Városi és nemvárosi közlekedés
Szürke időben a színes Magas-Tátrában
Gyerekkoromban sokáig Csehszlovákia, egészen pontosan a Besztercebányán át vezető út és a Magas-Tátra volt "a" külföld. Kicsit össze is folyik, hogy mennyi időt töltöttünk ott; valószínűleg két hetek lehettek, de nekem hónapoknak tűnnek, mert ott minden más volt, mint amit megszoktam, és még egy egyszerű bevásárlás vagy buszozás is élményt jelentett :) A környék szeretete azóta is megmaradt bennem: egyszer 2003-ban, egyszer pedig 2007-ben is visszanéztem ide. Sajnos az olyan igazi attrakciók, mint a lanovkák és a hegycsúcsok kimaradtak mindkét alkalommal, de az "elektricskával" azért sikerült utazni. Az útiterv 2017 augusztusában se volt bonyolultabb: egy reggeli vonattal fel Csorbára (Štrba), onnan fogaskerekűvel még feljebb a Csorba-tóhoz (Štrbské pleso), onnan a villamosvasúttal át Tátralomnicra (Tatranská Lomnica), onnét vonattal le Poprádra, Poprádról pedig haza.
A kassai átszállás mind oda-, mind visszaúton rizikósnak tűnt, bár valaki azt mondta, hogy garantáltak, tehát nem kellett volna ezen parázni, és ez felfelé menet be is jött: hiába késett a pesti IC, elértük a kinézett gyorsvonatot. A szerelvény meglehetősen tele volt, de jó benyomást tett ránk: tiszta volt, kényelmes ülésekkel, konnektorokkal. Nem tudom, hogy minden szlovák gyorsvonat így néz-e ki, vagy csak a "felső körön" közlekedő Pozsony - Kassa vonatok, de a tizenegy kocsi simán hozta az intercity színvonalat, pedig az elvileg eggyel komolyabb vonatnem (kevesebb helyen áll meg, emiatt majd' egy órával gyorsabb). Utólag azt gondolom, talán megérte volna helyfoglalással utazni, de végül találtunk üres székeket, nem kellett állva utaznunk :)
A gyors nem csak Poprádon állt meg, hanem Csorbán is, így egyből átszállhattunk a fogaskerekűre, ami az állomásépület felső/hátsó részéből kapaszkodik fel (lásd jobbra) a Csorba-tóhoz. Pontosabban csak átszállhattunk volna, ...
... de én nagyvasutat akartam fotózni, ezért egy indulást kihagytunk. Kisvártatva jött is egy tehervonat, nem csak az elején, hanem a végén is egy kétszekciós mozdonnyal. A dupla tológép a vasútállomáson akadt le, addig nem is lehetett a peront szabályosan elhagyni, de persze ki akart elmenni, amikor ilyen jópofa masinát lehet nézegetni :) Ahogy jobbra látható, a két szekciónak külön pályaszáma van: az eleje 97-es, a vége 98-as volt.
Ezután egy ideig csend volt, majd az ellenkező irányból is jött egy teher, a végén viszont csak...
... egy szimpla 183-as volt a tológép. Jobbra: befutott egy ellenkező irányú gyorsvonat, amit meglepően sokan vártak.
Ezután már tényleg a fogaskerekű következett. Ahogy a magastátrai infrastuktúra nagy részét, úgy ezt is az 1970-es északisí-világbajnokság alkalmából korszerűsítették, pontosabban építették újra, hiszen ezt a vasutat 1934-ben felhagyták.
A szerelvények svájci gyártásúak, cseréjüket már tervezik, bár elég jó állapotban voltak (ellentétben mondjuk a svábhegyi fogassal). Jobbra: a Tátrát letaroló 2004-es vihar nyomai még mindig látszanak.
Jó kérdés, hogy vajon még a mi életünkben eltűnik-e ez a kopárság. Jobbra: a fogaskerekű a felső végállomáson, Csorbatón.
A tartalék szerelvény is itt állt. Jobbra: megpróbáltam az ablakon keresztül lefotózni a vezetőfülkét.
A fogassal átellenes oldalon már az elektricska vágányai találhatók. Itt is több szerelvény állt, mint amennyi közlekedett.
Az innen induló vonatok Poprádra mennek, ezért a vasút harmadik ágán, a lomincin közlekedő szerelvényre Ótátrafüreden...
... kellett átszállni. A csatlakozás nem volt különösebben feszes, tíz percet vártunk az indulásra.
A képeken talán látható, hogy az időjárással nem volt szerencsénk: bár odalent még a nap is sütött, itt fent a hegyek teljesen felhőkbe burkolóztak, szürkületi körülményeket teremtve. Jobbra: ez már Tátralomnic végállomás.
Itt 19 percünk volt, ami nem elég semmire, maximum pár száz méter távolságra lehetett eltávolodni a sínekről. Balra valószínűleg a villamosvasút egykori állomásépületét látjuk, jobbra pedig egy tipikus cse'szlovák szocmodern áruházat. Sajnos nincs emlékem arról, hogy eredetileg is élelmiszert árultak-e benne, de kicsit úgy nézett ki, mint amit átfunkcionáltak.
Balra: a turistautak eligazító táblái a jelek szerint még mindig úgy néznek ki, mint gyerekkoromban. Jobbra: mivel a látogatók valószínűleg nem táblákat meg épületeket, hanem vonatokat várnak az oldaltól, álljon itt egy gőzmozdonyos kép ;)
Tátralomincról (balra) Kakaslomnicig (pontosabban Studený potok megállóhelyig) egy részben ruttkai gyártású GTW-vel mentünk, onnan pedig egy másikkal tovább Poprádig. Jópofák ezek a motorkocsik, itthon is kibírnám, ha ilyenek járnának a másodrendű vonalakon.
A hazaindulás eszköze egy szimpla személyvonat volt. A gyorssal ellentétben ez lépten-nyomon megállt, így sokkal jobban észrevette az ember, hogy milyen tájakon halad át. Maga az utaskomfort is teljesen más volt, mint felfelé jövet, mintha nem is ugyanazon ország ugyanazon vasútján utaztunk volna! Ehhez képest a Kassa-Budapest IC kocsija megint kellemes volt - és tök olyan, mint egy magyar IC, mert ugyanúgy egy győri vagy bautzeni kocsiból (én ezeket keverem) építették át a Dunakeszi Járműjavító tervei alapján. Elsőre meg is lepődtem, hogy egy szlovák festésű kocsiba felszállás után mit keresek egy MÁV-os kocsiban :)