Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
vasút
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
"Elszemélytelenedő" vicinálisok: a 152-es, 153-as és 151-es vonal
Avagy lassújeles hajsza a Duna-Tisza-közén

A bezárás előtt álló vonalakról szóló sorozat befejező részéhez érkeztünk. Nem azért, mert nincs további pár vonal a szüneteltendő személyforgalmúak közül, amit be lehetne mutatni, hanem azért, mert azokra nem jutottam el. Ezek a képek is szó szerint az utolsó napon készültek, így az eddigieknél is kevésbé mutatják a vonalak valós forgalmi állapotát, lévén ekkor minden televolt emlékezőkkel és/vagy vasútmániásokkal.

A 152-es vonal: Kecskemét(-Alsó) - Fülöpszállás

"Mellékvonalazó" kiindulási pontunk Kecskemét volt, ahová a pesti vonat eleve késéssel érkezett. Kicsit izgultunk is, hogy megvár-e első mellékvonali csatlakozásunk, hiszen a következő vonat csak hat órával később (!) indult volna arrafelé.

Végül megvárt, sőt: még a nap is kisütött addigra!

Az utolsó napra plusz kocsikat kaptak az érintett mellékvonalaki vonatok, hogy a sok vasútbarát elférjen rajtuk, emiatt aztán viszonylag kényelmesen elfértünk. Az eléggé kopott síneken a Bz mellékkocsi kerekei egyébként a "Stand by me" c. szám ritmusát ütötték, ami  elég meglepő volt :)

Itt éppen az M5-ös autópálya felé közeledünk.

A vonal legkomolyabb állomása talán Izsák volt...

... a legkomolytalanabb pedig Uzovicstelep. A magyar oktatási rendszer ijesztő hiányosságait jelzi, hogy valaki megpróbálta az esőbeálló falára fújni a megálló nevét, de az "s" betűnél elakadt :O

A vonal Fülöpszállásig tartott, ott szerencsére sikerült elcsípni egy fővonali vonatot, amivel Kiskőrösig mentünk. Itt leszállva örömmel láttuk, hogy itteni "búcsúvonatunk" szintén kapott egy plusz kocsit. Aztán kiderült, hogy ez nem így van: a kocsi ugyan ott volt, de a kalauzhölgy nem engedett senkit felszállni. Végül szóló motorkocsival indultunk el, ami úgy tele volt, hogy kipúposodott az oldala. Hogy ez miért volt jó..?

A 153-as vonal: Kiskőrős - Kalocsa

A kalocsai egy zsákvonal, melynek valamekkora teherforgalma még mindig van - ellenben az állomások leharcoltnak tűntek.

Ez itt talán Kecel kijárata (nem jegyzeteltem, inkább a hangulatot próbáltam elkapni).

Főleg a vonal utolsó része volt borzasztó, itt "gyök kettővel" csoszogott a motorkocsi.

A kis Bz gyász-zászlót hurcibált magával. Itt az összeverődött tömeg részéről egyre több emocionális megjegyzés hangzott el, ezeket most nem idézném.

Egyébként a kalocsai állomás...

... valószínűleg a legérdekesebb az országban, ...

... ugyanis a belseje ki volt pingálva.

Ráadásul ízlésesen, mértéktartóan. Ez mondjuk kár, hogy eltűnik, mint látványosság, bár ezért talán nem érdemes egy vasútvonalat fenntartani.

A mai állapot egyébként a nyolcvanas évek közepén jött létre, és persze mindenkit heveny fotózásra késztetett.

Az állomás mellett szobornak kiállított ősi motorkocsi (egyes helyeken "páncélvonatnak" becézték) ellenben borzasztó állapotban volt.

Visszatértünk Kiskőrösre, ahol még le akartam volna fotózni vonatunkat, de nem tudtam, mert Divi kolléga elállta a látványt :))

Csiki-csuki jelleggel (amire azért volt szükség, hogy beleférjen egy napba a három mellékvonal) visszaszáguldottunk északra, közben ismét elhaladva a Kecskemét-Fülöpszállás mellékvonal kiágazása mellett.

Közben Interszitivel megörökítettük egymást.

A 150-es vonal (Budapest-Kelebia) így néz ki az utolsó kocsi ajtajának üvegén át. Jobboldalt már a következő vonal kiágazásának másik ága látható, Kunszentmiklós-Tass állomás előtt.

Eddigre már teljesen elromlott az idő...

... így inkább felültünk a Bz-re, és bentről néztük, ahogy vígasztalanul esik az eső.

A 151-es vonal: Kunszentmiklós-Tass - Dunapataj

Ez a vonal kicsit meglepett, mert a vágányzat Soltig kimondottan jó állapotban volt...

... és az állomások is úgy néztek ki, mint amiket a nyolcvanas években építettek...

... vagy hoztak rendbe.

Mivel közel jártunk a Dunához, a már majdnem kész dunaújvárosi hidat is láttuk.

A zúzottköves csík egy másik átkelőhelyhez vezetett: anno itt mentek fel a sínek a dunaföldvári hídra. Valószínűleg ezért is volt Soltig jól karbantartva a pálya, hiszen ezt az összeköttetést nem túl rég szüntették meg.

Onnantól délra már "mellékvonalasabb" állapotok uralkodtak: Állampuszta megállóhely például körülbelül úgy nézett ki, mint ahogy a neve hangzik.

És így ért véget a sín Dunapatajon. Ha anno megépítették volna azt a tizenhúsz kilométert, ami Kalocsáig hiányzott, most lehet, hogy elmaradt volna az utasforgalom megszüntetése? Teljesen értelmetlen bár, de azért érdekes elképzelni, mi lett volna, ha készült volna egy jó állapotú "Duna-völgyi vasút", Kunszentmiklóstól Kalocsán át Bajáig...

Egy gyors fotó a pataji állomás előtt álló motorvonatról...

... aztán már indultunk is vissza. Ekkor újból rákezdett az eső, úgyhogy nem is volt baj, hogy nem terveztünk be más programot aznapra. Persze sokan elmentek a mellékvonalak tényleges utolsó, menetrend szerinti személyvonataihoz, én inkább hazamentem, és megpróbáltam kipihenni az elmúlt hetek utazgatásait.


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra