpa, melynek fénye annyira tetszett kis koromban!

Az életmentő keret mögött az egyik kerék és a homokszóró csöve.

Az egyik sínféktuskó (2x2 darab van belőle).

A kocsi orra. Ezen az 1000-esen már volt napfényellenző a homlokablak fölött, de csak középen: volt amelyiken egyátalán nem volt, és volt, ahol mind a három ablaktábla fölött ott volt.

A viszonylatszámtábla helye, és az elektromos csatlások. Az ablaktörlő kézi működtetésű volt: a vezető egy karral mozgatta belülről.

Az iránytábla, mögötte a pályacsengővel. Az ablak mögött látszik az utóbbit megszólaltató rugós gomb.

A sűrített levegős tömlő jellegzetesen oldalra volt tűzve a nem-csatolt végeken; az ütközőn "tujázó" gyerekek ebbe tudtak kapaszkodni menet közben...

A másik végen viszonylatszám is van: 59-es, ez egy jellegzetes, 1000-esnek való hegyipálya volt.

A lökhárítón levő tüske csatolt pótkocsiknál arra szolgált, hogy egy kis kihajtható "kerítést" rögzítsenek rá, azt megakadályozandó, hogy az emberek megpróbáljanak a két kocsi között átmenni, de például halottak napján nagyobb koszorúkat is rá lehetett tűzni...

Az acélvázas kocsik eredetileg nagy, fedetlen "sugárvetőkkel" épültek, később lecserélték őket a KRESZ-ben leírtaknak megfelelő fényszóróra, ilyen van az UV-kon, ICS-ken is.

És egy utolsó pillantás a kedves kis villamosra...


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra