Újjászületett az esztergomi vasútvonal!

A 2-es vasútvonal előkelőnek tűnő száma ellenére elég lehangoló képet mutatott a 2000-es évek elején a nem éppen hiperűrsebességgel száguldozó Bzmot szerelvényeivel. Igaz, Csörgővel se volt igazán meggyőző, pedig utas lett volna bőven, hiszen sokan ingáztak a környék településeiről a fővárosba, a PPKE piliscsabai campusa pedig diákok tömegét vonzotta. Aztán előbb az Usgyik, majd a Desirók megjelenésével mintha valami változott volna, de azért nagy száguldás továbbra se volt - ennek a pálya (egyvágányos, korlátozott számú kitérővel, sok ívvel) mellett a járművek voltak az okai, korszerű villamos motorvonatok dinamikusabban tudtak volna haladni. Érthetően megörültem tehát, amikor a vonal gyorsítására szolgáló intézkedések történtek: 2008-9-ben felújították az Újpesti vasúti hidat, 2012-től kezdve pedig a vonalhoz is komolyabban hozzányúltak, beleértve az állomások modernizálását is (amihez az épületek rendbehozásán kívül hozzátartozott a magasperonok és P+R parkolók építése). Nem is értettem, miért nem villamosították azonnal, de 2016-ban ennek is nekiláttak. A végeredményt teljes hosszban 2018. április 9-én helyezték üzembe: bár az esztergomi és dorogi állomásokon még dolgoztak, a vonatokat ekkortól Flirtökből állították ki.

Nem jártam erre a vonal modernizálása óta, úgyhogy kellemes meglepetés volt, hogy Aquincum...

... úgy nézett ki, mint valami német nagyváros S-Bahn megállója (talán csak az esőtetők rövidebbek). Bár a vasúti híd megmaradt egynyomú, több helyütt kétvágányosra bővítették a pályát, többek közt itt is.

Előre-hátra ugrálva utaztam be a vonalat: Pázmáneum megállóhelynél leszálltam, és visszamentem...

... Újpestre, hogy több benyomást tudjak szerezni. Itt is két vágány van, de ekkor csak az elsőt használták, a másodikat (jobbra) nem.

Végül csak felértem Esztergomba, ahol a még folyó építkezés miatt csak két vágányon tudtak vonatokat fogadni (2018 áprilisában még a korábbi menetrend szerint közlekedtek, a kínálatbővítést és az utazási idő csökkenését májustól ígérték).

Balra: a bazilika Flirttel. Jobbra: nekem korábban nem is tűnt fel az esztergomi állomásépület, most meg milyen jól néz ki! Remélhetőleg vigyáznak rá.

A vonalon több másik épületet is visszaállítottak régi dicsőségébe, például a pilisvörösvárit és a solymárit. Érdekes részlet, hogy a táblákon a helységnév után pont található, állítólag a XIX. század végén ez volt a szokás.

Solymár is mintha "nyugatra" lenne az itthon megszokottól. Összességében hirtelen sokkal komolyabbnak tűnt ez a vonal számomra, a Flirtök pedig szerintem az utasok kegyeit is el fogják nyerni, hiszen ennél kényelmesebb elővárosi jármű nem nagyon van.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez