A zürichi villamosmúzeum

Ha már Zürichben jártunk, megnéztük a villamosmúzeumot is, ráadásul úgy, ahogy kell: nosztalgiavillamossal érkezve. Hétvégéken ugyanis közlekedik egy 21-es jelzésű nosztalgia viszonylat, mely egy belvárosi hurok megtétele után kimegy a 11-es villamos Rehalp-i végállomásához, útközben érintve az egykori Burgwies-i kocsiszínben működő múzeumot.

Először vele mentünk: ezek az 1930-ban épített, kicsit nehézkes középbejáratú motorkocsik az "Elefánt" becenevet kapták anno. A jelek szerint nem csak egy darab maradt meg működőképesen belőlük, mert miközben jöttünk ide, egy másikat is láttunk. Fura áramszedőjüket a mindennek becenevet adó helyiek egyébként "szarvasagancsnak" keresztelték el. A motor mögé kötött pótkocsiról (jobboldalt) sajnos nem tudok semmit.

Az aznapi másik nosztalgiaszerelvény ("aznapi", ugyanis másnap két másik nosztalgiaszerelvény járt ugyanezen a vonalon) motorkocsija egy "Pedálos" (Pedaler) volt. Ez a "svájci standard villamos" 1949 óta járja a síneket, nevét értelemszerűen arról kapta, hogy nem "kurblival", hanem pedállal vezették. A könnyű építésű jármű az ülőkalauztól és a sárléces padlótól eltekintve teljesen olyan volt, mint egy modern villamos: halk, jó futású - semmi rázkódás, csattogás, csörömpölés...

A múzeum előtt állt ez a tolatómozdony 1962-ből. Ha jól értettem, ő annak idején azért épült, hogy a csúcsidei plusz forgalomhoz szükséges plusz pótkocsikat (melyeket csak a csúcs idejére csatoltak a szerelvényekhez) mozgassa. Jobboldalt a múzeum épületét láthatjuk egy szembefényes képen. Jobban mondva csak az épület egy része a múzeumé: az ember bemegy a bejáraton, balra egy szupermarket van, jobbra pedig a kiállítás. Első pillanatban ez kicsit meglepő volt :)

A csarnokban elég nehezen lehetett fotózni, de azért igyekeztem. Ez itt az egykori Limattal-Strassenbahn 2-es számú motorkocsija 1900-ból, egy posta-utánfutóval.

Az imént látott "Pedálos" továbbfejlesztése volt a "Kurblis" (Kurberli), 1950-ből. Neve természetesen azt jelzi, hogy elektro-pneumatikus kontaktorait kurblival vezérelték (jobbra).

Balra: a Kurblis belső tere. Jobbra: az egykori Zürich-Oerlikon-Seebach villamosvasút motorkocsija 1897-ből.

És ezzel a típussal pár éve még utasforgalomban találkoztunk: a "Ponty" (Karpfen) a standard kocsik utódja volt, 1960-tól. Bennük jelent meg először a Zürichre azóta is jellező kormánykerekes kontroller (a mai csúcsot képviselő Cobrákban is egy kereket szorongat a vezető).

A régi tuják közt egy pár métert fel-alá gurulni tudó mini-Cobra is parkolt (jobboldali kép közepe).

Klasszikus tujabelsők.

Baloldalt: az egyik motorkocsi alá be lehetett menni, plusz a padlója is üvegből volt, hogy az alváz kialakítását, és az azon elhelyezett berendezéseket meg lehessen figyelni. Jobboldalt: ez az 1935-ből származó jószág egy hóseprő- és szállítóvillamos. Értsd: télen havat söpört, nyáron a platóján fuvarozott ezt-azt.

Az 1900-as évek elejének tipikus zürichi villamosai. Elég jellegzetes kinézetűek, gyanítom, hogy az Innsbruckban látott piros szerelvény is a baloldali sorozatból származik (a zürichi városi villamos és a később az előbbibe beolvadt Albisgütlibahn is használt ilyeneket; Innsbruck az eredetileg az utóbbiaknak készültekből vásárolt néhányat az 1950-es években).

Kicsit kakukktojásnak tűnik ez a jármű: ha minden igaz, ez a pótkocsi eredetileg lausannei volt, ahonnét a hatvanas évekből átvette a járműhiánnyal küszködő Forchbahn. A belső tere az üzemeltető vasútnak megfelelően inkább helyiérdekű, sok ülőhellyel. Számunkra talán érdekes lehet, hogy az ülések támlái átfordíthatóak, hogy mindig menetirányba nézzenek. Pluszban az asztalok is mozgathatók, így az egy irányba néző ülések mellett "boxokat" is létre lehet hozni.

Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez