A Márnemmoszkva tér átépítése (3)

Előző oldal

A 4/6-os megint a régi helyén

Augusztus 3-án használatba vették a 4/6-os végállomását.

El persze még nem készült, és ez nem csak azt jelentette, hogy a váltót kézzel kellett állítani, ...

... hanem hogy a járdák sem készültek el. A járókelőknek szegélyköveket kellett átlépnie (balra), illetve a Combino utolsó ajtajának használata is nehézségekbe ütközött, mert még dolgoztak a peron kövezésén (jobbra).

Július-augusztus néhány digitális filmkockán.

A déli oldalon igazából semmi nem változott, de olyan szépen sütött a nap, hogy kellett róla pár fotót készítenem!

A tér egyik oldalán még épp csak elkezdtek újra megjelenni a sínek, a másikon már aktívan használták őket.

Ismét napvilágot lát az alagút

A Várfok utcát lezárták, és elkezdték elhordani a korábban mellé hordott rámpát.

Balra: augusztusban már újra látszott az alagút bejárata, és mellette elkészült a cölöpös támfal is, ami a domboldalt tartja. Jobbra: a Vérmező utca felé is kisebb-nagyobb támfalak épültek, azaz úgy sejtem, hogy a tér hasznos (?) területe megnőtt a régihez képest.

A támfal és a régi alagút elé ezután még egy áthidalás és egy némileg rejtett épület is került, tehát itt még nem volt vége a munkának.

Szeptemberben a Vérmező utca alatti részen is elkezdték lefektetni a leendő vágánymező alapjait.

A videónapló 2015 augusztusi kiadása (nagyon nehéz bármit is a videók alá írni, tessék megnézni őket!).

Augusztus utolsó napjától kezdve a 61-es is bejárt a térre a fasor felől. Végleges helye még nem lévén a 4/6-os egyik vágányára állt be.

A Várfok utca alatti részen is elkezdett elindulni a vágányosodási folyamat :)

Ebben a csücsökben nem voltak annyira látványosak a változások, de azért nem állt le az élet.

Még egy augusztusi videó. Tudom, egyben kellett volna feldolgozni, de túl akartam lenni mindig az aktuális adagon :)

Következő oldal


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez