Városi és nemvárosi közlekedés
Nyílt nap a ruttkai fűtőházban (1)
Előzmény: 2017 legjobb vonatfotós túrája
2017 júniusára már jártam párszor Szlovákiában, láttam a leggyakrabban előforduló vontatójárműveket, motorkocsikat, de csak távolról - jellemzően úgy, hogy elhúztak az orrom előtt, miközben én csak a fényképezőgép keresőjén át láttam a jelenetet. Illetve ez tulajdonképpen nem is igaz, mert áprilisban Kassán a dízelek nagy részére fel sikerült másznom, de a villamos gépek teljesen kimaradtak... egészen júniusig, amikor a 19-es Nohab ellátogatott a ruttkai fűtőházban tartott gyereknapra, mi meg követtük. Míg az imént említett kassai rendezvény a dízel fűtőházban került megrendezésre, a ruttkai az ottani teherpályaudvar szélén és a szomszédos vontatási telepen, ahol felsővezeték - 3 kV egyenfeszültséggel - is volt, így többfajta vasat lehetett látni.
A bejáratnál rögtön nagy kedvencem, a kétszekciós 131-es sorozat egy példánya fogadott. Az egykori Kassa-Oderbergi Vasút itt áthaladó vonalán ilyenek húzzák-tolják a nehezebb tehervonatokat, tehát a felbukkanása nem volt meglepő, én mégis örültem neki. Sajnos őrá pont nem lehetett felmászni, pedig megnéztem volna, hogy néz ki belülről.
Pár vágánnyal arrébb ez az önmagát jól álcázó Búvár állt, amely inkább formatervezési műtárgy, mint használható mozdony. Pedig komoly céllal készült a kilencvenes évek közepén, amikor az önállóvá vált Szlovákia vasútja forráshiány miatt újak vásárlása helyett a meglevő mozdonyok modernizálásán gondolkodott. Persze korábban is hozzányúltak már a típushoz, de itt a kocsiszekrényt is meglehetősen áttervezték, illetve a motort lecserélték a mi Csörgőinkben is dolgozó Pielstick egy újabb változatára. A gép végül tulajdonképpen soha nem készült el: bár a formaterve díjat nyert, a tesztelése abbamaradt, a két további prototípus gyártását pedig leállították.
Miközben az imént látott gépekkel ismerkedtem, tolatgatott el mellettem ez a retró festésű 182-es sorozatú villanygép, egyetlen tartálykocsival. A hatvanas évek közepén épült hattengelyes masina piszok jó állapotban volt, a gyárból frissen kijőve se lehetett szebb! A mozdony+tartály összeállítás egyébként valószínűleg nem (csak) a fotósok örömére bukkant fel, hanem tűzvédelmi okból kifolyólag: Szlovákiában minden gőzösös menethez szokott ilyesmi tartozni - annak idején a Füstibe érkező Albatros is hozta magával a saját különbejáratú tűzivizét.
Kicsit arrébb egy 183-as pihent - ez a sorozat az imént látott 182-es utángyártása volt 71-ben. Szépen nézett ki némelyik "vadon" látható társához képest!
A 740-es, "Kocúr" becenevű sorozat a '70-es, '80-as években épült, elsősorban iparvasutaknak. A képeken látható masina magánvasúti tulajdonban van; rokonai itthon is láthatók néha, jellemzően párban.
A 182-eshez hasonlóan ez a 140-es is a ČSD időket idézte kinézetével. A "Bobina" becenevű négytengelyes típust az ötvenes években építették, saját tapasztalatok híján többek közt Svájcból licenszelt műszaki megoldások felhasználásával. Egyébként tipikus, hogy a béketábor mennyire nem boldogult a csúúúnya tőkés ipar nélkül a vasútvillamosításban (se): ahogy láttuk, a csehek svájci licenszt vettek, a lengyelek az angolokhoz fordultak, mi francia-német-mindenféle know-how-val erősítettünk, a románok és jugoszlávok meg svéddel...
A 770/771-es, "Dongó" becenevű sorozatból - a széles nyomtávú CsME3-ast is beleszámolva - több mint 8000 darab készült, úgyhogy valószínűleg ez a világ egyik legnagyobb példányszámban épült mozdonya - és végre egyet közelről is meg tudtam nézni! Kár, hogy nem röffentették be a motorját...
A rendezvény gyereknap néven futott, én meg gyerekké váltam, úgyhogy erre is fel kellett másznom. Balra a nem túl kifinomult vezetőállás, jobbra pedig az ingás forgóváz-fővázkeret kapcsolat látható, első ránézésre ez különbözteti meg a 771-es sorozatot a 770-estől.
Az imént láttunk egy eléggé átszabott Búvárt, most itt volt egy (többé-kevésbé) eredeti kinézetében modernizált darab is.
A 671-es emeletes motorvonatok a cseh CityElefantok kétáramnemű tesói. Ezt is meg kellett belülről nézni: jobbra az alsó szintet, ...
... itt pedig a felső részre felvezető lépcsőt lehet látni. Jobbra egy szemetes, amit vélhetően részben a Nohabbal jött honfitársak tömtek tele.
Ez a DGKU5 jelzésű munka-vontatójármű vélhetően közeli rokona az itthon látható DGKU(m) nevezetű sárga izéknek, melyek nevében az "m" tudtommal a modernizálást vagy módosítást (de melyiket?) jelenti. Lehet, hogy ez volt az alap, a mieink pedig ebből épültek át? Amúgy én színtévesztő vagyok, ezért nem vagyok biztos abban, hogy jól látom: tényleg rózsaszínű?
Míg a múltkori kassai parádén "csak" két gőzös képviselte a vasúti vontatás leglátványosabb műfaját, itt rögtön öt gépet is láthattunk: a helyi érdekeltségű 433.023, 475.196, 486.007 és 556.036 pályaszámúakat, illetve a 310.23-at Strasshofból.
Sajnos fényképezésileg nem nagyon tudtam mit kezdeni a gőzösökkel: a napsütés iránya, sötét színük, a kavargó gőz és füst, illetve az egymást az ütközők előtt fényképezgető látogatók tömege végig ellenem dolgozott. Talán csak erről a gépről, a kkStB 310 23-asról sikerült viszonylag normális képeket csinálnom; az 1911-ben épült gép a strasshofi múzeumból érkezett.
A fordítókorong túloldalán a dízelek világa húzódott, a mögöttük látható csarnokban pedig ez az M 274.0 sorozatú motorkocsi pihent. A "Kék nyíl" becenevű jószág a harmincas évek közepén épült, dízel-villamos hajtással.
Balról jobbra: két Bardotka, egy Szergej, illetve egy "Csörgő-hangú" 466-os. Sajnos némán-hidegen ácsorogtak ott, pedig egy kis dízelrotyogást kibírtam volna! Ahogy látható, akárcsak Kassán, itt se vitték túlzásba az elkerítést, ráadásul fel is lehetett mászni a gépekre (egy részük ráadásul még nyitva is volt).
Van ám folytatás is: második oldal!