Életképek, 55. rész: 2020-22/2

Előző oldal

A járvány miatt a nyári nosztalgiaszezon elmaradt, de az őszi hétvégéken végre előbújtak az öreg döcögények a 2-esen!

2806

Egyéb elfoglaltságaim miatt eleinte mindig csak a naplemente idejére értem ki, úgyhogy nem sok esélyem volt a fotózásra a Kossuth téren kívül. Sebaj, nem csúnya hely ez!

Egyszer megpróbáltam az Erzsébet hídról is elkapni a 2806-ost, de már borzasztóak voltak a fények. Viszont előtte jött egy bérelt különmenetes UV, szóval megérte a huzatban ácsorogni :)

Az év nagy újítása egyébként az volt, hogy a nosztalgiák is megjelentek a Futár felületén, azaz az okostelóról mindig tudhatta az ember, hol van a kocsi, illetve az is, hogy milyen típusú. Hatalmas köszönet azoknak, akik ezt megvalósították!

Ez+az

A célirányos fotótúrákon kívül spontán módon is fotózgattam. Ekkor kaptam el például a 61B járatot, ami egy Krisztina körúti vágányzár miatt közlekedett. Jobbra egy sima 56A-t láthatunk a Bartók Béla úton.

Toronydaru-építés miatt egy októberi hétvégén a 24-es a Népszínház utcán át a Blahára járt a Keleti helyett.

Valamelyik délután olyan szépen sütött a nap, hogy nem bírtam ellenállni, és ICS-ket fotóztam a Fővám téren. A balra látható 1301-es az első ICS, 1967 októberében helyezték forgalomba. Annak idején az UV-k kivonásakor azt mondtuk, hogy reméljük, sose leszünk olyan nyomorultak, hogy 51 éven át kell használnunk egy villamost, erre tessék, ez a kocsi már 54 éves, és nem tudjuk, mikor lehet kidobni! Igaz, nem néz ki rosszul, mert kapott nemrég egy ráncfelvarrást, de ettől még nem lett új (vagy jó). A jobbra látható 1361-est is felújítottták, de az állomány nagy része eléggé leharcolt állapotban van. Az, hogy még mennek, nem azt jelzi, hogy jó konstrukciók, hanem azt, hogy annyira nincs pénzünk új járművek vásárlására, hogy kicsit olcsóbban a régieket építjük újra időnként, hogy jusson valami a forgalomba :(

Na mindegy, jöjjön egy kis Gellért tér! Balra egy 48-ast látunk elég fura pályaszámmal (se a színe, se a számok alakja nem pont olyan, mint lennie kellene, gondolom volt valami pitty-putty), jobbra egy tanulómenetes KCSV-t.

Most pedig hiánypótlás következik: még 2020-ban megépítették a Haller - Soroksári torkolatában az észak felé kanyarodó síneket, kettős deltát létrehozva, de én csak 2021 őszén jutottam el oda, hogy élőben megnézzem.

A kanyarodó vágányokat a metrófelújítás idejére indított 2M jelzésű járat használja. És jé, ott jön a 2624-es, ...

2624

... de ő a korábban is meglevő íven a Közvágóhíd felé kanyarodik! Mondtam már, hogy imádom ezt a kocsit?

Ekkor még volt víz a Kossuth téri díszmedencében, így lehetett hatásvadász képeket készíteni :)

Mondjuk a jelenlegi formáját (többé-kevésbé) 1959-ben nyerte el a kocsi, úgyhogy a régi épületek helyett valami szocmodern illik mögé, lásd balra :) Jobbra egy 2M a Parlamenttel, csak azért, mert.

2M

A már említett 2M járat 2020 novemberétől közlekedik a Jászai Mari tér és a Keleti közt. Azon a hétvégén, amikor a 24-es a Blahára járt, a 2M a Baross kocsiszín melletti vágányon végállomásozott, érdekes fotótémát szolgáltatva.

A járat az előbb említett Haller deltán át vált a 24-es útvonaláról a 2-esére. Jópofa kis vonal ez!

Ki- és beállások a Hofherr utcában

Ősszel elkezdték az 50-es villamos megállóperonjainak a CAF-okhoz passzítását (de nem az összesét tudtommal), emiatt különböző vágányzárak voltak a viszonylaton. Itt épp a Határ út és Villanytelep közt nem jártak a tuják, ezért a Hofherr Albert utcán át kellett ki- és beállniuk a TW6000-eseknek.

Villamosmániásoknak mindig ünnep forgalmat látni itt, a 42-es egykori hurokvégállomásának helyén!

Sajnos napközben csak néhány kocsi ment itt át, ezért nem volt lehetőség túl sokat fotózni...

Az 1624-es forgalomban

Feltűnt viszont, hogy az imént bemutatott "modernizált" TW6000-es is közlekedett aznap. Meg kellett várni, hogy forgalomban is kipróbáljam!

Igazából csak egy az átlagnál szebb belső színvilágú TW6000-es ez - a klímát így késő összel nem nagyon éreztem.

Egy belső kép, és már indult is vissza a kocsi a Villanytelep felé!

Ha már itt voltam, egy sima hannoverit is fotóztam, visszafelé menet meg egy átépítés alatt álló peront. Kíváncsi vagyok, mikor fognak tényleg megjelenni az alacsonypadlósok a vonalon!

Folytatás: nosztalgiamenetek, fényvillamosok és egy kis tavaszi fonódás!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez