Városi és nemvárosi közlekedés
2019 júniusában egy szombati napon véletlenül kimentem a Nyugatiba, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy Pozsonyban vagyok, majd a petrľalkai (Pozsonyligetfalu) peronon állok, ami mellett egy ilyen képződmény robog el:
A fentebbiekből a véletlen természetesen nem igaz, nagyon is tervezetten utaztam a szlovák fővárosba, de valahogyan el kellett kezdeni az oldalt :) Eredetileg útitársam is lett volna, de neki le kellett mondania a programot, én meg, mivel egyedül nem olyan élvezetes utazni, már majdnem úgy döntötte, hogy kihagyom a pozsonyi vasúttörténeti múzeumban tartott parádét. Aztán végül felhúztam magam, és csak azért is beállítottam az ébresztőt késő éjfélre, hogy időben kiérjek a prágai vonathoz. Még egy kicsit villamosozni is volt időm, mielőtt átbumliztam Petrľalkára. A képeken látható gőzös az 555.3008-as pályaszámot viseli (Škoda, 1943), és eredetileg egy DR 52-es sorozatú hadimozdony volt, mielőtt '64-ben pakuratüzelésűre alakították át. Mögötte egy számunkra is ismerős dízelgép, egy Szergej dörmögött. Csehszlovák testvéreink annak idején hatszázegynéhány darabot szereztek be a hattengelyes masinából, de a villamosítás előrehaladta miatt már a kilencvenes években kivonták őket a forgalomból, sőt: már a nyolcvanas években eladtak a MÁV-nak néhány felesleges példányt.
De nem csak ezt a furcsa párost lehetett látni a vasútállomáson, mert egy motorkocsis vegyesfelvágott is várakozott az egyik peron mellett, lásd balra. A való életben ilyen formában biztos soha elő nem fordult "motorkocsivonatot" az alábbi járművek alkották: M 286.044 + M 152.0160 + 810.636 + 011.029 + M 152.0004 + M 262.007 + M 262.004. Ezek a típusok mind régi ismerőseim már: a hátsó két "Kredenc" tesóival Kassán és Prágában találkoztam, utána pedig a Bzmot helyi változatai - egy pót- és három motorkocsi - következtek. Ami miatt viszont el akartam kapni ezt a szerelvényt, ...
... az az M 286.044 pályaszámú motorkocsi volt (Vagónka Tatra Studénka, 1967). Szlovákia vasútjainak egyik vonzereje számomra az, hogy a "Bzmotokat" leszámítva minden vontatójárművük idegen - szokatlan, furcsa, nem megszokott - számomra. Ráadásul többségük elég egzotikusan is néz ki: a gülüszemű Búvár, a mellben erős Bardotka, a teljesen ufó Laminátka, vagy épp a fentebbi, M 286-os sorozatú "motorák". Utóbbiból gyerekkoromban láttam többet is, azóta szerettem volna utazni vele. És most végre sikerült! Igaz, ránézésre ez nem múzeumi, hanem kivonáskori állapotú példány lehetett, például eredetileg műbőrrel voltak az ülések borítva, nem szövettel, ahogy jobbra láthatjuk.
"Bányászlámpással" Pozsony körül
A furcsa szerelvény utazásom fő céljához, a pozsonyi vasúti múzeumba tartott, és értelemszerűen hamar megtelt vasútbarátokkal, úgyhogy nem nagyon volt időm fotózgatni, ha meg akartam tartani az ülőhelyemet.
Az útvonal érdekes volt: Pozsonyligetfaluból (Petrľalka) Pozsonyszőlősön (Vajnory) át Szencig (Senec) mentünk, onnan pedig vissza Pozsony-Keletig (Bratislava východ), a múzeumhoz. Ez így biztos sokaknak követhetetlen, úgyhogy felskicceltem ide a pozsonyi vasúti hálózatot: baloldalt lentről mentünk jobbra fel - ahogy látható, az útvonal nem volt nyílegyenesnek mondható. Régen ugyan létezett egy, a belvároson és az Öreg hídon átvezető útvonal, melyet itt pirossal (remélhetőleg - még mindig színtévesztő vagyok) rajzoltam be, de azt 1985-ben leváltották egy újonnan épített (fél)körgyűrűvel, mely a kétszintes (!) Kikötői hídon (Prístavný most) halad át a Duna fölött, és elkerüli a sűrűn lakott városrészeket.
Ja, és nem ám csak úgy magányosan robogtunk, hanem a párhuzamos vágányon egy tehervonat is velünk tartott, az oldal elején látott gőzös+Szergej összeállítás által vontatva! A két vágány ugyan túl közel volt egymáshoz ahhoz, hogy egy videókamera objektívje be tudja fogni a látványt, de magával ragadó érzés volt, ahogy a hatalmas gépsárkány elzakatolt mellettünk, aztán lemaradt, aztán megint elzakatolt mellettünk, aztán megint lemaradt, s.í.t.! Az ember ritkán lát mozgó vontatójárművet közelről, tehát ez tényleg különleges nézőpont volt. A hab a tortán pedig az, hogy az utazás nem került semmibe! Pontosabban mivel a vonat a vasúti múzeum pénztárjánál rakta le az utasokat, "elvárták", hogy bemegyünk oda, de külön részvételi díjat akkor se kellett fizetni az 1 óra 40 perces (!) nosztalgiamenetért, se pedig azt nem ellenőrizték, hogy aki leszáll a motorkocsiról, az tényleg bemegy-e a múzeumba. Tehát hét motorkocsi, egy gőz- és egy dízelmozdony megtesz több tíz kilométert, személyzettel, üzemanyaggal, és mégis ki tudják hozni, hogy ne kelljen külön fizetni érte! És akkor még nem számoltuk azt, hogy Szlovákiában a gőzmozdonyos meneteket vízzel töltött tartálykocsis tűzoltóvonatnak kell követnie, ami plusz gép, plusz személyzettel. És valószínűleg a cseh tartálykocsik se ingyen gurultak a gőzös mögött. Hogy csinálják ezt a szlovákok?
A múzeum helyszínét is magába foglaló Východné (Kelet) városrészt az itt működö rendezőpályaudvar miatt sokáig "Rendez" néven is emlegették, ezért kapta a nosztalgiavonatok éves találkozója ezt a nevet. Egy évvel korábban jártam először ezen a parádén, és úgy voltam vele, hogy ezt minden évben meg kell nézni! 2019-ben sikerült is visszajönnöm, 2020-at viszont elsodorta a koronavírus...
Balra az a Bányászlámpa látható, amelyiken megtettem az ide vezető utat, jobbra pedig egy már a jelenlegi pályaszámrendszerbe illesztett tesója. Egészen a 2000-es évek második feléig használták a típust (a csehek egészen 2014-ig), tehát még van néhány működőképes példány belőle. De a masina mögött megbúvó gőzdaru se rossz!
A bejárattól a fordítókorong felé sétálva mentem el a balra látható hómaró, és a jobbra látható gőzös mellett, utóbbit éppen szénnel szerelték ki.
Szintén ott morgott alapjáraton ez a Bardotka is. Jobbra az egyik forgóváza látható, az eredeti, ingás mozdonyszekrény-kapcsolattal.
Persze a főszereplők a gőzösök voltak, melyekből pár nehézsúlyú is felbukkant: balra az osztrák 310.23-ast (Lokomotivfabrik der StEG, 1911) láthatjuk, jobbra a csehszlovák 486.007 "Zöld Anton"-t (Zelený Anton, Škoda, 1936). Utóbbi egy 2300 LE-s gyorsvonati mozdony.
A fordítókorongok papírforma szerint arra (is) jók, hogy az ember minden szögből megnézhesse a gépeket. Igen ám, de ha az ember előre áll, akkor nem fér be a fényképezőgép látószögébe a mozdony, ha meg nem áll előre, akkor nem lát semmit a tömegtől :)
Ez a fekete óriás az 556.036 (Škoda, 1952), egy 510 példányban épített, 1900 LE-s tehervonati mozdony.
Ő pedig az "Albatrosz", és még az előzőnél is nagyobb: a 498.104 (Škoda, 1954) 2600 LE teljesítménnyel, 292 kN max vonóerővel büszélkedhet. Ahogy jobbra látható, tényleg nem pici.
Balra: az 555.3008-ast már láttuk, de szerintem belefér még egy kép, nem? Jobbra a szintén látott 310.23. Utóbbi oldalról nem tetszik, valahogy szerencsétlen a tetővonala.
Ez a két apróság is felvonult: balra a 213.901 1954-ből, jobbra a 310.433, azaz az ex-MÁV XII.5495, ex-377,313 (MÁVAG, 1896) háromcsatlós gőzös, mely cukorgyári tolatóként élte túl a csehszlovák államvasúttól való selejtezést.
Az idei felhozatalból a találó nevű Zöld Anton volt az, amit eddig még nem láttam, és persze tetszett is nagyon, de az Albatroszt azért nem sikerült kiütnie a kedvenclistám csúcsáról. Az a gép hihetetlen! El se tudom képzelni, ehhez képest milyen lehet mondjuk egy amerikai szemmel is nagynak számító gép mellé odaállni :)
Mindig is bírtam a belső égésű motorok és hajtóművek hangját, az viszont meglepett, hogy a dízelmozdonyoknak szinte jobban örültem, mint a gőzösöknek. A fordítókorongra felvonulás a ČKD emlékezetének jegyében zajlott; csak a Szergej volt számunkra is ismerős, de persze a parádé csak ízelítő volt a csehszlovák ipar kínálatából, hiszen ennél jóval több típust gyártottak a második világháború után!
Két Bardotka: a bal oldali a T 478.1 sorozatba tartozik. Ez a változat gőzfűtéssel épült, személyvonati használatra. Jobbra egy T 478.2-est láthatunk, ez a kazán nélküli változat, elsősorban teherforgalomra. Meg lehet figyelni pár különbséget köztük, például a másodiknál nem megy fel az oldalfal bordázása a tetőig, illetve az a mozdony már gumirugókat kapott a korábban látott ingás mozdonyszekrény-kapcsolat helyett. Ezek egyébként nem sorozatspecifikus dolgok, hanem a gyártás, illetve nagyjavítás időpontjától függ a meglétük vagy nemlétük.
A T 478-as sorozat következő tagja a meglehetősen más kinézetű és műszaki tartalmú T 478.3-as volt, azaz a Búvár. Az itt balra látható 753 109-8 '73-ban épült, még gőzkazánnal. Jobbra a már látott 1312-es Szergej látható '71-ből.
Az ilyen kinézetű mozdonyok valahogy amerikaias életérzést sugároznak. Balra a T458.1079 1964-ből. A Nagy Hektor (Velký Hektor) becenevű sorozatból kb. kétezer példány épült. Jobbra a ZSSK CARGO 771 072-6 pályaszámú Dongója (Čmelák) 1970-ből. Ez a típus marha erősnek néz ki, de igazából alig 1300 lóerő, tehát gyengébb, mint egy Csörgő.
A fura "arcú" Búvárt nagyon megkedveltem az utóbbi években, a Dongó mindig is tetszett az "amerikai" kinézetével, a Nagy Hektor aranyosan bumfordi, a Bardotka mókás, aminek viszont igazán megörültem, az a Pomaranč, azaz a "Narancs" volt - ezt a gépet eddig csak képeken láttam:
A T 678.0012 1963-ban épült. Egy 1800 lóerős tehervonati mozdonyról van szó, melynek volt személyvonati változata is: a T 679.0. A gépekből végül nem épült komoly sorozat, ők is inkább Szergejeket vásároltak a Szovjetunióból. Jobbra a forgóvázat láthatjuk, mely jól látható rokonságban van a Dongóéval.
Sajnos nem eresztették neki a nyolchengeres négyütemű motort, pedig kíváncsi lettem volna a hangjára!
A felvonuló mozdonyokon kívül is volt mit nézni:
Balra a 331.037, mely egy MÁV eredetű 375-ös (MÁVAG, 1949), és 1988-ban került Csehszlovákiába. Természetesen nem véletlenül került oda, a 375-ös sorozatot a csehszlovák államvasút is üzemeltette korábban. Jobbra: a 310.097 1901-ben épült az osztrák császári-királyi Államvasutak számára 97-es sorozatként.
Balra: nem kell megijedni, nem a Laminátka gyulladt ki, csak erőlködött az őt mozgató dízel :) Jobbra: egy Volga, mert miért ne.
A sínautókat egy ©koda 1202 (balra) és egy Warszawa (jobbra) képviselte, mindkettővel utazhatott az, akinek volt türelme kivárni.
Ilyeneket se minden nap látni: páncélvonat és gőzúthenger.
Őket már láttuk, de túl szépek ahhoz, hogy ne rakjam be megint őket: a Zöld Anton és az 555-ös.
Balra: az első 240-es (S 499.0) sorozatú Laminátka 1968-ból. Jobbra: a ZSSK CARGO 363-asa, az ország kétáramnemű mindenese. Ez a környék ugyan 25 kV váltakozó feszültséggel lett villamosítva, de az ország keleti felében 3 kV egyenfeszültséget használnak.
Balra: egy még bejáratós Vectron is állt a közelben egy jéghidegre légkondicionált IC kocsival. Jobbra: számomra ismeretlen régi forgóvázak pőrekocsira rakva. Az egyiken mintha a motor vagy hajtás is rajta lenne, a másikat viszont mintha a padlóval együtt vágták volna ki valami roncsból.
Ebben a múzeumban nincs körfűtőház, de ami van helyette, az se csúnya, pláne ha ilyen szépen felsorakoznak előtte a régiségek! Balról jobbra: egy T 211-es, mögötte egy már látott Bardotkával, egy Búvár, a Narancs és a Nagy Hektor, mögötte a Dongóval. Jobb oldali kép: a T 211-es egy aranyos kinézetű dízel-mechanikus tolatómozdony, megérdemel egy külön fotót.
Kicsivel később az egyik már látott Bardotka beállt a Búvár elé. Ezek a jókora vasak úgy mozogtak az emberek közt, hogy olyat itthon nem látni: semmi kordon vagy terelgetőember nem volt! Jobbra: mi lehet ez a tömlő a Bardotka oldalán?
Balra: ahogy látható, a Bardotka (és így a Búvár), illetve a Nagy Hektor forgóvázai rokonok. Jobbra: még egy kép a Narancsról. A cseh és szlovák vasútbarátok körében ez ugyanannyira körülrajongott gép, mint nálunk a Nohab!
Néhány jobb időkre váró gép is pihent a telepen. Balra egy T 444.0 sorozatú dízel-hidraulikus mozdonyt láthatunk (beceneve: Piroska, azaz Karkulka). Jobbra még egy Narancs, talán alkatrészbányának megtartva?
Az apróbb érdekességeket is videóztam, nem csak a parádét!
Végezetül ezzel a Húsenicával, azaz Hernyóval tértem vissza a főpályaudvarra. Nemsokára egy eléggé leharcolt cseh, tehervonati Laminátka is felbukkant, hát rá is nyomtam egyet.