Pozsonyi szemle: Rendez 2025

2018-ban, amikor először kimentem a pozsonyi vasúti múzeumban megrendezett nosztalgiajárműves találkozóra, még nem tudtam, mire számítsak, nyolc évvel később viszont már hiányérzetem lenne, ha nem mennék el rá, egyszerűen az évek zajlásának természetes része lett számomra. Mindeközben a Füstiben évek óta nem jártam, pedig jelentősen közelebb van, és infrastrukturálisan szerintem alkalmasabb is az ilyen események megrendezésére. A hangulat viszont teljesen más, mert a szlovák fővárosban ilyenkor különvonatok járkálnak széltében-hosszában, a fotólehetőségek tehát nem korlátozódnak a múzeum területére. És nem csak pont-pont összeköttetésről van szó, mert itthon is van időnként ráhordó vonat a Nyugati és a Füsti közt; Pozsonyból a gőzösös vonatok több irányba is elkószálnak: az egyik Ligetfaluba, a másik Nagyszombatra, az egyik régi szerelvény Lipótvárról jön, a másik Dunaszerdahelyről, és ezek mellett van állandó inga a múzeum és a nagyállomás közt. Ráadásul a városi tömegközlekedés is kitesz ilyenkor magáért, úgyhogy régi villamosról régi buszra átszállva lehet kijutni a helyszínre. Sokkal "fullosabb" az élmény így!

Ki a múzeumba
Számomra a sztár: a POHÉV mozdony
Gumikerekűek
A parádé szüneteiben
Különvonat
Hazafelé indulóban

Az oldal összeállításakor szakítani akartam azzal a felállással, hogy végigmutogatom 90%-ban ugyanazokat a mozdonyokat a fordítókorongnál, mint egy évvel korábban; helyette kiemeltem új kedvencemet, a POHÉV zöld Ganz-mozdonyát, és kicsit többet mutatok a parádé utáni különvonatból is.

Ki a múzeumba

Egy évvel korábban váltóáramú Pantográffal mentünk a főpályaudvartól; most egy különböző típusú motor- és mellékkocsikból összeállított dízel szerelvény jött, élén a 830 128-5 (eredetileg M 262.0128) pályaszámú Kredenccel - merthogy ez a típus (egyik) beceneve. A dízel-villamos (!) járművet az itthon a Bézékről ismert Vagónka Tatra Studénka-Butovice építette 1958-ban.

És meg is érkeztünk - a múzeumi leszállóhely minden, csak nem akadálymentes, de persze a járművek se azok :) Sokáig csak azt láttam, hogy a csehszlovák vasúti járművek milyen furcsán néznek ki, ma már inkább azt értékelem, hogy a többségük műszakilag bizony jobban sikerült, mint a hazai ipar próbálkozásai.

Az oldalaimon és a blogomban már számtalanszor leírtam, hogy ez a kedvenc csehszlovák gőzmozdonyom, úgyhogy vele kezdem a rendezvényről szóló képmutogatást: ez itt a 477.013-as számú "Papagáj" 1951-ből.

A sztár: POHÉV mozdony

Bécs és Pozsony közt ma két villamosított vasútvonal is húzódik: egy Marcheggen át, és egy Bruck an der Leithán át. 1914-től 1935-ig volt egy harmadik is, a Bécs - Pozsony HÉV, ami a valóságban sokkal nyakatakertebb volt, mint amilyennek hangzik: volt egy osztrák cég (Elektrische Lokalbahn Wien-Landesgrenze nächst Hainburg), mely a bécsi nagyvásárcsarnoktól a magyar határig építkezett, és volt egy magyar cég (Pozsony Országhatárszéli Helyiérdekű Villamos Vasút), mely az osztrák határtól Pozsony belvárosáig építkezett. Politikai oka volt, hogy nem egyetlen vállalat építette a vonalat, de itt még nem volt vége a furcsaságoknak. Bár a vasút normál nyomtávú volt, Bécsben 600 V egyenfeszültséget használt, Gross-Schwechattól a határig 15 kV 16 2/3 Hz váltakozót, a köpcsényi határállomástól pedig ismét egyenfeszültséget: 550 V-ot. A vasút a pozsonyi belvárosban a városi villamos területét használta, dupla nyomtávú (háromsínes) kiépítésben, de arra nem kapott engedélyt, hogy a Duna feletti hídon a Pozsony - Szombathely HÉV vágányán járjon, ezért a híd közúti részére kellett pályát építenie. És ne úgy képzeljük, hogy egyetlen vontatójármű végigvitt egy vonatot: Schwechatban és Köpcsényben mozdonycsere volt, plusz voltak villamos motorkocsis betétjáratok, melyek vagy csak az osztrák, vagy csak a magyar oldali egyenáramú részen közlekedtek. Bár ahogy írtam, a vonalat két cég építette, az üzemeltetést egy harmadik, a Niederösterreichische Landesbahnen végezte, mely 1922-ben beleolvadt az osztrák szövetségi vasutakba (BBÖ, később ÖBB). Az első világháború után a magyar rész Csehszlovákiához került, az ottani szakaszt 1935-ben a városi villamos méteres nyomtávjára alakították, az osztrák vasúthoz onnantól kezdve át kellett gyalogolni a határon. 1938-ban Ligetfalu a náci Német Birodalomhoz került; az oda eső részen a forgalom előbb megszűnt, majd 1941-ig Bécsig visszakötve újraindult, végig váltóárammal. A II. világháború végén a közlekedés teljesen leállt, és 1946-ban már csak az osztrák részen indult újra, Wolfsthalig, ezen a szakaszon ma a bécsi S7-es S-Bahn közlekedik. Itt most nem szeretnék erről többet írni, úgyhogy akit bővebben érdekel a téma, olvassa el ezt az oldalt!

A vasút magyar feléről Szlovákiának nem maradt múzeumi járműve; az állományt újrafelhasználták, egy részük kikopott a használatból, megsemmisült, másik része az osztrák oldalon maradt. A Ganz gyártmányú, Eg6 jelzésű egyenáramú mozdony például a Stern&Hafferl által üzemeltetett Linzer Lokalbahnhoz került, ahol 2011-ig használták. Már majdnem szétvágták, de szerencsére szlovák vasútbarátok megszerezték, és 2024-re - nem működőképesen - helyreállították. Én pedig végre gyönyörködhettem benne!

Ha valaki azt mondja, hogy a Füstiben már látott ilyen mozdonyt, nem téved nagyot: a Ganz a Mecseki Szénbányák számára is épített hasonlókat. Ahogy írtam, ez a mozdony egyenáramú volt, tehát soha nem mehetett végig Pozsonytól Bécsig.

Ha jól sejtem, ez a menetkapcsoló kontaktorok segítségével kapcsolta az áramot az előtétellenállásokon át a motorokra - legalábbis túl kicsinek tűnik ahhoz, hogy közvetlen kapcsolásúnak gondoljam.

Légűrfék, kézifék.

Ez a menetrend a távolsági mellett a helyi járatokat is mutatja. Mai ésszel nem volt egy észveszejtő a tempó.

Gumikerekűek

A Rendez elvileg nem csak vasúti találkozó, mindig jönnek régi autók is, hol több, hol kevesebb. Általában a Tatra gyár - mely nem összekeverendő a Tatra villamosok szülőhelyével! - masinái szoktak a legérdekesebbek lenni köztük, és ez most is így volt:

Ez a delfinorrú jószág egy Tatra 54 1932-ből. Jellemző a gyártóra, hogy a léghűtéses motor másféle szükségletei miatt nincs rajta hűtőrács.


A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani

A Tatra 138 is léghűtéses, de neki azért van orr-rácsa, de még mennyire, hogy van :)

Talán ez volt a keleti blokk legjellegzetesebb csőrös teherautója!

Nálunk csak az imént látott csőrös Tatrákat lehetett látni, ilyen Tatra 128-asokat nem, ...

... pedig ez is valami hasonló technika lehetett. Ezt a kategóriát nálunk inkább szovjet és magyar forrásból töltötte fel a sereg.

A Tatrák mellett két random Moszkvics állt, 402... vagy 407... vagy 403... vagy nem tudom, sose bírtam követni a típusjelzéseiket! Nekem a Moszkvics a fecskefarkúnál kezdődött.

A konkrét típusjelzésekről itt sincs fogalmam, de ez szerintem két Babetta. Az egyik biztos az, mert rá van írva, a másik meg majdnem ugyanúgy néz ki :)

A parádé szüneteiben

Már többször leírtam, hogy a MÁV-os gőzmozdonyok mennyire unalmasak a csehszlovákokhoz képest, amiken a harmincas évektől kezdve más színeket is kipróbáltak, mint a fekete. Ez itt például "Zöld Anton", azaz a 476.007 (Škoda, 1936).

Kilenc ilyen mozdony épült a harmincas években. Piszok erősek voltak 2300 lóerős folyamatos teljesítményükkel, mivel nehéz expresszvonatok hegyipályán történő továbbítására tervezték őket. Értelmetlen összehasonlításnak: a 424-es ezer lóerővel gyengébb volt!

A múzeum vágányainak nagy része fölött nincs felsővezeték, ezért néhány gépet mindig csak a telep sarkában lehet megnézni, például az S499 0001-est, azaz az első 240-es sorozatú Laminátkát, vagy ahogy soha nem szoktam írni: Škoda 47E típusú villanymozdonyt.

Ez a masina ma is dolgozik! Tizenpár évvel ezelőtt Magyarországon is rendszeresen felbukkant tehervonatokkal, de akkor sokkal rosszabb állapotban volt.

A múzeumi telephely egy részében aktív vasútüzem zajlik, itt például ezt a Bardotkát kerékesztergálták.

Ritkán látok padló alatti esztergát működésben, úgyhogy ez most nagyon tetszett.

És itt az ideje egy videónak! Láthatjuk benne többek közt a múzeumba kivivő motorvonat-összeállítást is.

Ez a Búvár csodálatos festésben tündöklött. A csíkos "alsógatya" (már hogy pályakotró lemez) és az eredeti forgóváz-kocsiszekrény kapcsolat (a többségen már nem ilyen van) mutatta, hogy ez egy korai kivitelű példány.

A T466.0 sorozat beceneve "Pilštyk" volt, ami arra utalt, hogy francia Pielstick motor volt benne, mint a mi Csörgőinkben, csak ez a mozdony villamos erőátvitelű volt (a Csörgő dízel-hidraulikus).

Ennek a zöld masinának "Levelibéka" a beceneve. Az ő képével zárom a múzeumi látnivalókat: ahogy a bevezetőnél írtam, nem mutogatom végig az összes gőzmozdonyt a fordítókorongnál, mert ha megtenném, ez az oldal ugyanúgy nézne ki, mint bármelyik korábbi. Inkább folytassuk valami mással:

Különvonat

A délutáni többórás különvonatra befizettünk útitársaimmal: ez egy gőzmozdonyos út volt a múzeumból Nagyszombatra és vissza.

A vonatösszeállítás: "Zöld Anton" hat kocsival, plusz jött egy tűzoltóvonat is velünk. És a kocsik nem egyformák voltak, hogy ne csak a mozdonyrajongók érezzék jól magukat!

Egy részük ismerős volt itthonról, ez szerintem például egy bautzeni kocsi. Aztán persze lehet, hogy nagy hülyeséget mondok :)

Aktualizált első osztályú fülke. Régi is, meg nem is.

Ez a Bh 21-18 jelzésű kocsi győri gyártású, bár ezt meg nem mondtam volna róla, valahogy teljesen idegen érzete volt.

Ez pedig egy vegyes fülkés másodosztály + poggyász kocsi (BDa).

Újabb kocsi, újabb típus: a Bac betűjelzés kusettes kialakítást jelent. Amikor ezt a vonatot láttam, az jutott eszembe, hogy valószínűleg igaza van azoknak a magyar vasútbarátoknak, akik a különböző személykocsitípusokat hiányolják az itthoni nosztalgiavonatokból. Vannak a tényleg régi kocsik (csuka kocsik, tíkfa étkező és társai), vannak azok, amik még közlekednek, csak átfestették őket réginek (retró Bhv, Bp, vékonycsíkos győriek), vagy csak pár éve tűntek el (lengyel és bautzeni kocsik), de nincsenek konkrétan olyan fapadosok, mint amikkel 1980-ban utaztam, és nem lehet MD szerelvényre se felülni. Persze mivel a kocsikra nem vagyok túlontúlt fogékony, lehet, hogy tévedek.

És ha ezt valaki meséli, nem hiszem el: videózni szerettem volna, ahogy vágtatunk a vaspályán, erre előttem egy fülkével valaki elkezdett egy nejlonzacskóval bohóckodni, pont kitakarva az élményt. Mivel értelmes magyarázat nem nagyon lehet erre, azt találtam ki, hogy valószínűleg a gőzmozdony füstjét akarta elrakni magának, hogy hazavigye :)

Sajnos nem jegyezem meg, hogy hol láttuk ezt a két motorvonatot (Jánosík és RegioPanter). Azért fotóztam le őket, mert ezek az összeállítások (a KISS-szekkel együtt) mára gyakorlatilag kiszorították a hagyományos mozdonyos vonatokat; olyanokat már csak dízeles vonalakon és a komolyabb (pl. kassai) IC-ken és gyorsokon láttam mostanában Szlovákiában. A motorvonatok előretörése persze világszerte zajlik, csak itt gyorsabban ment, mint mondjuk nálunk.

Szlovákiában minden gőzmozdonyos menethez tűzoltóvonat tartozik, ami kicsivel a gőzös után megy, és azonnal neki tud látni az oltásnak, ha a csihuhúból kiugró szikra felgyújtja a sínek körüli növényzetet. Ezeket a tűzoltóvonatokat általában valami régi és/vagy látványos festésű dízel vontatja, bónusz témát nyúltva a fotósoknak. Ez itt például egy Búvár - nem tudom, hogy a festése milyen korszakot idéz, mert 30-40 fajtát legalább viselt ez a típus a két országban az évtizedek során...

A tűzoltóvonat visszafele jövet felcsatolta magára a nosztalgiaszerelvényt, úgyhogy a különmenet egyik irányban gőzösös, másik irányban búváros volt :)

Hazafelé indulóban

A különvonattal nem mentünk vissza a múzeumba, hanem már Récsén leszálltunk, és egy elővárosi vonattal robogtunk tovább a nagyállomásra. A vasútállomás túloldalán állt ez a sárga kisdízel, a korábban látott Levelibéka egy átvedlett tesója.

Nem túl sok vonat áll meg itt, a legtöbbjük csak áthalad, őket jól le lehetett videózni várakozás közben.

Plafontapasztó "Bézék" - MVTV 02-es sorozat - a nagyállomás szélén. Most elég sokan voltak, legtöbbször csak 2-3 áll itt, és néha mozgásban is szoktam látni őket. Nem tudom, hogy azért látványos a járkálásuk, mert az itteni felsővezetékrendszerek érzékenyebbek, és többet kell velük foglalkozni, mint a mieinkkel, vagy mert ők foglalkoznak vele, nálunk meg nem foglalkoznak, ezért állandóan szakítás van...

Bár a személyforgalomból már talán teljesen kikoptak a Laminátkák, tehervonatokkal még mindig lehet őket látni - meg néha gépmenetként, akár kettesével is. Őket alighanem mostanában festhették újra, nagyon csillogtak-villogtak!

És itt a vége, fuss el véle :)


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez