Bevezető Tartalom Újdonságok Budapest elvesztett sínei
 

 

életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb

youtube

a készítőről
levél írása

énblog

   
 

A zuglói villamos kocsiszín sötétedés után 2001 augusztusában

A látogatás létrejöttében nyújtott segítségért köszönetet szeretnék mondani a BKV Rt. Kommunikációs Osztályának!

A kelenföldi villamos üzemegységnél tett látogatásom után Zugló következett. Aki nem ismeri a pesti remizeket: ez a Bosnyák téren van, és arról nevezetes, hogy szebb időket is látott: 2001 közepén csak a 62-es és 63-as villamos járt előtte, illetve innen adták ki a 69-es viszonylatot is. Régen több síndöcögényt lehetett a közvetlen környékén látni: a telep előtt volt a 64-es végállomása, előtte fordult a Thökölyről a Nagy Lajos király útjára a 68-as, mellette ment el a 44-es, és tulajdonképpen a 67-es vonal se húzódott messze innen.

A látogatásra a fogorvostól rohantam át egy jó kis korona-alapozást követően, de az érzéstelenítés szerencsére csak az arcomat zsibbasztotta el, a fényképezőizmaimat nem :-) Az jól látható a képeken, hogy a zuglói kocsiszín csarnokait nem fotózásra találták ki, cserébe viszont nagyon érdekes árnyékhatásokat és színeket örökített meg hűséges digi kamerám.

Kezdjük talán egy művészi beállítással: 3853 a belső csarnok kapujában.

3868 ezen a képen úgy néz ki, mintha a semmiben lebegne. A szerelőaknák világítása enyhén disztópikus sci-fi hangulatot kölcsönzött a képeknek.

3294 az említett aknából fotózva.

Ahogy telt az idő, sorra jöttek haza a járművek: 3656, 3866, 3864 fej-fej mellett.

3864 csak úgy magában. A neoncsövek erőszakos, erős árnyékai mellett különösen élénknek tűnt a sárga fényezés.

3869 és 3852 a még eléggé üres csarnokban. Persze teljesen nem is teltek meg ezek a helységek akkoriban; mesélték, hogy régen nem fért el az összes villamos bent, így a későn jövők a szabad ég alatt parkoltak, a Bosnyák tértől a Rákospatakig vezető vágányokon!

3871 az aknából szemlélve.

Ez egy szép kis sor volt, már ami a pályaszámokat illeti: 3874, 3884, 3894...

3876 kevéssel a forgalomból kiállása után.

3877 a homályban.

3890. Egyre több kocsi állt a vágányokon, ahogy haladt előre az idő.

3894, 3296 és 3880 a csarnok végében.

3895 az aknából szemlélve.

3895 meghitt közelségben egy másik UV-val.

A Thököly út felőli másik csarnokban ritkán álltak forgalmi kocsik, jobbára csak balesetesek, szerelésre várók, illetve terelésekkor, vágányzárakkor más kocsiszínek villamosai használták. Ja, és egy hósreprő is itt aludt. A képen 3897 és a 4140-es Tátra pihen, illetve az UV előtt forgóvázak, és a 3215-ös kocsi.

4140.

3897 és a vak sötétség.

5954, hogy pótkocsi is legyen. Sajnos nem volt elég szabad hely a memóriakártyán, ezért csak korlátozott számú képet készíthettem :(

3898 alulról.

UV-k, ameddig a szem ellát!

Valami "egészen más": így nézett ki egy UV alulról. Jól össze van zsúfolva az a sok segédberendezés!

Az akna fényei egy UV-nyi távolságból. A Jedi visszatérben valahogy így nézett ki a Halálcsillag dokkja :-)

3898 az udvaron.

Csatláskábelek.

Táblák. A nagy homloktábla nem 68-as, hanem 69-es, csak össze lett firkálva.

Ezen a "freskón" meglepődtem: a dohányzásra kijelölt részt díszítette ez a kép!

Záró vágókép: a csarnok az éjszakában. Persze a kép igazából korábban készült, mert még alig álltak bent kocsik...


© Varga Ákos Endre, hacsak nincs másképp jelölve. Figyelem: az oldalakon található szövegek és képek csak szerzőik engedélyével közölhetők újra!

Vissza a tetejére Vissza a kezdőoldalra
   
Villamosok.Hu