Balatoni nyár 2023: második fejezet, második oldal

Előző oldal

A "régi" katamaránok

Az előző oldal szép régi hajói után most három modern jön:


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

A három "régi" (azért írom így, mert azóta van két új is) balatoni katamarán az emberek egy részének tetszik, egy részének pedig nagyon nem, nem igazán van középút. Mivel életem első olyan hajóútja, amire emlékszem, az egyik ilyenhez kötődik, én izgalmasnak találom őket, bár szépségben tényleg nem versenyezhetnek a Kelénnel.

Badacsony

Bár időrendi sorrendben a Siófok névre hallgató katamarán volt az első, mert már '78 nyarán forgalomba állt, én most a '79-ben átadott Badacsonnyal kezdem, majd később kiderül, miért.

Festését leszámítva ez a hajó kívülről még nagyjából úgy néz ki, ahogy az Újpestről érkező darabokból Siófokon összerakták. Az eredeti színek nagyon hetvenes évekbeliek voltak, de őszintén szólva én örülnék, ha megint úgy nézne ki, mert maga a formaterv is nagyon hetvenes évekbeli.

A katamaránok úgynevezett Z-hajtással épültek, ami azt jelenti, hogy két körbeforgatható hajócsavarjuk van, ennek köszönhetően kimondottan fordulékonyak.


Várkonyi Ádám képe. Rákattintva nagyobb méretben fog felugrani

A kormányállás se mindennapi a külön irányítható hajtások elforgatható gázkarjaival. A szárazföldi közlekedésbarátoknak a műszerek ismerősök lehetnek az Ikarus buszokról (is).

Visszatekintés a névadóra.

Az ablakok is az Ikarusokéra emlékeztetnek, és régen az ülések is a 200-asokon használtak voltak.

A hatalmas nyitott első rész csodálatos panorámát biztosít, de azért a nyári napsütésben nem mindig kellemes itt ülni. Valami kicsike terasz egyébként van a hátsó részen is, de le van zárva, feltételezem azért, mert ott már elég hangosak a motorok, no meg rendesen füstölnek is.

Menet közben is megnézzük kicsit a szekeret. Irtó érdekes, hogy mennyire felnyomja az orrát menet közben!

Illetve tulajdonképpen álló helyzetben is az égnek mutat az orra. Nem tudom, hogy miért tervezték ilyenre, mert nem feltétlenül praktikus: elgurul a kólásüveg, ha leejted :)

Füred, a nagyobbik kockasajt

A hármasfogat utolsó tagja, a Füred 1980-ban készült el, és '81-ben állt forgalomba. Építésekor felhasználták a korábbi hajókkal szerzett (negatív) tapasztalatokat: hosszabb lett, jobb súlyelosztással, kedvezőbb hajótest kialakítással. Állítólag eredetileg már eleve nagyjából egy ilyen hajót szerettek volna, csak az első kettőt "költséghatékonyították".

Elölről nem sok látszik a hosszabb testből, ha az embernek nincs lézeres távmérő a szemébe építve, ...

... hátulról viszont észrevehetők a különbségek: függőleges hátfal helyett lépcsőzetesen megy le a motorokig. A konténerszerűen kinéző zárt részben a személyzet lakótere kapott helyet, mögötte pedig egy nagyobb terasz, ami azonban zárva szokott lenni, valószínűleg a motorok zaja és füstje miatt.

Az elülső sétálófedélzetről (szerintem a terasz jobb szó rá, de nem akarom túl sokat használni, mert nem valami szakszerű) előre nézve nincs nagy különbség.

Az utastér vélhetően itt se így nézett ki új korában, talán az Ikarus buszokéhoz hasonló ablakok származnak még a gyártás idejéből. Alul végig zárt tér van, felül részben zárt, részben nyitott - összesen 600 ember fér fel a hajóra.

Szerintem ez az enteriőr is inkább a kilencvenes éveket képviseli, mint a nyolcvanasokat.

Itt bent a legnagyobb melegben is elvoltam, alig pár lépésre a büfétől. A Bahart hajóinak italkínálatából nagyjából két dolgot ismerek: a forró csokit és a limonádét, ezek az időjárástól függően többször segítettek a túlélésben. Ja, és stílszerűen Balaton szelet is van :)

Távolról nem érződik, milyen nagy ez a hajó, de innen azért igen. Egyik kedvenc fotóm a hajoregiszter.hu-ról Rudolf Tyller képe, amin az egyébként nagynak számító Beloiannisz mellett áll az egyik katamarán, és hát... szóval a "Beló" eléggé eltörpül.

A Füred alapvetően Fonyód és Badacsony közt szokott járni, itt előbbinél láthatjuk.

Természetesen videó is van. Az első snitten a Földvár motorossal érkezem a badacsonyi kikötőbe, ahol már vár rám a Füred. A következő jelenetben kifelé fordulunk, a betoncsík túloldalán a Badacsony áll. A végén megérkezünk a fonyódi kikötőbe, ahol egy vonatot is láthatunk a háttérben (a Helikon interrégiót egy Desiróval). Sőt, azt is látni lehet, ahogy feltekerik a régimódi szakállas sorompót. Imádok hajóval Fonyódra érkezni!

Szerintem ez a katamarán hajószerűbb a másik kettőnél, bár kicsit vicces a kifliszerűen hajlott test.

Siófok

És akkor következzék az időrendileg első kamarán! Azért nem az elejére tettem, mert feltűnően másként néz ki - de csak 2016 óta, mert 1977-ben még ő is vonalzóval rajzolva jött ki a hajógyárból (több darabban, hogy elférjen a Sión). Gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint a Badacsony, ...

... most viszont az átlagos nézelődő észre se veszi, hogy ez ugyanaz a járműcsalád! Kizárásos alapon vele utaztam '78-ban, mert akkor még csak ő létezett. Nem tudom, hogy mi volt az ennyire alapos átépítés oka, ...

... illetve lehet, hogy sejtem: mert utasként praktikusabb, kényelmesebb.

A felső fedélzet túlnyomórészt nyitott, de a hátsó része fölött tető van, bár egy része mintha elhúzható lenne. Mindenesetre a nap legforróbb részében jobb itt ücsörögni, mint a totál szabadban. Akinek még így is melege van, lemehet az alsó zárt térbe, ami annyira légkondicionált, hogy nem bírtam sokáig ott ücsörögni. Ott lent egyébként a padló egy része üvegből van, hogy nézegetni lehessen a két hajótest közt elhaladó vizet. Nem sok gyakorlati értelme van, de elég jól néz ki.

A felső rész eleje itt is nyitott, mint a másik kettőn, de a padok egy része egymás felé van fordítva, ami családok, baráti társaságok esetében praktikus. Ráadásul itt is van egy lépcső. Gyerekként imádnám, hogy körbe lehet rohangálni a hajót, nem feltétlenül ugyanott kell fel- és lefelé menni :)

Ezúttal Tihanyrév felé néz a dupla orr. Ezzel a hajóval leginkább a keleti medencében lehet találkozni, a Földvár - Tihanyrév - Tihany - Balatonfüred - Siófok sokszögben.

Egy rövid videót ő is megérdemel!

Pöffpöff :)

Az 1960-ban Vácott épített Héviz vízibusz azonnal a legnagyobb kedvencem lett. 2023-ban már látni lehetett, hogy az az év lesz az utolsó, amikor rendszeresen közlekedik, utána már csak tartalékban fogják tartani. Emiatt többször (lásd itt és itt) is mentem vele, tehát akár rá is unhattam volna, mégis megörültem, amikor Badacsonynál elpöfögött mellettünk.

A motorjai már Rába D2156-osok, nem az eredeti Jendrassikok, de irtó aranyosan pöfögnek :)

A Szent Benedek motoros

A tó vízén a közszolgáltatást alapvetően a Bahart végzi. 2023-ban két viszonylatot találtam, amit nem ők vittek: a Balatonszemes/Földvár - Akali vízibuszt, és a Balatonfenyves és Szigliget közti járatot. Utóbbi viszonylatot egy elég különleges hajó járta. Már ránézésre is egyedi:

Szerintem első látásra felismerhető, hogy a Szent Benedek nem utasszállításra készült: 1982-ben a nem túl fantáziadús Biológia néven úszó hidrobiológiai laboratóriumnak épült. Nem sokat tudok további életéről, de képek alapján 2004-től Siófokon közlekedett már mai nevén, és 2017-ben került mai tulajdonosához.

Annak ellenére, hogy egy sima utassszállító hajóhoz képest kicsit többet kellett lépcsőzni a különböző fedélezetek közt, én nagyon élveztem az utat!

Például nagyon kényelmesen ki lehetett könyökölni a hajóorrban a víz fölé, és a világ nagy dolgain elmélkedni, miközben egyre közelebb kerültünk a szigligeti várhoz:

Sajnos nem volt túl sok utas, mondhatni családias volt a hangulat.

A hátsó terasz nosztalgikus érzéseket keltett a csíkos faléces padjaival.

A személyzet is kedves volt, például be lehetett nézni a kormányosfülkébe. Az időjárás pedig szó szerint tökéletes volt.

Úgy láttam, hogy Szigligetről üresen indultak vissza Fenyvesre :(

Ha jól értem, alapjában véve séta- és rendezvényhajóként üzemel, az átkelőjárat kísérlet... volt? 2024-ben eddig nem hallottam arról, hogy elindult volna.

Hasonló funkciójú hajó volt a Balaton, amit 2023-ban a Jókait üzemeltető cég sétahajózásra használt. Elvileg kétórás túrákat csináltak vele, de nekem soha nem sikerült elcsípnem indulást. Mivel 2024-ben úgy néz ki, hogy kivonták a forgalomból, lehet, hogy ez a hajó végleg kimarad nekem :(

Pedig lehet, hogy kicsit praktikusabb élményhajónak, mint a Szent Benedek...

Még két régi vas

Aki valahogy kimaradt: a Jókai nosztalgiahajó


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

Rengetegszer jártam és/vagy szálltam át Balatonfüreden, mégse sikerült utaznom a Jókai nosztalgiahajóval, pedig minden egyes alkalommal elúszott előttem.

Pontosabban végül mégis elcsíptem, de arról majd később írok :)

Minden mástól eltérő festésével mindig kitűnt a többi hajó közül, nehéz lett volna nem észrevenni!

Helka

Héviz vízibusszal utazás és a tó hosszában végighajózása során már összefutottam a két balatoni fehér szépség egyikével, a Helkával, de nem jutottam fel rá. Mivel azt hittem, hogy augusztussal véget fog érni a balatoni nyaram, a második MÁV retróhétvége programjába beleillesztettem egy egyórás kört vele:

Ez volt az a hajó, ami a nyolcvanas években a Balatonfüreden átvezető országút mellett állt szórakozóhelyként. Szerintem a diszkó miatt több generáció is Füredhez kapcsolja a Helka nevet, különösen a Bujtor-féle Pogány Madonna emlékezetes jelenete miatt.

Bár a hajó felépítménye és technikája - eredetileg gőzös volt - sokat változott 1891-es vízrebocsátása óta, a hajótest alakja nem igazán.

Tetszett, hogy a belső, fedett terek ilyen régimódi felülvilágítókon át kapnak fényt. Mintha valami űrlény szarkofágja lenne :)

A kormányos eredetileg a szabadban dolgozott, a negyvenes évek második felében aztán fülkét kapott.  Egyes források szerint 1955-ben a hajtáshoz is hozzányúltak, de akkor még csak másik gőzgépet kapott. 1961-ben viszont eljött az ideje a dízelesítésnek, egy Láng motorral.

A tó ezen szegletében két sétahajó dolgozott 2023-ban: a Helka, illetve ez a maszek, a Hableány. Természetesen nem azonos a szerencsétlenül járt dunai járművel, hanem talán erre a régi gőzösre akar hasonlítani. Kinézete ellenére se nem gőzös, se nem lapátkerekes: dízel által hajtott hajócsavar mozgatja, a lapátok csak látványelemek.

De vissza a Helkához: szörnyű forróság volt az út során. Nem meleg, nem hőség, nem kánikula, hanem olyan forróság, hogy az út végén nem voltam biztos abban, hogy a kikötőtől az agyvizem elpárolgása nélkül el tudok gyalogolni a legközelebbi árnyékos részig.

Néha bemenekültem a zárt térbe a gutaütés elől, de onnan meg a tavat nem lehetett élvezni, úgyhogy inkább limonádékkal hűtöttem magam. Mint már valószínűleg többször írtam, a Bahart hajókon kimondottan jó limonádékkal találkoztam, pedig legutóbb gyerekkoromban ittam ilyesmit.

Augusztusban még nem tudtam, hogy nem kellett volna sietnem, mert novemberben ismét alkalmam lesz utazni vele, emberibb hőmérsékleti viszonyok mellett :-/

Természetesen most is csináltam egy rövid videót - meg feliratozást a videóhoz. Őszintén szólva nem Keszthely környéke a Balaton legszebb része, de a vízen siklás, a habok csobogása, a motor duruzsolása semmi máshoz nem hasonlíthatóan nyugtató hatással van rám. Előző életemben szerintem hajóharang voltam valami nagyobb dízelen :)

Folytatás: Ősz a tavon, sok naplementével: 2023 szeptember-október-november


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez