Városi és nemvárosi közlekedés
Rendez 2022: gőzösparádé (meg még ez+az) a Szlovák Vasúti Múzeumban
2022. június 26.
A régi nevén Rendeznek hívott városrészben fekvő Pozsony-Kelet (rendező)pályaudvar szomszédságában működő szlovák vasúti múzeumban megrendezett "Rendez" nevű (én kérek elnézést:) nemzetközi járműtalálkozót azonnal szívembe zártam 2018-ban, amikor először kimentem rá. Ugyan nincs körfűtőház előtti látványos mozdonypózolás, meg felüljáró, amin megfüstöli az embert a gőzös, mint a Füstiben (én csakazértis így fogom hívni a budapesti létesítményt, bármi is a hivatalos neve), de valahogy sokkal családiasabb a hangulat. Mindenhez oda lehet menni, minimális kunyerálással fel is lehet mászni a gépekre. A Füsti megnyitóján volt hasonló hangulat 2000-ben, akkor pont ezért péntek-szombat-vasárnap is kint voltam. Mindenesetre itt nincs minden elkordonozva, mégse akar mindenki a gyerekével beesni a mozdonyok elé, valahogy emberközeli minden. Ezen felül olyan nosztalgiamenetek jönnek-mennek a rendezvény idején, hogy az ember füle kettéáll. Ja, és az utazás egy ilyennel, plusz a belépő együtt összesen 8 euro egy felnőttnek. Ez ugyan picit több, mint a Füsti belépője, de mint írtam, beleértendő egy hosszabb különvonatozás is! Nem akarok senkit kritizálni, de az ár/érték arány egy hangyányit jobb itt...
Amikor az előbb nosztalgiamenetekről írtam, akkor többek közt ráhordó járatokra gondoltam. Vasárnap például jött egy gőzös Hlohovecből (Galgóc), egy másk pedig Galántáról, és volt egy járat Pozsonyligetfaluból (Petrľalka) is. Napközben aztán az iménti vonatokból összelegózott szerelvény fordult egyet Ligetfaluba, a főpályaudvar és a múzeum közt pedig egy régi motorkocsikból álló vonat ingázott. Ezen felül Račába (Récse) nosztalgia villamos járt ki, amiről át lehetett szállni egy buszjáratra, ami a múzeumba vitte az érdeklődőket. Nem aprózták el!
Én a galántai gőzösös menetet néztem ki magamnak. Kis kaland volt az odaútban, hogy Nagymaros és Zebegény közt egy földcsuszamlás használhatatlanná tette a vasúti pályát, így Nagymarostól Szobig pótlóbuszozás volt. Azt kell mondjam, hogy nagyon flottul meg volt szervezve, és még a nyilvánvaló késés ellenére is elértem a vonatomat Érsekújváron (Nové Zámky), ahonnan Galántáig egy személlyel utaztam tovább. És megérte a többszöri átszállás, a galántai nosztalgiavonat élén ugyanis egyik kedvencem, a 477.013-as pályaszámú "Papagáj" füstölgött, lásd balra fent! Az út elvileg 1 óra 20 perc lett volna, de valami számomra ismeretlen probléma miatt előbb megálltunk a nyílt pályán, utána pedig mindenütt félreállítottak bennünket, hogy a rendes vonatok kielőzhessenek. Érdekesség, hogy Szlovákiában minden gőzmozdonyos menethez kell tűzoltóvonatot is indítani, arra az esetre, ha a gőzös szikrája felgyújtaná a pálya menti növényzetet. Ez a tűzoltóvonat a megállásunk után lassan megközelített bennünket, a személyzete leszállt, és segített elhárítani a hibát (valamit locsoltak majd leszereltek az egyik kocsi aljáról). A vicc az volt, hogy miután továbbmentünk, Szencnél (Senec) végül még a tűzoltóvonatot is elénk engedték :) A fapados kocsiban (lásd jobbra) utazás közel két órán át tartott, és megismételném, hogy összesen 8 eurómba került, amiben a múzeumba belépés is benne volt!
A fordítókorongon felvonulást szerencsére így is elértem. A szlovák gőzmozdonyok úgy 1920 környékéig ismerősek lehetnek a magyar vagy osztrák vasutakról, később aztán jelentősen más irányt vettek Csehszlovákia zászlaja alatt. Magyar szemmel nézve hatalmas - és látványos - gépeket gyártottak maguknak. Ez itt a képen például a 498.104-es pályaszámú "Albatrosz" az ötvenes évek első feléből. A szerkocsi nélkül is 16 méter hosszú, üresen is 100 tonnás masinát nem nagy sebességre tervezték, ehhez képest egy teszt során a velími próbapályán 162 km/h-s sebességet ért el. Eleve szép vonalai vannak, amit a kék festés még szebbé tesz. Gyönyörű gép!
A 486.0-s sorozatot hegyvidéki gyorsvonatokhoz gyártották a harmincas években, többek közt az egykori Kassa-Oderbergi Vasút vonalára. A képen a kilencvenes években Ruttkán (Vrútky) újra életre keltett 007-est látjuk, mely zöld festése miatt a "Zöld Anton" becenevet viseli.
Ez itt pedig a már látott "Papagáj". Nagyon tetszik, hogy nem minden gőzösük fekete, bár érdekelne, hogy régen mennyire ragaszkodtak ezekhez a színekhez - csak mert ha igen, akkor ezeket a mozdonyokat az átlagosnál sokkal jobban karban kellett tartani, hogy ne koszolódjanak be két perc alatt...
Az 556.0-s sorozatot teherforgalomhoz tervezték az ötvenes évek elején; a konkrét 556.036-ost '52-ben gyártották. Becenevüket a kazán gépesített szénellátása ("Stoker") után kapták: Štokr. A gép formáján szerintem kicsit látszik, hogy a Škoda a német hadimozdonyok alapján fejlesztette ki.
És ha már említve lett a német hadimozdony, a Baureihe 52, akkor itt van annak egy közelebbi rokona: az 555.3-as sorozatot konkrétan 52-esek pakuratüzelésre átépítésével hozták létre, a sorozat beceneve ezért "Mazutka" lett. Az 555.3008-at 1945-ben gyártották, és '64-ben (vagy egy másik forrás szerint egy évvel korábban) építették át olajosra, Ez volt az egyik gép, amire másfél hónappal korábban, egy másik rendezvényen felmásztam; a személyzet nagyon kedves volt, megmutatott mindent. Viccesen azt mondták, hogy míg egy szenes gőzmozdonyt iszonyat bonyolult kezelni, nekik csak egy csapot kell kinyitni vagy elzárni :)
Ennek a fekete szépségnek (475.196) is van beceneve: "Šlechtična" azaz Nemesasszony. Nagyjából kétezer lóerőt rejt a szerkezete, és ennek megfelelően is néz ki. Ő is kései gőzmozdony: a sorozatot 1947 és 50 közt gyártották. Hozzátéve, hogy nagyon felületesek az ismereteim a magyar gőzösökről, az az érzésem van, hogy míg nálunk a második világháború után gyakorlatilag leállt az új gőzmozdonyok fejlesztése (ami az elvesztett háborút és a rossz minőségű szenet tekintve valahol érthető, az ipar pedig le volt terhelve a jóvátételként a Szovjetunió számára készülő gyártmányokkal), a Škoda lubickolt a feladatban, ezért nincs is semmink, amivel össze lehet hasonlítani. Néha belenézek magyar gőzmozdonyos fórumokba, és említik, hogy voltak tervek, ötletek, sokszor még a háború előttről, de ezek a két 303-ason túl nem nagyon valósultak meg, inkább csak a meglevő típusokon próbálgattak ki újításokat. Jól érzem ezt? Persze biztosan lehet árnyalni a témát, de nálunk akkor már nem jöttek ki ilyen szép sorozatok. Másrészről viszont nálunk meg a vasútvillamosítás járt előrébb az 50 Hz-es váltakozó feszültséges rendszerrel...
És ha már magyar gőzmozdony: a legismertebb klasszikusunk, egy 424-es is itt volt. Ő volt a nap showmestere: akkorát füstölt a közönségnek, hogy Greta Thunberg ijedtében átvitorlázott Amerikába sajtótájékoztatókat tartani, majd egy kerékpörgetést is csinált a korongról lejövetel után (már hogy a mozdony, nem Greta). A közönség igencsak értékelte a műsort :)
A gőzösök mellett minden más is képviseltette magát, például az M 131.1-es sorozat is, azaz egy "Hurvínek". Jobbra pedig egy "Nagy Hektor"-t láthatunk.
Hatalmas csehszlovák klasszikusok: balra két "Bardotka", jobbra egy "Búvár". Bár az alapjuk nagyjából azonos, a dízelmotor (és a dizájn) miatt nagyon eltérő karakterek. A Bardotka álló hathengerese lassan jár, traktorként pöfögve, a Búvár V12-esének hangja viszont közelebb áll a felénk megszokott nagydízelekéhez.
Balra: a 424-es mellett a másik nagy MÁV klasszikus, egy Nohab is tiszteletét tette. Jobbra a csehszlovák ipar nem teljesen beváltott nagy ígéretét látjuk: ez egy "Pomaranč", azaz "Narancs". Pontosabban annak teherváltozata, mert később volt egy T 679.0-s sorozat is, kimondottan a személyforgalomnak szánva. A T 678-asok története hasonló a mi Nohabjainkhoz: viszonylag keveset építettek belőlük, aztán inkább Szergejeket vásároltak, hatalmas mennyiségben. A személyvonati változathoz hasonlóan a tehernarancsok is '97-ben tűntek el, és amennyire meg tudom ítélni, ma egyfajta kultikus státuszban vannak. Persze szépségben meg sem közelítik a Nohabokat :)
A múzeum területén nincs felsővezeték, de azért néhány villanymozdonyt betoltak, ameddig lehetett. Ugyan a mozdonyokat építő pilzeni Škoda nem volt azonos a Mladá Boleslav városában (is) működő Automobilové závody národní podnikkal, mely "Škoda" márkajelzéssel gyártott autókat a coccjalizmusban, az érdekesség kedvéért - természetesen csak "körülbelülre" - most egymás mellé fogom tenni a képeken látható, itthon csak részben ismert vontatójárműveket, és az igencsak ismert gépkocsikat :) A sort egy "Bobina" indítja, lásd balra. Ez egy egyenfeszültség használatára* tervezett jószág 1958-ból, mely nagyjából a Spartak kortársa. Őt egy "Eso" - azaz "Ász" - követi 1988-ból (lásd jobbra), mely a Favorit párja lehetne korát tekintve.
* Csehországban és Szlovákiában kétféle feszültséggel vannak a vasutak villamosítva: 3 kV egyennel és 25 kV váltakozóval (tudom, hogy az áram és a feszültség nem ugyanaz, de talán így is segítenek a linkek)
A Laminátkát többé-kevésbé mindenki felismeri; ez a példány 1968-ban gördült le a képzeletbeli szalagról, amikor gumikeréken még az 1000MB volt aktuális. A furcsa alakú tolatós-kirohangálós mozdony mögötte a "Vasaló" ("®ehlička") becenévre hallgat, és 1973-ban készült, azaz az S100-as lehetne a párja.
Mögötte egy egyenáramű - azaz Magyarországon nem látható - "Hatkerekű" ("Šestikolák") állt 1965-ből, amikor a régi Octavia kombik még mindig nagy számban gördültek ki a gyárkapun Mladá Boleslavban (bár már létezett az 1000MB is). A tornasor végén pedig egy másik "Bobina" áll 1957-ből, őt már ismerjük. Jól látható, hogy a vasúti járműveket egész más távlatokra fejlesztik, mint az autókat, hiszen míg a Laminátka még itthon is szó szerint mindennapi látvány, 1000MB-t csak retró találkozókon látni, és ott se sokat.
Csillagosok csoportosulása: Bardotka, Szergej és Nohab.
A "Kék Nyíl" (egy időben minden gyors motorvonat valamilyen "nyíl" volt) becenévre hallgató M 274-es dízel-villamos motorkocsi a harmincas évek terméke volt, úgy is néz ki.
A balra látható mozdony ismerős lehet nekünk, a MÁV-nál 377-es sorozatszámmal futott. Jobbra a Papagáj szénnel kiszerelését láthatjuk, amit valamiért a múzeum egy távolabbi sarkában végeztek.
Végül eljött az idő, hogy visszamenjek a főpályaudvarra. Két évvel korábban Ligetfaluról egy jó vegyes "motorkocsi-szerelvénnyel" érkeztem a múzeumba. Akkor egy "Bányászlámpás" motorkocsiba szálltam, melynek tesóját balra láthatjuk, de most egy másik járművet is ki akartam próbálni. Jobbra egy "Bzmotot" (ők ugye nem így hívják) láthatunk, az is volt a szerelvényben.
Szóval ezúttal a Bányászlámpás kistesójába, egy M 240-esbe szálltam. Ez regionális célokra lett tervezve, kicsit korábban és kicsit szerényebb méretekben. A belseje igazi csehszlovák államvasúti hangulatot árasztott, de persze a hatalmas vörös csillag az oldalán már eleve jelezte, hogy ez nem egy mai jószág! Persze akkor lett volna igazi, ha önmagában mozgott volna, de így is dolgozott, tehát megvolt a hangélmény.
Balra még egy kép a 240-esről, jobbra pedig a szerelvény másik vége egy "Kredenccel". Tényleg meglehetősen tiritarka vonat volt! Viszont gyorsabban haladt, mint másfél hónappal korábban az a Bányászlámpás ráhordó vonat, amivel akkor tettem meg ugyanezt az utat.
Idén nem videóztam annyit, mint régebben. Sőt, gyakorlatilag alig videóztam, összesen négy rövid jelenetet örökítettem meg: a pozsonyi vasúti múzeumba készülődő vonat indulását belülről, a MÁV 377-ost csehszlovák "színekben", az M 240-es sorozatú motorvonattal elhussanást a múzeum háta mögött, és "motorkocsi-szerelvény" visszaindulását a főpályaudvarról. Részletesebb információk a feliratozásban ("CC" gomb)!
Pestre kerülőúton tértem vissza, a dömösi átkelési hegyomlás miatt Rajkán és a hegyeshalmi vonalon keresztül közlekedő Báthory EC-vel. Érdekes élmény volt: Pozsony és Győr közt vagy egy órát ácsorogtunk (Rajkán és Hegyesen), nehogy túl hamar beérjünk Pestre, aztán pedig valahol (talán Szárligeten vagy Herceghalmon) ismét félrevágtak bennünket, hogy legyen elég késésünk is :) Az indulás előtt viszont még sikerült elkapnom ezt a Tatra T2-est, ami a múzeum felé menő ráhordó járaton közlekedett. Merthogy ilyen is volt. Így kell egy közlekedéstörténeti eseményt megszervezni!
És ennyi volt ez a beszámoló, remélem, tetszett!