Városi és nemvárosi közlekedés
A wuppertali függővasút
Ahhoz képest, hogy éveken át mennyi időt töltöttem Kölnben, az onnan körülbelül 50 kilométerre levő Wuppertal mindig kimaradt. Pár éve már terveztem, hogy megnézem a város messze leghíresebb látnivalóját, a függővasutat, de 2014 nyaráig nem sikerült összehoznom egy ilyen utat. Persze sejtettem, hogy tetszeni fog, ...
... csak azt nem tudtam, hogy ennyire :) Gyakorlatilag egy 13 kilométeres vidámparki attrakcióról van szó, ami 6-7 percenként jár - vagy más szemszögből egy 13 kilométer hosszú acélhídról, amiről fejreállított villamosok lógnak. Persze ennek a villamosnak csak egyetlen futósínje van, de a hivatalos besorolás szerint tényleg "különleges megoldású közúti vasút"! A jobb oldali képen az egyik "forgóvázat" látjuk: a két kereket egy középen levő motor hajtja szöghajtással, a kerekek maguk pedig dupla nyomkarimájúak. A tartószerkezetként szolgáló acélgerendák felső részén a futósín van, az alsón, kicsit oldalra tolva pedig egy vékonyabb, áramvezető - ezt kis szedőkkel érik el a járművek (perpillanat 600V az üzemi feszültség, de tervezik a felemelését 750-re). Mindezt azért írtam így rögtön az oldal elején le, hogy akit csak ez érdekelt, ne keresgéljen tovább - de az érdekességek szerintem csak most kezdődnek! :)
.
"Wuppertaler Schwebebahn Karte" von Pechristener - Eigenes Werk, map was created using Open Street Map Data. Lizenziert unter CC BY-SA 2.0 über Wikimedia Commons.
Az 1901 márciusában megnyitott, 1903-ig két lépcsőben hosszabbított, és azóta is néha átalakított (közbenső fordítók és megállók épültek és tűntek el) vasút nem múzeumi műtárgy, hanem a környék egyik legfontosabb közlekedési eszköze. És egyben persze a turisták kedvence is: az egyik utazás elején mellettem egy idős házaspár úgy visított fel, amikor "eltűnt" az állomás alólunk, mintha hullámvasúton lettünk volna; máskor pedig a Wupper folyó egyik zátonyán napozni látszó emberek kaptak elő fényképezőgépet a közeledtünkre. De az unokákat állatkertbe vivő, a legrövidebb út helyett még egy kört forduló nagymamát is láttam. A fentebbi térképen kivehető, hogy a Wupper völgyében (a "Wuppertal" szó pontosan ezt is jelenti - azelőtt a ma ilyen néven ismeretes várost alkotó települések saját néven - és jogon - léteztek) futó vonal a lakható részek nagy részét feltárja, a kicsit egyenesebb úton, a völgy déli oldalán futó vasúttal párhuzamosan. Érdekes tudni, hogy régen a völgy északi oldalán is futott egy vasút, melynek megmaradt részei ma bicikliútként üzemelnek (vagy csak úgy "ott vannak"), illetve hogy a környéket több száz kilométer hosszban villamosok is át-átjárták. Nagyon gazdag, iparosodott vidék volt ez, mely aztán már nem tudta (nem akarta?) ezt az infrastruktúrát fenntartani. A sok megszüntetés viszont egyúttal szükségessé tette a függővasút megtartását, és ez részben tudatos döntés is volt!
A képes utazást a vonal keleti végén, Oberbarmenban* kezdjük, ahol az egyik kocsiszín is található. Jobbra: a 72-es sorozatú (értelemszerűen ez azt jelenti, hogy 1972-től szállították őket) járműveket a MAN szállította, "Bengáli jellegű" felépítéssel, azaz csak a két szélső résznek van futóműve, a középső rész be van függesztve közéjük.
*a belinkelt google maps műholdképen ezen sorok írásakor még a végállomás felújítása látható!
Bár az iménti képeken ragyogó napsütést láthattunk, az időjárás gyorsan változott; kicsivel később beborult, még később alaposan meg is áztam. A fényviszonyok előnytelen változása, illetve az élmény jellege miatt többet videóztam, mint fotóztam, szerintem ez jobban vissza is adja az élményt. Az első snitten a vonal nagy részének fekvését láthatjuk: mivel a völgy túlnyomó része a XIX. század végére már be volt építve, a folyó fölé építkeztek. Talán az is látható, hogy bár egy 113 évvel ezelőtt átadott létesítményről van szó, a járművek nem kimondottan totyogósak! Láthatunk egy kocsiszínből vonalra beállást is, ahol észrevehető, hogy kanyarodás, illetve fékezés után milyen szépen lengésben marad a kocsi. Ugyanennek a jelenetnek az előterében a vonali kocsik "fordítóvágányának" csikorgáscsökkentését is láthatjuk: vízpermetet fújnak a sínre. Az utolsó snitten a vonal másik végéből kapunk ízelítőt, erről később még lesz szó!
Mivel a vonalon elakadt kocsi kellemetlenebb helyzetet teremtene, mint a sima villamosnál (amiről az utasok majdnem bárhol le tudnak szállni), a járművek fel vannak szerelve az eltoláshoz szükséges kényszercsatlásokkal: a hátul jövő kocsinak egy rúddal ebbe a tölcsérbe kell betalálnia, és már mehet is a tolás. Jobbra: a kocsik jellegzetesen hetvenes éveket idéző belső tere.
"NRWTag W Sparkassenturm 03 ies" von Frank Vincentz - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons.
Az állomások általában önmagukban álló építmények, a wuppertali főpályaudvar kivételével, ahol egy házba építették a megállóhelyet - a házat meg a folyó fölé! A főpályaudvar a kép jobb széle után, a hegyoldalban van - a két közlekedési eszközt egy nem túl barátságos föld alatti folyosó köti össze. Pontosabban 2014 augusztusában az kötötte össze, majd 2015 januárjában lezárták, és egy felüljáróval pótolták, amíg elkészülnek a környék teljes átépítésével.
A függővasút 13 kilométeréből 10 a folyó felett húzódik: néha szebb, néha csúnyább környékeken át. Van, amikor sok zöldet látunk, van, amikor csak a folyó szélén álló házak hátsó ablakait. Aztán a Sonnborner Strassénál hirtelen dob egy jobbkanyart az acéltraverz, és a maradék részen egy utca fölött haladunk. A kettőnek annyira más a hangulata, hogy azt csak két képpel lehet érzékeltetni :)
"Sonnborner + Siegfriedstraße 03 ies" von Frank Vincentz - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons.
De még mielőtt a függővasút otthagyja a folyót, a Zoo/Stadion megálló előtt áthalad a a düsseldorfi vasútvonal ívhídja alatt. Ez itt csak azért háromszintű kereszteződés (1901-ből!), mert a negyedik szinten, a folyón semmi sem zajlik - akkor ugyanis négyszintű lenne :) Régen itt villamos is járt, az lehetett csak a remek fotótéma**!
**a belinkelt képen NEM Ikarus 180-ast látunk - viszont lehet, hogy Henschel HS160-ast: ebből a típusból a szocialista Magyarországra is jutott - majd az Ikarus "véletlenül" kihozta a teljesen hasonló felépítésű 180-ast... persze lehet, hogy a képen nem az van (a "megihletés" attól még sajnos áll)
"Wendeschleife Zoo 1900" von unbekannt - Dieter Höltge: Straßen- und Stadtbahnen in Deutschland, Band 5, Bergisches und Siegerland von Wuppertal bis Bonn.' EK-Verlag, Freiburg 1996, ISBN 3-88255-333-2. Für das von dieser Datei gezeigte Werk ist vermutlich nach den Maßstäben des deutschen Urheberrechts abgelaufen. Es ist daher vermutlich gemeinfrei. Über Wikipedia.
Sokáig itt volt egyébként az egyik vonali fordítási lehetőség is: egy leengedhető hurokvágány, amit két kitérő segítségével lehetett megközelíteni és elhagyni. A második világháború végén ezt elbontották, majd a hetvenes években fordítókoronggal pótolták, amit a kilencvenes években szintén elbontottak.
"Schweb02012006-011". Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons
Az említett kanyar után a házak közt megyünk, majd hirtelen abbamarad a lakott terület, és egy autópálya-csomópont következik. Az "abbamarad" szó szerint értendő, itt 1968 és 74 közt eldózerolták a házakat, lejjebb engedték a Wupper folyót, feljebb emelték a függővasutat, arrébb tettek mindent, csak hogy két autópálya fonódását ideépítsék. Aztán a zajvédő fal után folytatódik tovább a Sonnborner Strasse...
Az utazást is megpróbáltam megörökíteni: talán látszik, hogy kanyarodáskor milyen szépen kileng ellenirányba a fülke, majd egyenesbe jövetel után mennyire himbálózni kezd - nagyon tetszett! :)
És el is érkeztünk Vohwinkel végállomásra. Ezt a létesítményt 2007 után teljesen átépítették, úgyhogy egy teljesen modern épületet találunk, amit hangulatában persze igyekeztek passzítani a többihez (sok rács, fa pallók). Elvileg a solingeni troli is megáll itt, de épp azokban a napokban hosszabbították meg a vonalat a vasúti pályaudvarig, talán emiatt nem láttam egyetlen csáposbuszt se.
A végállomási peronok után rögtön egy fordítóvágány jön, amit az azt tartó gerenda-darabbal együtt lehet a pályába csúsztatni - így működik a váltó errefelé. Egyenesen haladva a másik kocsiszínbe jutnánk, lásd jobbra. Ezeken a képeken a korábban említett áramvezető sín is kivehető - pontosabban az egyik pólus, mert a visszavezetés a futó sínen át történik.
A "szárazföldi" szakasz felső része egy polgári lakóházas részen visz (balra), de kicsit lejjebb gyárral, műhellyel, családi házzal is találkozhatunk. A blogomban egy külön bejegyzést szenteltem ennek.
Mire Bruch állomásig eljutottam, a fények már nagyon rosszak voltak, úgyhogy inkább továbbindultam Kohlfurth felé. Az biztos, hogy ez az üzem nem csak "műszaki érdekességileg", hanem "élményileg" is megért egy utat!
És az oldal végén még egy videó, amiben talán a legjobban el sikerült kapni a lengedezés élményét, a vonal hangulatát, a fotósokat lakonikus nyugalommal vagy kimondottan mosolyogva fogadó járművezetőkkel, az "alattunk" elhúzó ICE 2 szerelvénnyel, a látogatás első órájában még sütő nappal, a két híd közt közeledő kocsival, a talpunk alatt csörgedező Wupperral, a fordulóvágány csikorgásával, az imént mutatott váltó működésével, és több lakóházak közti felvétellel.