Városi és nemvárosi közlekedés
"Osztálykirándulás": Class 56-ossal Dunaújvárosba és Paksra
2013. október 5.
A mozdony most is egy brit Class 56-os volt, de másik példány: múltkor a 659 001 vontatott bennünket, most viszont a 002-es. A kocsik is teljesen mások voltak: a MÁV Nosztalgia flottaszínét viselő három kocsi helyett két kormányzati fülkés (már hogy nem "kormányzati fülkés", hanem "egykor kormányzati állományban levő, fülkés/fekhelyes"), és egy kályhafűtéses étkező. Múltkor az étkezőben ültem végig az utat, most miért tettem volna másképp? Balra az indulást látjuk: a fekete mozdony jól illeszkedett a kora reggeli fényviszonyokhoz. Jobbra már Pusztaszabolcson vagyunk, és azt várjuk, hogy szabaddá váljon az egyvágányos pálya Dunaújváros felé.
De nem csak egyszerűen Pentele Hauptbahnhofra mentünk, hanem onnan a várost megkerülő vágányon lecsorogtunk Dunaújváros-Kikötőig. Ide nem nagyon jár személyvonat, számomra ez volt az út egyik nagy vonzereje.
Őszinte meglepetésemre épp volt is itt élet, egy remot Szergejes tehervonatot rakodtak. Hogy ki vagy be, azt nem figyeltem... Jobbra: a "nagyállomásra" visszatérve már várt ránk következő vontatójárművünk, a Dunai Vasmű egyik Zetorja.
A következő másfél óra a vasművön végigcsorgással telt: a gyárnak kilencven kilométeres vágányhálózata van, amin hurokszerűen haladtunk át. A mai kettes számú meglepetés az volt, hogy mekkora életet találtunk odabent: nem csak füstölgő kéményeket, és izzó salakot (?) öntögető üstkocsikat, de a mi Zetorunk mellett tucatnyi másik épp dolgozót is (és legalább ugyanannyi leállítottat). Ezen felül fura ipari villanymozdonyok is feltűntek a távolban, de nem jöttem rá, hogy azokat még használják-e. Mindenesetre a látogatás után annyira fellelkesedtem, hogy a netről letöltöttem egy ötvenoldalas írást a vasmű működéséről, nekiálltam, és... és rájöttem, hogy nem, mégse kell mindenáron megértenem, hogy mi mindent láttam :)
Sajnos sikerült az egyetlen olyan ablak mellé leülnöm, amit nem lehetett lehúzni, úgyhogy csak üvegen át nézelődhettem (minden másik ablakból legalább ketten lógtak kifele derékig) - így viszont kivételesen nem csak a keresőn át láttam, hol vagyok, hanem saját szemeimmel :) A bal oldali képen nem csak a "civil" szemnek szokatlan kocsi érdekes, de mögötte azok a traverzek is: feltételezem, hogy valami függővasút jellegű csillesor járt rajtuk. Jobbra: akkora a belső vasútüzem, hogy még saját UDJ-jük is van!
Érdemes a videót is megnézni: a kis piros, csatlórudas mozdonynak a hangja is jópofa! Többé-kevésbé (de azért nem egyértelműen) az derült ki, hogy ennek még eredeti Ganz-Jendrassik (XII JV 17/24 jelzésű) motorja van, míg a többit már remotorizálták (elhangzott a Deutz és a Detroit neve is, mint gyártó). Mások szerint viszont ebben a gépben is már 12 hengeres VE 17/24-K van, úgyhogy nekem gyanús, hogy valami félreértés lehet a dologban: tudtommal már a JV 17/24-es motorokat se maga Jendrassik tervezte (hisz őt addigra nem csak elüldözték az országból, de sajnos meg is halt), "csak" Jendrassik rendszerű volt - a VE 17/24-es motorok pedig ezeknek a továbbfejlesztései voltak (E=erősített), de szintén a Ganz által gyártva. Tehát ha akarjuk, eredeti motor volt benne, ha akarjuk, nem. Aki konkrétabbat tud (pl. fotót a motor gyári táblájáról), az jelentkezzen!
Joó Ferenc barátom videóján több dolog is látszik: az egyik az, hogy az ő ablaka lehúzható volt :) a másik pedig az, hogy mit lehetett onnan látni.
Balra: ez az egyik legaranyosabb vonat, amivel valaha utaztam! Jobbra, már ismét a "nagyállomáson": egy magánvasúti villanymozdony.
Következő úticélunk Paks volt, ami azért érdekelt, mert ez a vonal eddig kimaradt nekem Mezőfalvától lefelé. 2009 óta nincs rajta utasforgalom, de az erőmű miatt járható maradt, Dunaföldvárnál pedig mi is láttunk némi teherforgalmat. Itt éppen a Dunánál pózol a vonat, sajnos nem teljesen jó irányú napnál.
Pakson a mozdonyunk körbejárt, majd lassan letolattunk addig, amíg civil elmehet: az erőmű vasúti bejáratáig (jobbra).
Innen visszamentünk Mezőfalváig, ahol a mozdony körüljárt, majd onnan lementünk...
... Rétszilasig, ahol a mozdony megint körüljárt, miközben az utasok a szolgálati macskákkal foglalkoztak. A bal oldali kép egy sok évvel ezelőtti utazás emlékére készült, a jobb oldali pedig unalmamban :) Ha minden igaz, a középső kocsi, azaz az étkező állt gyerekkoromban a Műegyetem területén - sajnos képet nem találtam róla.
A két fülkés kocsi a szórakoztatóan hangzó AcBc jelzést viselte, mindkettő erős retró stílusjegyekkel bírt. Jobbra: tengelyvég-generátor, gyerekkorunk egy kedvenc vasúti néznivalója.
Ha nagyon sokat kell várakozni, még engem is elkezdenek az ilyen részletek érdekelni, amiket normál esetben csak a makettezők szoktak megörökíteni ;)
Rétszilasról Sárbogárdon át Börgönd felé vettük az irányt, ahol az alakjelzős ívben fotómegállás is volt. Sajnos a fényképezőgépem objektívjének lencséjét valószínűleg tényleg lencséből csinálták (esetleg babból), és alig jutott már át rajta az őszi délután fénye, ezért itt abba is hagytam a fotózás erőltetését, pedig Szabadbattyánban az újabb körüljárás közben megint várakoztunk egy sort. Jobbra a nap utolsó képét látjuk, Kelenföldön.
Nagyon kellemes utazás volt, olyan helyekre, ahová másképp talán el se juthattam volna, olyan mozdonnyal, ami azóta már nem is így néz ki, ráadásul az étkezőkocsiban ülve szerintem híztam vagy két kilót :) A fentebbi videó a nap fontosabb jelenteit mutatja be: körüljárás Pakson, robogás a Duna-parton, tartálykocsik Dunaföldváron, körbejárás Mezőfalván, körbejárás (sóhaj) Szabadbattyánban, elhaladás a lebontásra ítélt (vagy azóta megmentették?) székesfehérvári torony mellett, guruló sörözői hangulat, és turbófütyülős elindulás Kelenföldről.