Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

bevezető
A-Z lista
viszonylatok
forrásmunkák

régi képek

a készítőről
levél írása

blog

   
 

Villamosok Újpesten és Rákospalotán III.
Avagy a Váci út villamosok folytatása

Előzmény: az Árpád úttól a Széchenyi térig

A Széchenyi teret elhagyva el is értük a Fő utat, ahol láthatóak az Árpád úti villamosok eredeti útvonalának nyomai is. Persze ezen túl ezernyi apró emléke van a síndöcögényeknek, akkor is, ha eltekintünk a legnyilvánvalóbbtól, a sínektől: a baloldali képen a felsővezetéktartó oszlopok mögött például egy olyan kis bódé áll, mely valószínűleg jegyárusításra szolgált egykor. Vagy itt van a már rég nem létező villamosmegálló közvilágításának kapcsolója (középen), vagy a felsővezeték áramtalanítására szolgáló kar (jobbra)!

Harald Schachenhofer felvétele

A fáma szerint amikor Tátrák kerültek a 10-esre, a középen levő felsővezetéktartó oszlopokat átforgatták keresztbe (keskenyebb részükkel hosszirányba), hogy az új, széles szerelvények ne lógjanak túlságosan közel hozzájuk. Amúgy korábban láttunk a két vidéki nosztalgia ikerszerelvény "egyik felét", most itt a másik, a 2568+2569-es pár.

A sínek egyenesen haladnak tovább a Kossuth utcai végállomás felé. A zártpályás részeken a síneket eltávolították (a panelesben még megvannak), de az oszlopok még állnak.

A Pozsonyi útnál csatlakozik a 12-es villamos a Kossuth utca felé tartó irányhoz. Itt régen  a másik irányba is volt összeköttetés, a fenti képeken jól kivehető a nagyívű sarok, mely a két kanyarodó vágány helyén maradt meg.

Ezen a képen a sarok 1952 körüli vágányelrendezése látható. A középen látható Rádai utca...

... ma a Kajár utca névre hallgat, a 12-es villamos itt megy vissza a végállomásról a Pozsonyi útra. A másik irányhoz csatlakozásánál, a Kertköz utcánál volt régen a BVKV újpest-rákospalotai vonalának végállomása; ez az összeköttetés 1927-ben létesült a BVKV és a BURV vonalai között.

A Kossuth utcai végállomás


A végállomás vágányzata 1977-ben így nézett ki

De mi most  Fő utca felől érkezünk: a végállomás 1910 után egy óriáshurok volt, mely lehetővé tette az egyirányú, pótkocsis szerelvények üzemeltetését.

A vágányút ma egyenes, azaz a Fő úton érkező villamos közvetlenül a végállomási tartózkodó elé tud beállni, de - ahogy az az előbbi rajzon is látható - régen nem volt itt vágány, a szerelvények útja jobbra vitt, a Juhos utcába. Mivel itt nem nagyon voltak útépítések, az ív még most is látszik.

Heinz Heider felvétele

Hármas szerelvény a 10A-n éppen bekanyarodik a hurokba.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Itt eredetileg egy vágány volt csak, de 1976-ban egy tárolóvágányt is üzembe helyeztek, a félreállások lebonyolítására. És hogy milyen kevéssé változott a környék: a régi és az új képen is egy világos színű Wartburg áll a jobbszélen :-)

Az utca burkolata elég változatos: kockakőként indul, helyenként aszfaltozottra vált, helyenként meg semmilyen: a kitérő visszaágazása kavicsokkal leszórt földben fut. Igaz, még a hetvenes évek Budapestjére is jellemző volt, hogy a villamossal ellátott külvárosi utcákban a kockakővel burkolt pálya mellett makadámúton ment a közúti forgalom! Jobboldalt: a szellem győzelme az elemek fölött: az udvarból jövő vízlefolyás útját elállta a vágány, de valaki ezt is megoldotta: az elvezető vályút belecsiszolta a sínbe, a víz csoboghat tovább!

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

A hurok második fordulója: kilencven fokos kanyar a Kismező utcába, a régi képen középbejáratú pótkocsival. A felsővezetéktartó oszlop középen valahogy megmaradt...

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Jól megfigyelhető, hogy az elmúlt majdnem húsz évben nem sok minden változott itt a villamos eltűnésén kívül!

Mr. Cyber gyűjteményéből

Az Attila utcánál van egy iránytörés, innentől kicsit szélesebb az utca. A vágánymaradványok itt véget érnek: a Kossuth utcában sajnos már nem kivehető, hogy hogyan csatlakozott a sín a végállomásba (azaz a hurok egynegyede hiányzik). A baloldali képen azért látszik, hogy a Kossuth utcába kanyarodáshoz milyen ellenívvel "vett lendületet" a villamos.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

Persze régi képek alapján elképzelhetjük, hogy milyen volt ez a "hiányzó negyed": a jobboldali két ház még mindig megvan, bár a környék jelentősen átalakult azóta!

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

2000-es ikerkocsi kanyarodik be a Fő útra. A végállomási rend úgy alakult, hogy a Juhos utca előtt volt egy megálló, utána a Kossuth utcában is megállt a villamos, majd visszakanyarodott a Fő utcába, ahol a végállomási tartózkodó volt. A hurkot 1989 szeptemberének elején helyezték üzemen kívül. Ekkor már csak a 12-es villamos járt ide, annak pedig elég volt egy kétvágányos fejvégállomás, így ebből az ívből már semi nem látszik.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

A 12-es viszonylaton viszonylag hamar, 1980. júniusában megjelentek az új Tátrák, az 55-ösön viszont a végéig megmaradtak a kéttengelyű motor- és pótkocsik. Az utolsó középbejáratú pótokat '81-ben selejtezték, amikor az Árpád hídig visszavágás következtében ikrek közlekedtetésére álltak át. Ezalatt a majdnem egy év alatt lehetett olyan fotókat készíteni, mint amit bal oldalon is láthatunk. További maradványok: a vágányok közti elválasztó kerítés oszlopainak leszúrásának lyukai ma is megvannak.

John M. Price felvételeTim Boric felvétele

A végállomás egyébként sokáig egyvágányos volt: a baloldali, ötvenes évek közepén készült képen jól látható, ahogy a pótkocsis 2700-as favázas mögött várakozik a szintén favázas 1000-es, és nem mellette. Tim Boric 1976-ból származó képén (középen) már látható a valószínűleg a hatvanas években épült végállomási kitérő. A környék persze még itt is elég falusias képet mutat, melyhez jelentősen hozzájárul a kézikocsit toló öregasszony is a Liaz teherautó mögött.

Heinz Heider felvétele

Manapság (jobboldalt) az itteni villamosközlekedés haldoklik, a 12-est ritkán járatják, és csak az angyalföldi forgalmi telepig, tehát nem tudja azt a kifutó szolgáltatást nyújtani, amire egykor épült; a forgalom nagy részét a buszok szállítják.

Németh Zoltán Ádám gyűjteményéből

És végül egy csúcsforgalmi kép a régi végállomásról. UV-t elég ritkán látni itt manapság, és bizony az idő nagy részében a sínek üresen maradnak, ritka az, hogy két szerelvény is bent áll. Ahhoz képest, hogy egy időben a 12-esen is hármas Tátrák közlekedtek ('84 és '95 között), előtte pedig pótkocsis UV-k... Sic transit gloria mundi!


A leírás végére szeretnék valami potitív kicsengésűt írni, de nem nagyon megy: nagyon úgy tűnik, mintha az egykor itt járt jónéhány közúti vasúti viszonylat után minden villamost el akarnának tűntetni innen. És persze ezt a "mindenhova buszt" álláspontot nem nehéz statisztikákkal megtámogatni, holott tudni lehet, hogy az a villamos, amit ritkán járatnak, és nem a megfelelő útvonalon, pontosan ugyanannyira kihasznált, mint egy ritkán járatott és nem a megfelelő útvonalon járó busz. Hogy miért veszik át mégis mindenütt dízelpöfögények a síndöcögények helyét? Azt hiszem kortünet. Talán elmúlik, talán nem, mindenesetre a villamosok megérdemlik, hogy legalább egy-egy ilyen oldal erejéig megemlékezzük róluk. Köszönöm, hogy elolvastad!


Archív felvételek és térképek: Nagy Zsolt Levente, Németh Zoltán Ádám és Mr. Cyber gyűjteménye, illetve saját gyűjtés
Valamint: Tim Boric, Heinz Heider, John M. Price, Harald Schachenhofer
Jelenkori képek: Varga Ákos Endre, Baracsi Ákos


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra