Újabb pozsonyi kiruccanás, kis bécsi kitérővel (2)

Előző oldal

A repülőgéphangú alagút

A pozsonyi villamoshálózat egyik nevezetessége a várhegy alatti alagút (Tunel pod hradným vrchom). A 790 méter hosszú műtárgy közúti alagútként kezdte pályafutását: 1943-ban kezdték építeni, de csak 49-ben adták át; közben egy ideig óvóhelyként üzemelt. A gyalogosforgalom miatt a felső szakaszából eredetileg egy plusz feljáró nyílt a felszínre: ez megvan ma is, csak le van zárva, ugyanis '83 óta a villamosoké a terep. Még épp sikerült elcsípnünk a kora őszi délután utolsó napsugarait az alagút lenti (Duna-parti) bejáratánál. Pontosabban sütött volna még a nap, csak odaépült elé egy elég magas épület, hosszú árnyékot vetve a sínekre :)

A viszonylag lapos szögben beeső fényben csodálkozva vettük észre, hogy mekkora por van odabent. Nem tudom, hogy valami aktuális munka során verték fel, vagy mindig ilyen, de elég látványos volt! A fentebbi képen az is látható, hogy a "cső" másik vége magasabban van; ami viszont nem nagyon vehető ki, az a szintén elég látványos közvilágítás.

A felső kapu egy szűk, közúti forgalom által alig használt utcában (Skalná) van, ahol az összképet csak egy kék sitteskonténer rontotta. Ahogy a táblák mutatják, a gyalogos és kerékpáros átjárás tiltva van, mégis, negyed óra alatt több gyalogost és egy biciklistát is láttunk ki- vagy behaladni.

Az alsó nyílásnál is érezhető volt, hogy a barlangszerű kialakítás felerősíti az acélon gördülő acél hangját, de felül még feltűnőbb volt, vélhetően azért, mert nem nyomta el a zajokat a környező forgalom. Olyan volt, mintha egy utasszállító készülne felszállni! Ezen felül érdemes megnézni, mekkora porfelhőt ver fel a váltó előtt fékező villamos 0:36 körül :)

Ez+az

Kapucínska (régi nevén Kapucínus utca) megállóhely az óváros fölött egy Skodával és egy Tatra K2S-sel.

Balra: a Staromestská, az Új hídra vezető, elméletileg gyorsforgalmi jellegű út szó szerint átvág az óvároson. Jobbra: T3/VI.SUCS közeleg felénk az Obchodnában (Széplak utca).

Ez utóbbi egy fura kis utca: meglehetősen kisvárosias, sok öreg, néhány modern, és néhány posztmodern épülettel. A jelek szerint ottjártunkkor a T6A5 szerelvények uralták a képet.

Érdekes állapotok a Kamenné námestie-nél (Vásártér) - a jelek szerint nem csak Budapesten jelent gondot a vágányzóna burkolása.

Vegyesfelvágott videó - részletesebb kommentek ismét feliratok formájában olvashatók.

A főpályaudvari hurok, immár Skodákkal

Előző látogatásunk egyik szomorú tapasztalata az volt, hogy a leromlott pályaállapot miatt a villamosok nem jártak fel a főpályaudvarhoz.

Nos, a város a jelek szerint nem csak új járművekbe fektette a pénzét, de ezt a vonalat is felújította; csak úgy pörögtek a tuják a süllyesztett hurokvégállomáson!

És ezzel a beszámoló végére értem. Balra egy színes reklámfestést viselő K2S látható, jobbra pedig az egyik IC+ kocsi, ami Pozsonytól hazahozott Budapestre.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez