A Croydon Tramlink 2002 nyarán

Croydon London egyik kerülete. Adminisztratívan London része (a most bemutatandó villamos a tarifaközösségben a 3-as, 4-es és 5-ös zónában van), mindennapiságában pedig nem (a helyiek például London és Croydon határáról beszéltek, ami egészséges lokálpatriotizmusra vall:). Mindenesetre hozzánk elég közel volt ahhoz, hogy kiugorjunk ide londoni tartózkodásunk alatt. A városról nem sokat tudok, csak azt, hogy régen is volt villamosuk, ami '51-ben megszűnt. A jelenleg három vonalas (2012-ben ehhez jött egy negyedik) új hálózat első részét 1999. június 16-án adták át a forgalomnak. A hírek szerint a villamos feltámasztása nagy siker: többen tömegközlekednek, amióta van tuja (2002-es adatok szerint 19%-os volt a modal split), kevesebben autóznak (az előző évben 6%-kal csökkent a közúti forgalom), és még a vonalak mentén dolgozó kereskedők is jól jártak: a bevételeik 11%-kal nőttek.

Ha az ember West Croydonban száll le a vonatról, pont a település belvárosában találja magát. Az itteni sínek egy óriáshurok részei, melybe két irányból mennek be a villamosok, és melyből két irányban távoznak. Azaz csak nagyjából, mivel a három viszonylatból csak egy megy túl mindkét irányban a hurkon, a másik kettő (keletről jövő) visszafordul benne. Megjegyzés: ha jól látom, azóta ez megváltozott, csak az egyik járat fordul vissza.

A hurok egyvágányú, egyirányú, és az úttesten halad. Egy ilyen kép emiatt aztán nem igazán mutatja meg a vonal karakterisztikáját, hiszen a legtöbb helyen kétvágányú a pálya, és többnyire zárt, azaz nem osztozkodik az utcafelületen az autókkal.

A járművek Bombardier gyártmányúak (CR4000, azóta a Flexity Swift márkanevet kapták), és vadonatújan érkeztek ide. A belső tér nagy része alacsonypadlós, csak a két végén van kicsit megemelve. Kétirányúak, és mindkét oldalukon van ajtajuk. A kilométeróra 100-ig van kalibrálva, és az alapján nem ritkán mentek 70 km/h-val - érdekes, hogy nem mérföldben mérnek.

A kocsi középső része a jármű leghangosabb része: 40 km/h óra fölött kimondottan zavaróan dübörgött. Egyébként Kölnben ennek a típusnak a testvére (a kölniből fejlesztették ki a croydonit) is pontosan ilyen zajos bírt lenni.

A 3-as vonal külső végállomása (New Addington) egy kertvárosi lakótelep mellett van, az odaúton hatalmas zöld ligetek és dombok közt futnak a vágányok, sőt, egy hosszabb, több darabból álló, eredetileg vasúti alagút is van rajta. Mivel a kocsik kétirányúak, nincs szükség hurokra - ez egy átlagos kétvágányos fejvégállomás, természetesen korszerű utastájékoztató rendszerrel.

A kocsi eleje. Nem a legszebb villamos, amit valaha láttam, de a manapság divatos formákhoz képest egész elviselhető.
Megjegyzés: azóta új flottaszínt kaptak, sőt, a 2008-ban a Transport for Londonhoz került üzem Variobahnokat is vett.

A kocsi elég széles: 2,65 méteres,...

... így a belső tere tágas. Itt kint elég üres volt, de Croydon belső részén bizony elég rendesen "budapesti 1-es villamos reggel" hangulata volt tömöttségileg!

A csuklóban a kerekek fölött keresztpad van, itt nem jó ülni a zaj miatt.

Ez már East Croydon, ahol együtt futnak a viszonylatok. A városrész vasúti pályaudvara előtt három vágány van, visszafogási lehetőségekkel.

Itt inkább villamosnak érzi az ember a Tramlinket, mint az előbb látott végállomáson...

A követési időt nem tudtam kikövetkeztetni: egyszer három-négy percig nem jött semmi semmi, aztán meg hirtelen két-három kocsi is egymás után. Persze lehet, hogy az átszállás lehetősége miatt direkt volt így.

A pálya el van zárva az autók elől - de a gyalogosok előszeretettel mennek rá.

Az óriáshurok irányainak szétágazásánál (vagy összeágazásánál - attól függ, honnan nézzük) már teljesen villamosnak érezhetjük a fehér-piros járműveket, itt ugyanis egy bevásárlóutcán haladnak át. Az emberek nem tartanak a tujától, lazán átsétálnak előtte, ilyenkor a vezető csöngethet, mint a 6-os a Blaha Lujza téren (a hangja is ugyanolyan).

A kétvágányú szakasz kezdete - ez a másik irány vágánya. Több majdnem-gázolás jellegű gyalogos-átrohanást is láttunk, a közlekedési morál a jelek szerint itt se a legjobb.

A bevásárlóutcában (George Street) levő megálló. Bár a villamos alacsonypadlós, a járda meg van magasítva, hogy még kisebb lépéssel lehessen beszállni. Az ajtó természetesen egyéni nyitós.

A tágas ajtónyílás. Ez volt a legtágasabb alacsonypadlós, amivel eddig utaztam! Az ajtók sarkainál kényelmesen el lehet bújni, mint a budapesti metrón - úgy vettem észre, Angliában ez a megoldás egyfajta elvárás lehet, mert a londoni metrón is ilyenek a kocsik. Mindenesetre jól jött, amikor a wimbledoni vonalon nem volt ülőhely!

Az 1-es wimbledoni végállomása. Az idevezető szakasz nagy része ritkán lakott területeken vezet, és helyenként egy vágányra szűkül, például felüljárókon (így olcsóbb: kevesebb területet kell kisajátítani, olcsóbb az egyvágányos felüljáró, a járatsűrűségbe belefér, a védelmet pedig számítógépes biztosítóberendezés felügyeli). De olyan is van, hogy a két vágány egymásra van tolva átlapolással, azaz négy sínt látunk magunk előtt, melyből kettőn erre megy a villamos, kettőn arra (természetesen nem egyszerre:).

Érdekes, hogy a vágány tengelye folytatódik tovább, csak az ütközőbakok túloldalára már háromsínes vonat áll be - azaz a két járműfajta egymással szemben áll meg ugyanazon peron mellé! A végállomás elég intermodális, tehát van itt vonat, busz, metró. Ki tudja, egyszer talán másik villamos is lesz?

Szöveg frissítve: 2014. március 23.

Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez