Életképek, 55. rész: 2020-22/5

Előző oldal

Fennforgás a Körtéren

Ebbe is véletlenül futottam bele: ha csak az ilyen esetekből indulnék ki, azt gondolnám, hogy szinte sose jár semmi rendesen, pedig azért legtöbbször nincs gond :) Naszóval, a Fehérvári úton valamiért minden járatot az SZTK rendezőnél (Újbuda-központ, leánykori nevén Bocskai úti megálló) fordítottak. A kocsik bementek a dél irány peronoldalára, onnan visszamentek a középső vágányra, majd annak végén át a helyes jobboldalira. Közben a Bartókon már a Lágymányosi úti lámpánál állt a villamosok sorának vége.

Ez így ment egy darabig, szóval lehetett 61-est fotózni ebben a megállóban :) aztán hirtelen elindult minden rendesen. Pótlóbuszt mintha láttam volna, de szintén csak tippre már nem indult el, mert addigra elindultak a villamosok. Az embereknek viszont senki nem magyarázott el semmit, így nem értették, mi van, merre fognak a villamosok elindulni.

Türelmes várakozás a Körtéren. Kis helytörténet: a balra látható "kockaház" és a középső díszes ház ugyanaz az épület, csak '56-ban szétlőtték az egyik felét, és így épült újra. Édesanyám mesélte, hogy kiskorából emlékszik arra, hogy hiányzik a homlokzat, és egy fürdőkád félig a semmiben "lebeg" a fürdőszoba maradványa és a mélység közt.

Forgás a Bosnyák téren

2020 március elején csőtörés volt a Bosnyák téren, ami elvágta a villamosok útját. Hétvégén, amikor ott jártam, a 3-as innen indult a Mexikói útra; a kihagyott szakasz másik vége az Örs vezér terén volt.

Szerintem nem jártam még itt azóta, hogy újjáépítették a vágányokat a kocsiszín előtt!

Körülbelül minden a Tabánon át a Kalefre!

Valami futóverseny volt a városban márciusban (mert nincs is jobb, mint a hidegben az aszfalton futni!), a villamosok meg össze-vissza jártak. A 47-es és 49-es például a Széll Kálmán téren fordult. Ez itt a képeken rögtön az első sorozat-ICS 1967-ból! Kapott egy kis ráncfelvarrást, de azért nem lett új. Vagy ezt már írtam valahol? :)

A tavaszi lapos fények sehol se sütöttek igazán jól, de azért kattintottam párat a terelt járatokra a Tabánban.

Igazából egész jópofa ez a hely ICS-kkel. Régebben hasonló alkalmakkor sokszor a Szarvas téri váltón fordultak a Bartók Béla úti járatok, nem tudom, hogy most miért nem így tettek. Talán hogy ne tartsák fel az 56A-t és a 41-est? Olyan sűrűn azért nem jártak...

No, még két kép, és ezzel a végére is értem a képmutogatásnak. Remélem volt, akinek tetszett!


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez