The ZiU Diaries:
Egy besegítő emlékei a ZiU-9-esekről

Bevezető

Emlékszem, amikor NZA barátom 2001-ben kitalálta, hogy elmegy trolivezető tanfolyamra, kicsit furcsának találtam a dolgot. Persze én is imádom az öreg gépeket, de azért Budapesten tömegközlekedési sofőrnek beállni kicsit olyan, mintha az ember az állatkerti látogatás után otthonra is venne egy elefántot és két zsiráfot. Aztán persze lehet, hogy csak arról van szó, hogy én szimpla utasként se nagyon szerettem a ZiU-kat. Viccesek voltak, néha szinte aranyosak, de elég kényelmetlenek (aki nem 190 centi magas, lehet, hogy másképp élte meg őket), és a kilencvenes évektől kezdve többnyire vállalhatatlanul gáz kinézetűek. Amúgy akkoriban a közlekedésbarát társaságból mások is NZA-hoz hasonlóan cselekedtek, és minden látszat szerint imádták a nagy piros vasalók kormányát tekergetni. Volt, aki teljes munkaidejű szarvasbusz-pilóta lett, más csak besegítő volt - hétvégén, szabadidőben, amikor csak lehetett, vérmérséklettől függően. NZA a beugrós műszakjai után jegyzetelt is: melyik kocsival volt, mit tapasztalt. Most, hogy a ZiU-9-esek eltűntek a menetrend szerinti forgalomból, talán érdekes a típusra vonatkozó emlékeit felidézni, hogy milyenek is voltak valójában ezek a csodálatosan megbízhatónak és robusztusnak mondott jószágok. Hogy ne csak betűk legyenek az oldalon, fejest ugrottam az elmúlt 12 évben készített képeim közé, kiválogatva huszonvalahány ZiU-fotót, vizuális aláfestésnek (értelemszerűen ezek nem a szövegben szereplő alkalmakkor készültek).

Száz alkalom lenyomata (innentől kezdve idézet az egész:)

2001 és 2005 között 100 alkalom besegítőként - ahol kimaradt számozás, ott más típusú trolit vezettem.

01. 919 (nem írtam még semmit)

02. 904 ("Póni") (nem írtam még semmit)

03. 931 Menet rossz (a kocsi állandóan maxizik), fék buktatós, generátor, akku haldoklik.

04. 926 Jó kocsi, néha pici amperszag (pár nappal később a szervója zárlatos lett)

05. 886 (RET) Eltört ablaktörlő, kiégett ajtóbiztosíték, gyorsan elveszti a levegőjét.

06. 907 Kocsi jó.

07. 966 Műszakizásig a kocsi tökéletes (az ülést nem lehet állítani). Műszakizás utáni első körben lever az AV (túláramkapcsoló - Hamster), utána csak lassúmenetben mertem menni. A következő körben újra lever az AV, majd a motor elkezd rángatni. A motor szénkeféinek kopottsága miatt körtüzes (villamos ívhúzás két, egymástól normális esetben elszigetelt kommutátorszelet között - Hamster) lett, vontatóval kellett bevinni.

08. 914 Szutyok, de jó kocsi, a 3. ajtó néha nem működött.

09. 966 A kocsi jól működik, háromszor maxizott, ezért padlót csak óvatosan lehetett nyomni neki.

10. 967 Maxizik, lassú a kiejtés. Induláskor is néha időzítészavar van.

11. 956 A 953-as volt beosztva, de ennek az indexe nem működött. A 956 első ajtaja befagyott.

12. 952 Kocsi jó, a szervó nagy tekerésnél nehezen működik. Nagy sebességnél a kormány rángat. Fék hamar fog, de szabályozható pumpálással.

13. 894 A kocsi menetre, fékre jó. A hátsó ajtó a harmadik körre már megbízhatatlanul működik. Javítás után sem működik megfelelően. Műszakizás után kocsicsere a 921-re. Ez a kocsi jól működik.A fékpedálja elakad villamosféken.

14. 890 A kocsi menetre, fékre jó. Az utastérben akkumulátorszag terjengett, mert felforrt délelött a kocsi aksija. 2-es ajtó akadozik, a szünetjelző néha beragad (nullfeszrelével volt baj); a légsűrítő nyomáskapcsolója eldeformálódott, ezért a légnyomás leesik néha 6 bar köré: a fékezés már néha gyanúsan gyenge.

15. 969 A kocsi légsűrítőjének egyik csöve a délelőttös kollégánál eltört. Időnként a fék bekapott. A kocsi elég lassú, kihuzatva alig érheti el az 50-et.

16. 952 Szegény jármű teljesen szétesőfélben van, de menet rendben volt - eltekintve attól, hogy néha a fékpedál nem ment vissza alaphelyzetbe, és ilyenkor nem adott menetet. Fék oké volt, eltekintve attól, hogy néha a dobfék bekapott, és csúnyán berregett.

17. 960 Szokásos számítógépes ZIU betegségek: ál-maxizás többször is, illetve spontán letiltás (csak manőver, vagy annyi sem). A kocsi szervója
balra oké, jobbra viszont gyenge.

18. 909 Jó kocsi, gyakorlatilag nem volt vele probléma. Egyedül a villamosfék időzítése nem működött, elég nagyokat pukkant fék feleresztésekor.

19. 955 Bár a kocsi alapvetően jó volt, mégis apróságok akadtak. A légfék eléggé szabályozhatatlan (bár egy víztelenítés javított rajta), menetben a szokásos számítógépes hülyeségek (álmaxizás - elég ritkán, de nem is nyomtam neki padlót; letiltás ajtózárás utáni túl korai indításkor; időnként egy-egy félrekapcsolás). A végén a villamosfék időnként nem, vagy csak nagyon lassan kapcsolt. Az utolsó körben a villamosfék szórakozásán túl a leszállásjelző sem működött (aztán újra igen...)

20. 921 Alapvetően rendben volt a kocsi, de néha elfelejtett manőveren túlkapcsolni. A légfék jó volt, de mintha aszimmetrikusan lett volna a dobfék beállítva. A kontaktorok nagyon zajosak voltak. A patentkapcsolók eléggé melegedtek. Az index jobbra csak akkor működött, ha határozottan kapcsolta a kart az ember.

21. 897 A kocsi menetre és fékre is jól viselkedik. Néha a középső ajtó szorult.

22. 969 Végre úgy működik, hogy nem csinálja menetre a számítógépesek marhaságait. Cserébe döglassú lett a kocsi, a végsebességnél való letiltást
csak garázsmenetben kihúzatva tudtam elérni.

23. 966 Átvételkor valamiért nem működtek az ajtók, de megjavultak. A kocsi alapvetően rendben volt, egy kicsit buktatós volt a féke.

24. 904 A délelőttös kolléga azzal riogatott, hogy a 904-es a délutánosnak szokta megadni magát. Ehhez képest a kezdeti döcögős menete után a második-harmadik körben már jól zenélt a gép. A fék kicsit buktatós volt.

25. 887 Ez a Szegeden felújított ZIU, de alapvetően az alkatrészek ugyanott vannak, noha néhány eltérő. Pl. az index hőrelé ki volt szerelve a kormány mellé, így áthevülése testközelben volt, alapos késztetést adott az index takarékos használatára. Áthevült egyébként az egyik patentkapcsoló, illetve a Bosch-kulcs, ha be volt kapcsolva a világítás (amúgy is furcsa helyzetekbe lehetett elfordítani). Menetet sokszor rugdosni kellett, hogy manőveren továbbkapcsoljon, de alapvetően jól ment a gép. Féken este, esőben csúnyán blokkoltam, mert az A tengelyre sokkal nagyobb nyomást vezérelt ki, mint a B-re; de alapvetően kellemesen puha volt a fék is.

26. 906 A kocsi alapvetően rendben volt, a fék egy kicsit buktatós volt. Azonban a 2. kör végén annyira dobálta a kocsit az úthiba (Sárrét park mh. után), hogy a T kontaktor menet közben behúzott. Eredmény: az AV levágott, és a kontaktor egy pillanatra kigyulladt, fél percig füstölt utána. A szerelő a kontaktort egy kicsit meghúzta, onnan a kocsi ment tovább normálisan. Menetpedál akadozott.

27. 955 A 955 már nem bírt saját lábán eljönni a végállomásra, mert elfolyt a szervóolaja. Így én menetem ki az Izabella utca-Podmaniczky utca sarokhoz.majd én vittem be a kocsit szervó nélkül. Kocsicsere után a 952-t vittem ki. Ez utóbbi jó kocsi volt, csak féke nagyon kényelmes, csak mintha
mindenestül le akart volna szakadni az eleje.

28. 912 A gép menetre lassú volt (bár javult a végére), fékre oké. A hátsó ajtó folyamatosan lifegett egy kicsit, így a visszajelző állandóan kigyulladt. A kocsi ferdén megy.

29. 966 Kocsi alapvetően jó volt, néha az ajtózárás utáni túl korai menetkapcsolás miatt letiltott. A légsűrítő néha nem állt le, a légnyomás 10 bar fölé ment. A hátsó ajtó záródása néha a csengőt kikapcsolta, zavart okozva.

30. 969 A kocsi jó volt menetre és fékre, csak lassú volt. Azonban rettenetesen levegőveszteséges volt, a légsűrítő nagyon sűrűn járt. A töltéshiba lámpa pedig folyamatosan világított, a feszültségszint nagyon alacsony volt. Este, miután a fél lámpasort felkapcsoltam ez már meglátszott: időnként kihagyott már a villamosfék.

31. 901 ("Pumukli") Menet, fék oké volt, bár a villamosfék kicsit gyenge. Pedálok kellemesen puhák, de mindegyik nagyon mélyen működött.

32. 946 Nagyon jó kocsi, menet és fék kiváló, a kontaktorok és a szervó csendes. A nyomáskapcsoló nagy nyomáson szelelt, az ablaktörlők az esőben folyamatosan működtek és kilazultak. A kocsi nagyon pattog.

33. 908 Jó kocsi, kiválóan beállított a számítógép. Jól is kanyarodott, menet és villamosfék szintén jó volt. Egyedül a légfékkel volt gond, nehéz volt megszokni a azt. hogy néha túl nagyott fékezett. A hátsó ajtó EP-szelepe csak akkor működött, ha hosszasan nyomvatartotta az ember a gombot.

34. 931 Egyedül az index közös kapcsoló szórakozott néha, illetve a kocsi ferdén ment.

35. 916 (nem írtam semmit)

36. 908 Még mindig jó a kocsi, sőt, még a fékét is megjavították.

37. 967 Ez a számítógépes kocsi is tökéletesen működött, leszámítva a hangos kontaktorokat, és az elromlott hátsó ajtó leszállásjelzőt.

38. 920 Az első kanyarban, az Andrássy útnál lehúztam két körre, mert a légsűrítő nem kapcsolt be: a nyomáskapcsoló elkoszolódott, a nyomás 4 bar alá esett.

39. 955 A kocsi jó volt, csak egy kicsit lassú.

40. 910 Ez a kocsi is ferdén ment, a hátulja jobbra nézett.

41. 922 Jó kocsi, csak nagyon nyikorog, és a fék buktat egy kissé.

42. 882 A kocsi jó volt, csak nagyon lassú. Az eleje ráadásul kanyarodáskor gyanús hangokat hallatott.

43. 893 A kocsi egyben maradt, ment mint a golyó, de meneten három nagyot is rántott. A kocsi menet közben gyanús hangokat adott ki magából.

44. 903 ("Ficánka") Tökéletes állapotú kocsi, egyedül a fülkeajtó esett szét.

45. 922 Kocsi jó volt.

46. 952 A kocsit továbbra is kényelmes vezetni, azonban a csörgés-zörgés katasztrofális. A kocsin tavaly nyár óta még oldalt nagy rozsdás lyukak keletkeztek. A mikrofon nem működött. A garázsmenetben az Állatkerti úton megint valószínűleg beugrott és ívet húzott a T kontaktor meneten: AV levág, szakasz levág (kétszer, is másodszor már nem én voltam...).

47. 929 Jól működő kocsi (az akku kissé túltöltve, és a bal fényszóró nem ég), kényelmes vezetni.

48. 887 Jó a kocsi, egyedül a két fékkör eltérő nyomásértékei okoztak kisebb nehézséget a fékezésnél.

49. 882 Jó a kocsi, csak lassú, és gyanúsan kattog. A trönkrádió nem működött benne.

50. 972 Jó kocsi, minden jól működött rajta a fék kivételével. Ez pocsék volt, csúnyán buktatott.

51. 935 Az indexkapcsoló nem működött rendesen. A légsűrítő csak nagyon alacsony nyomáson, 5 bar-nál kapcsolt be, cserébe viszont nem akart kikapcsolni (a nyomáskapcsoló beragadhatott).

52. 926 A kocsi alapvetően jó: csak nagyon mélyen fog a légfék, ezért csökkentett fékúton való megállás nehéz volt vele. Az index szórakozott még egy kicsit.

53. 967 A kocsi jó.

55. 916 A kocsi jó volt, a fékek furcsák voltak, mert az első tengely kis fékezésnél nem fékeződött.

56. 936 Kellemes kocsi, egyedül a dudája nem működött, valamint a gödrökön furcsa ropogó hang hallatszott alulról.

57. 908 A kocsi kellemesen halk kontaktorokkal rendelkezik. Menetre jó, fékezésre azonban buktat.

62. 909, 900, 923 A 909-ast nem hoztam ki a garázsból, mert ajtóvisszajelzése és URH-ja nem volt. A 900-as nagyon szutyok volt (június óta állt), de alapvetően kényelmes volt vezetni. Azonban a negyedik körben elszállt a szervója az István útnál: csatazaj jött alulról, majd elkezdett folyni az olaj, valamint mindenféle csavarok hullottak ki. A motor és a szivattyú közötti kapcsolat eltört. A kocsit elvittem szervó nélkül Aranyba, ott átültem a 923-asba. Ez a kocsi jó volt.

65. 923 A kocsi alapvetően jó volt, bár a féke nem volt tökéletes. A középső ajtó is akadozott. A fékpedál nyomásával az egyik fékkör erősen vesztette a levegőt.

69. 922 A kocsi féke érdekes volt, kissé buktatott.

78. 935 Jó kocsi volt, bár a műszerasztal tele volt üvegszilánkokkal (előző nap "berobbant" a szélvédő).

83. 894 A kocsi teljesen rendben volt (eltekintve attól, hogy a hátulja balra húzott).

84. 960 A kocsi jó volt.

87. 893 A kocsi jó volt, bár erősen rángatott, és a fék is beragadt.

88. 882 Jó kocsi, bár kissé szétesőfélben volt.

92. 921 Jó kocsi.

93. 882 A kocsi alapvetően jó.

97. 921 Alapvetően kényelmes volt vezetni, ám az első ajtó lassan csukódott, a második időnként nyitva maradt, lehetetlen volt csukni. Az első köröm elmaradt a második ajtó szerelése miatt. A harmadik körben újra kellett szerelni az ajtót, de inkább magától egyszer csak megjavult. A későbbiekben is előfordult, hogy az ajtó nem csukódott, nyitott ajtóval elmentem a Herminától az Aluljáróig, ekkor ismét magától megjavult...

100. 922 A kocsi nem volt rossz, ám a hatodik körben zárlat volt a Bajcsyn. Én épp söntben voltam, a zárlat hatására kilőtte az AV-t a kocsi. A kocsi féke egyébként még mindig buktatós.

(C) szöveg: dr. Németh Zoltán Ádám, 2012 - képek: Varga Ákos Endre, 2001-2012


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez