Nyolc Nohab Tapolcára. Kell több? Nem mond ez eleget? (1)
A 2016. december 30-i különvonat

Puskintól gyorsan elnézést kérve azzal a gondolattal kezdeném ezt a útibeszámolót, hogy a svéd mozdonyok minden jel szerint úgy befészkelték magukat a vasútbarátok szívébe, mint semelyik másik gép a 424-es óta. Mert egy dolog facebookon fotókat lájkolgatva szeretni valamit, és egy teljesen másik az év utolsó előtti napján kimenni a hidegbe, órákat utazni, és félórákat fagyoskodni azért, hogy legyen az embernek egy n+1-ik fotója. A most bemutatandó különvonat szervezőiről és lebonyolítóiról nem is beszélve, hiszen nekik nem csak egy napjuk ment rá a programra. Bár vasútbarátok közt divat fikázni a "Turcsiorrút", illetve azzal elitkedni, hogy divatmániáról van szó, és az X, Y, Z mozdony igenis sokkal jobb és érdekesebb, az igazság az, hogy hirtelen nem jut eszembe műszaki műemlék, ami annyi embert meg tud mozgatni, mint a Nohab. Szó szerint is :)

A műsor alapvetően nem volt bonyolult: összeszedték a működőképes itthoni Nohabokat - a hat ex-M61-est, plusz a két magánvasútit -, rákötöttek annyi kocsit, amennyibe befértek az érdeklődők, lementek Tapolcára, kicsit pózoltak az egykori fűtőház előtt, aztán hazajöttek. Egy évvel korábban volt már egy hasonló menet, amire sajnos nem tudtam elmenni; akkor hat svéd gép tette meg az utat, Tapolcán csatlakozott hozzájuk egy hetedik.

Mi szokásunkhoz híven kocsival igyekeztünk a szerelvény elébe kerülni, hogy minél több fényképet készíthessünk, lehetőleg úgy, hogy közben ne álljunk bele mások képeibe. Utóbbi nem volt triviális, mert a fehérvári és tapolcai vonal mentén minden arra alkalmas helyen (illetve néhány teljesen alkalmatlanon is) tolongtak a fotósok. Valami egészen különleges hangulata volt ennek a napnak, ami egyfajta jóvátétel volt azért, hogy 2013, 2014 és 2015 után 2016-ban elmaradt a menetrend szerinti balatoni Nohabozás.

Irány Tapolca!

Kellemes napsütéses reggelre ébredtünk, úgyhogy a nap irányának figyelembevételével kellett választani az ismert fotóhelyek közül (ti. ha borús az ég, akkor gyakorlatilag bárhonnan lehet fotózni).

Első megálló: Kelenföld kijárata, második: a 62-es út felüljárója Börgönd közelében.

Két lerágott fotóhely: Fülénél (balra) és Almádiban (jobbra). Mindkettőt ismertem már (lásd itt és itt), kicsit sablonosak is lettek az itt készült képek. Az előbbinél eredetileg nem ide akartunk állni, de akkora tömeg volt az átjáró közelében, hogy inkább hátrébb jöttünk (plusz valaki odaparkolt egy Wartburggal a fénysorompó mellé, ami egyesek szerint retró hangulatot adott, szerintem viszont nem illett a vonathoz),.

A vonat végén lógott ez a rég látott szerzet: a villamos fűtőkocsira azért volt szükség, mert a nyolc Nohab közül csak a 17-es volt alkalmas a kocsik fűtésére, de ekkora szerelvényhez kevés lett volna egyedül. A dízelaggregát MDmot-szerű rotyogása (ugyanannak a motornak a stabil változata van beleépítve) ráadásul önmagában is hozzátett a hangulathoz.

Balra: a szokásos "ívbe hajlik a hosszú vonat" beállítás Balatonordnunsgemässnél (nem, nem bírtam volna kihagyni), illetve már a Tapolcai-medencében (jobbra).

Valami eszement jól nézett ki, ahogy a vonat ráfordult a célegyenesre, pontosabban a célegyeneshez vezető egyenesre. Hazaérkezésem után háromnegyed évig a fentebbi kép volt a háttér a gépemen :)

A szokásos videó ugyanazokról a helyekről, ahonnan a fotók készültek.

Tapolcán nem csak a fotósok töltötték ki a rendelkezésre álló teret, hanem a mozdonyok is leakadtak a kocsikról, hogy aztán "minden vágányon egy mozdony" alapon felálljanak a 2005-ben megszüntetett fűtőház csarnoka elé.

Névsorolvasáshoz sorakozó!

Ez a vágányonkénti "szétszortírozódás" érdekes feladat volt, különösen úgy, hogy minden tele volt fotósokkal, plusz a normál vonatközlekedés sem állt le.

A résztvevő gépek közt gyakorlatilag nem volt két azonos festésű, nézzük hát meg őket közelebbről is! A lefelé jövő vonatba sorozotthoz képest fordított sort a Tizenheteske nyitotta (balra), a MÁV feltuningolt masinája: gyorsabb, mint a többi, valamint villanyfűtésre alkalmas. Jobbra: a Kárpát Vasút Kft. csak néhány éve vált Nohab-üzemeltetővé, a hagyománytiszteletből 21-es és 22-es pályaszámot kapott gépek azonban különböznek a MÁV egykor volt húsz M61-esétől, legfőképp abban, hogy csak négy kerékpárjuk hajtott (Co'Co' helyett (A1A)'(A1A)' a tengelyképlet). A Huszonkettes (jobbra) 2015-ben érkezett Svédországból, de eredetileg a dán államvasútnál szolgált, és még mindig ottani legutolsó festését viseli. Különleges ismertetőjele az orrkamra ajtaja, amitől számomra még amerikaiabban nézett ki :)

Balra: az eddig látott két mozdony '64-es és '65-ös gyártású, a menet korelnöke azonban a Huszonegyes volt, amit 1957-ben gyártottak, szintén a dán vasutak számára. A kinézet itt is régebbről örökölt: még az előző tulaj idézte meg a Sante Fe vasúttársaság "Warbonnet" festését; a Kárpát Vasút ezt egy nemzetiszínű csíkkal toldotta meg. A Tízes (jobbra) ismét ex-MÁV gép, 1963-ból; ma a Nohab-GM Alapítvány tulajdona, és mint ilyen, rendszeresen látható teher- és különvonatokkal. És ha már az alapítványról van szó, érdemes megemlíteni, hogy ők további Nohabokkal is bírnak: egyrészt a lángvágótól megmentett 2-essel, másrészt a norvég eredetű Di3.623-assal, mely 1960-ban járt Magyarországon - "ő" győzte meg a MÁV-ot arról, hogy ezt a típust vásárolják, ne a németek kétmotoros, dízel-hidraulikus csodáját! Ezen túl alkatrészbányának beszereztek egy belga gépet is, ami ugyan ránézésre nem Nohab, de igazából mégis rokon. Ha így folytatják, néhány éven belül több Nohab lesz az országban, mint valaha :)

Folytatás: a sor többi tagja, egy kis tapolcai mindennapok, illetve a hazaút

Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez