Bevezető Tartalom Újdonságok English version Deutsche Version Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
vasút
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 
Legkedvencebb villamosom...

A fentebbi nem túlzás, a szentendrei Városi Közlekedési Múzeumban kiállított 1000-es pályaszámú villamos, mely eredetileg a BKVT-nál az 1080-as számot viselte, és melyről itt többet olvashatsz, tényleg a legkedvesebb "vaskerekűm". Nagy örömömre szolgált, hogy a közelmúltban belülről is meg tudtam nézni őt, nem csak kívülről (le van zárva az utastér, hogy a látogatók ne rongálják meg, mint ahogy más járművekkel már megtették)!

Ő az: az utolsónak kiadott példány a BKVT "V" jelű motorkocsisorozatából, mely később kapta a kerek 1000-es számot - eredetileg 1080-nak hívták. 1912-ben született, akkor még favázasan, az FVV az ötvenes évek végén acélvázasította, akkor került rá ez az aranyosan bumfordi "Füzesi-kaszni", azaz a Füzesi Árpád Főműhely által készített acélvázas kocsiszekrény.

A belső tér nagyon szép állapotban van; jobban néz ki, mint a legtöbb forgalomban közlekedő villamosé, látszik, hogy vigyáznak rá! Ha még plakátok is lettek volna az ablakok fölötti ferde hirdetőfelületen, teljesen húsz évvel ezelőtt éreztem volna magam! A jobb széksorban, majdnem az ajtó előtti paravánfal előtt látható kapaszkodón a függőleges csonk a jegykezelő készülék (leánykori nevén a lyukasztó) helye egyébként.

A belső tér elemei megegyeznek az FVV-nél és a BKV-nál a hatvanas-hetvenes évek óta használtakkal, azaz nem sok különbséget lehet felfedezni mondjuk egy UV-hoz képest: ugyanolyanok az ülések, a borítás, az ablak tekerője...

A vezetőállás nem volt paravánfallal elválasztva az utastértől, csak egy vékony, kiemelhető-berakható fémrúddal. Baloldalon a menetkapcsoló látható, jobboldalt a kézifék kereke, középen a légsűrítő, az indításjelzés, a világítás kapcsolói, illetve egy nyomásmérő.

A másik végi vezetőállás. Kis koromban, amikor 1000-essel utaztam az 56-oson, nagyon tetszett, hogy lehet látni, mit csinál a vezető (mifelénk paravánfalas UV-k és ICS-k jártak csak)!

Az utastér madárperspektívából :-)

Pillantás az ajtó melletti paravánfal üvegablakán át...

A lépcső a középső fokig érő tolóajtóval.

Az alváz kilátszó része a kerekekkel, a sínféktuskókkal és az életmentő kerettel. A jobb szélen látható az indításjelző parázslámpa, melynek fénye annyira tetszett kis koromban!

Az életmentő keret mögött az egyik kerék és a homokszóró csöve.

Az egyik sínféktuskó (2x2 darab van belőle).

A kocsi orra. Ezen az 1000-esen már volt napfényellenző a homlokablak fölött, de csak középen: volt amelyiken egyátalán nem volt, és volt, ahol mind a három ablaktábla fölött ott volt.

A viszonylatszámtábla helye, és az elektromos csatlások. Az ablaktörlő kézi működtetésű volt: a vezető egy karral mozgatta belülről.

Az iránytábla, mögötte a pályacsengővel. Az ablak mögött látszik az utóbbit megszólaltató rugós gomb.

A sűrített levegős tömlő jellegzetesen oldalra volt tűzve a nem-csatolt végeken; az ütközőn "tujázó" gyerekek ebbe tudtak kapaszkodni menet közben...

A másik végen viszonylatszám is van: 59-es, ez egy jellegzetes, 1000-esnek való hegyipálya volt.

A lökhárítón levő tüske csatolt pótkocsiknál arra szolgált, hogy egy kis kihajtható "kerítést" rögzítsenek rá, azt megakadályozandó, hogy az emberek megpróbáljanak a két kocsi között átmenni, de például halottak napján nagyobb koszorúkat is rá lehetett tűzni...

Az acélvázas kocsik eredetileg nagy, fedetlen "sugárvetőkkel" épültek, később lecserélték őket a KRESZ-ben leírtaknak megfelelő fényszóróra, ilyen van az UV-kon, ICS-ken is.

És egy utolsó pillantás a kedves kis villamosra...


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra