Városi és nemvárosi közlekedés
Szlovákiai vonatozás 2019 augusztusában
A nyolcvanas évek első felében a külföld egyet jelentett nekem Csehszlovákiával, mert az volt az egyetlen hely, ahová elutaztunk, ráadásul három vagy négy alkalommal is. Oda eljutni komplett élménycsomag volt egy kisgyerek számára: az utazás a teletömött Trabanttal a Börzsönyön át, a parassapusztai határátkelő a szúrós nézésű határőrökkel és vámosokkal, majd a pillanat, amikor beengedtek a másik országba. Az első külföldi emlékem, hogy Ipolyságon (©ahy) bizonyos dolgok magyarul is ki voltak táblázva, a második pedig az, hogy a vasúti átkelők sorompói és fényjelzői mások voltak, mint otthon (a "pozor vlak" felirat azonnal belém égett). Ja igen, a falurádiók sárga póznákra erősített hangszórói is bevésődtek az agyamba, pedig akkor még néhol Magyarországon is voltak ilyenek. A Zsólyomra (Zvolen) vezető út több szakaszon egy vasútvonal mellett fut, ezen néha láttam vonatot, ami nagy élmény volt - lehet, hogy majd' negyven év távlatából keverem valamivel, de szerintem "bányászlámpás" motorkocsik jártak itt. Azt talán a második magas-tátrai nyaralásról hazafele jövet szúrtam ki, hogy a határállomás csehszlovák oldala mellett vasút húzódik, de amint átértünk a képzeletbeli "vastag piros vonalon", hirtelen nyoma se volt síneknek. Csak sokkal később tudtam meg, hogy eredetileg átjött Magyarországra a vasút, de '63-ban elbontották az innen Drégelypalánkig tartó szakaszt.
Amikor az ezredforduló után újra felbukkantam itt (hol Lengyelországba menet, hol repülőnap, hol pedig vonatfotózás miatt), az országút menti sínek rozsdásan pihentek, mert 2003-ban leállították rajtuk a személyforgalmat. A pálya azért járható maradt, 2018-ban fotóztam is rajta tehervonatot. 2019-ben aztán mindenki meglepetésére újra felbukkantak a vonalon a Bzmot különféle modifikációi, de csak munkanapokon, úgyhogy ha utazni szerettem volna végre azokon a síneken, amiket még hétévesen láttam először, akkor az csak szabadság kivételével lett volna lehetséges, ...
... kivéve, ha egy munkanap délutánján indulunk el, és csak másnap jövünk vissza. Gmarc barátom pontosan ilyen túrát tervezett 2019 augusztusában: pénteken munka után elindulunk, Vácon át felvonatozunk Drégelypalánkig, onnan a vonathoz egyátalán nem csatlakozó busszal elmegyünk a határig, átsétálunk rajta, Ipolyságról felvonatozunk Zólyomba, onnan meg Besztercebányára (Banská Bystrica), ahol megszállunk. Másnap hazaút kerülővel Ruttkán és Zsolnán át Pozsony felé. A fentebbi képeken a drégelypalánki vasútállomás látható, melynek Ipolyság felőli vége ma csonkán végződik, és melynek épülete az Osztrák-Magyar Államvasút-Társaság (OMÁV) stílusában tündöklik.
Parassapusztánál a Kemence felé vezető út közvetlenül a határ mentén fut: az útszéli árok túlpartján állnak a határkövek, újabb kb. két méterrel tovább pedig már az ipolysági vasútállomás kihúzója van - itt van a vasút a legközelebb Magyarországhoz. A két 812-es motorkocsi (két külön festésmintával) egyike Zólyom, a másik Csata (Čata) felé indult, de nem rögtön, így volt időnk fotózni, valamint meginni egy sört az állomáson. A felvételi épület itt is az OMÁV stílusában épült.
Az itt futó vasutak nem egyszerre épültek. A Párkány - Csata vonalat a már említett OMÁV nyitotta meg 1884-ben, az onnan Ipolyságra vezető rész két évvel később épült meg. Balassagyarmat felé (Drégelypalánkon át) 1891-ben indultak meg a vonatok: az építtető a Garam-Ipolyvölgyi MÁV-HÉV volt, de a kivitelezést még az OMÁV végezte. Kicsit később, 1899-re lett kész az északra, Korponáig (Krupina) vezető szakasz, amit aztán már a csehszlovák állam hosszabbított meg Zólyomig 1923-25-ben. Ezeknek az évszámoknak állít emléket ez a kisvonat a felvételi épület előtt.
A váróteremben állt ez az "imamalom", amiben a hengerek tekergetésével lehet eljutni az olvasni kívánt menetrendig. Jól emlékszem, hogy régen nálunk is voltak hasonlók? Rémlik, hogy valahol pörgettem ilyeneket kisgyerekként, de persze lehet, hogy az is a Tátrában volt. Jobbra: a 812-es motorkocsi utastere. Érdekes, hogy itt megtartották a 2+3-as üléselrendezést a kocsik felújítása után is! Nem túl kényelmes, de szerencsére nem volt tömeg.
A vonat csak egy helyen állt meg a szembejövőt bevárni, Korponán. Itt annak ellenére megpróbáltam fotózni, hogy borzasztó fényviszonyok voltak: a sínekre árnyék vetült, a háttér eközben vakítóan világított a lemenő nap fényétől.
Balra: HDR-próbálkozás a szocialista idők hangulatát magán hordozó állomásépülettel. A vonalon elég kevés jól kinéző állomás van, a nagyobbakat többnyire modernizálták az "átkosban". Sása-Plieąovce (Szásza-Tótpelsőc, lásd jobbra) a szebbek közé tartozik, bár kicsit kihaltnak tűnt.
Zólyom személypályaudvar (Zvolen osobná stanica - van teherpályaudvar is, eredetileg az volt a nagyállomás) eltéveszthetetlenül ötvenes évekbeli hangulatot áraszt magából. Jobbra: itt is van imamalom, csak a hengerek vízszintesen vannak elhelyezve - szerintem így kicsit jobban használható.
Nem volt túl nagy élet: egy 754-es sorozatú, tehát nem nagyon modernizált "Búvár" (helyi zsargonban okuliarnik, azaz "pápaszemes") várakozott az egyik peron mellett (balra), egy részben alacsonypadlósított Bézé a másiknál (jobbra). Mi utóbbival mentünk tovább. Ezt a kocsit a helyi járműjavítóban építették át, és a visszapillantók miatt a "Hangya" (Mravenec) becenevet kapta. Ahogy látható, a kézből fotózáshoz ekkor már sötét volt, az állványról valóhoz viszont még világos.
Mivel az utastér fotózásához se volt elég fény, itt van két fénykép róla a 2018-as kassai nosztalgianapról (amin meg kívülről felejtettem el lekapni a típust).
Besztercebányán gyerekkoromban megálltunk néhányszor a Tátrába jövet-menet, úgyhogy jó volt újra látni a szép főteret! És még az öreg Li-2-es is megvolt a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma mellett, lásd balra egy borzasztó minőségű telefonos képen. Meg kell jegyezzem, az anno kicsit kopott főtér most jólétet sugárzott, az éttermek és bárok tele voltak, a szállodánk meg akár Svájcban is lehetett volna! Ja, és bryndzové haluąkyt vacsoráztam, szóval részemről teljes volt az elégedettség :) Jobbra már másnap reggel a ruttkai (Vrútky) vasútállomáson vagyunk, egy régi festést viselő Pershing pihen a másik peron mellett.
Ruttkára majd' száz kilométernyi vonatozás után jutottunk el Szlovákia egyik leghegyibb hegyipályáján, a 170-es vonalon át, ami a Nagy-Fátra és a Kremnici-hegység határán alagutak sorával (konkrétan huszonkettővel, ezek közül a leghosszabb 4600 méter hosszú) verekszi át magát Olmányfalva (a magyarosítás előtt Ulmanka, szlovákul Uµanka) és Túrócmeggyes (a magyarosítás előtt Csremosnó, szlovákul Čremoąné) közt. Ezt a nem villamosított vonalat az 1930-as években építették, és manapság csak gyors- és tehervonatok járnak rajta, mivel az állomások igazából inkább csak forgalmi kitérők, nincs a közelükben valódi úticél. Érdemes a fentebbi videót az indítástól kezdve végignézni, ez tényleg nem éppen alföldi vicinális :) Sajnos - igazából persze nem sajnos - olyan jól elbeszélgettünk útközben Gmarccal, hogy elfelejtettem fotózni vagy videózni, pedig még kereszt is volt egy szó szerint két alagút közt fekvő állomáson. A videó a mi utazásunkkal pont ellentétes irányba mutatja a vonalat, akinek van ideje ilyesmire, érdemes az elejétől végignézni.
A Stubnyafürdőtől (Turčianske Teplice) Ruttkáig tartó szakaszon már utaztam korábban, és a fotóhelyek (lásd ezt, meg ezt, meg ezt) is ismerősek voltak. Utána Ruttkától Zsolnáig (®ilina) megint premier volt, bár amellett szintén fotóztam már, nem is keveset. A jobboldali képen már Zsolnán vagyunk, ahol egy délkelet felé továbbinduló személyvonatot látunk egy cseh "Banánnal", ami egy egyenfeszültségű mozdony, tehát nem azonos az ugyanilyen kasztnijú, de kétáramnemű, Magyarországon is előforduló "Gorillával"! Jobbra: a pályaudvar várócsarnokának festett ablakai. Igen, ennek az épületnek festett ablakai vannak, mint egy templomnak! A zsolnai nagyállomás a Kassa-Oderbergi Vasútnak köszönheti létét, mely 1870-ben érkezett a városba, de a ma használt épület későbbi: 1939 és 46 közt húzták fel. Kívülről nem sokat mutat (pedig én igazán szeretem a téglaburkolatú építészetet), bent viszont ezek az ablakok fogadják az embert. Környékbeli területeket (Liptó, Zsolna, Csicsmány, Kiszuca és Árva) mutatnak be, azok népviseletei által.
Zsolna fontos vasúti csomópont, hiszen Pozsonyon kívül Csehország (Bohumín, leánykori nevén Oderberg) és Lengyelország (Zwardoń) felé is tovább lehet innen menni. Ráadásul vontatási módváltó hely is: megjöttünk Búvár által húzva (lásd balra), aztán a dízel leakadt, helyére pedig egy cseh Banán (lásd jobbra) érkezett, majd a vonat vele ment tovább Csehország felé. Persze ez nem különlegesség, hisz itthon is vannak (?) gépcserés viszonylatok, csak az "idegen" gépek miatt itt érdekesebb a művelet:
Érdekes, hogy a villanymozdony hűtőventilátorai nagyobb zajt csaptak, mint a 757-es sorozatú (tehát modernizált) Búvár :)
Balra: szerintem még nem jártam nyáron úgy Szlovákiában, hogy ne láttam volna legalább egy ilyen felsővezeték-vizsgáló/szerelő járművet (lásd itt vagy itt)! Valaki nem tudja, ezek folyamatosan cirkálnak az egyenfeszültséggel villamosított vonalakon? Csak mert a váltakozó feszültségű részeken sose találkoztam velük (az egykori Csehszlovákiában ugyanis kétféle módon villamosították a vonalakat, és ezt máig nem egységesítették). Jobbra: egy "Nagy Hektor", amit nehéz vízszintesen lefotózni, mert a vezetőfülke első és hátsó fala, plusz az orra nem függőleges, hanem kicsit befele dől, ami engem mindig megzavar :)
A szokásos kockamozdonyokon kívül egy érdekesebb járművet is láttunk: a Leo Express magánvasút FLIRT-jét. Ez nem az itthoni, elővárosi/helyközi forgalomra berendezett FLIRT, hanem a hosszú útvonalakra tekintettel kényelmesebb utasterű, plusz van rajta premium és business osztály is - viszont a kevesebb számú ajtó csak egyszárnyú, tehát az utascsere lassabb. A MÁV-nak is ilyeneket kellene járatnia nagyobb távolságokra, nem a simát!
És itt egy újabb videó magyarázó feliratokkal! Ezen olyan vonatokat és gépeket is láthatunk, amiket képen nem mutattam.
Balra: egy 757-es sorozatú Búvár várakozik indulásra. Ezt az alsorozatot úgy lehet a legkönnyebben felismerni, hogy nincsenek kerek géptérablakok az oldalán. Jobbra: a vonatozások szünetében kétszer is besétáltunk a belvárosba; itt a Námestie Andreja Hlinkuról felfelé nézve a Legszentebb Háromság templomát és a Városi Színházat láthatjuk. Mondanám, hogy ez a főtér, de igazából csak részben az, mert kicsit feljebb az óváros közepén is van egy központi tér, gondolom, régen az lehetett a piac.
Ja igen: Zsolnán trolibuszok is járnak, ilyen vagányabb kinézetű Solarisok, lásd balra. Jobbra: megfigyelésem szerint a cseh és szlovák buszpályaudvarok többnyire megmaradtak rendszerváltás előtti kiépítettségükben, nem nagyon modernizálták őket, lásd jobbra.
A belvárosi kitérő után vonatoztunk egy kicsit egy környékbeli mellékvonalon. A végállomás Rajec volt, melynek állomása ma is HÉV jellegű. A képen látható ikermotorkocsi-típust (813-as sorozat) "Bagettnek" becézik, gondolom azért, mert hosszabb a korábbi almásdobozoknál. A korábban látott Hangyával ellentétben ennek a járműnek nincs alacsonypadlós része, lásd jobbra - viszont legalább csak 2+2-es ülésezésű.
Balra: Rajecfürdő (Konská pri Rajci) megállóhely csinosan nézett ki, bár néhány éve még hangulatosabb lehetett, mielőtt kivágták a fákat. Jobbra: a vonatozás után visszamentünk az óvárosba ebédelni, eközben láttuk ezt a kemping-moziként (?) üzemelő ©koda 706 RTO-t.
Ezután megint a főpályaudvaron kötöttünk ki, elsősorban azért, hogy elérjük a vonatunkat Pozsony felé :) Mivel korán érkeztünk, megint volt idő fotózgatni. Zsolnán meglehetősen komoly a teherforgalom, ezért az állomásról keletre, a KIA gyár szomszédságában egy látványos teherpályaudvar működik, de a jelek szerint itt az állomáson is tolatgatnak - ottjártunkkor konkrétan egy 742-es sorozatú "Kocúrral", lásd jobbra. Ez a típus magántársaságok színeiben Magyarországon is gyakran felbukkan.
A "Nagy Hektorok" a nagyobb szlovák vasútállomások elengedhetetlen kellékei, ők tili-tolizzák össze az utasszállító vonatokat. Szegények elég leharcoltan néztek ki!
Egyikük, egy piros példány (lásd balra, full nappal szemben fotózva) kicsit kehes volt: úgy szuszogott, mint egy gőzmozdony, el is neveztem "Töfinek". Jobbra: kedvenc ikermozdonyaim mostanában elkezdtek új festést kapni, de sajnos csak így, a vonatból, telefonnal tudtam egyet elkapni. A Zsolna-Pozsony útvonal talán a legfontosabb szlovák vasútvonal, mi viszont egy tempósan haladó, ritkán megálló, légkondis kocsikból kiállított vonattal utaztunk rajta, így fotózni vagy videózni nem nagyon volt lehetőség. Azt azért láttuk útközben, hogy elég nagy építkezések zajlanak, hogy végig 160 km/h-s legyen a vonal - azóta át is adtak egy "levágást", ami Vág feletti hidakat és egy alagutat is magába foglal! Igazából nekünk is már rég át kellett volna vágni a hegyet Nagymaros és Zebegény közt, és akkor nem állna hegyomlás és/vagy sárcsuszamlás miatt állandóan a forgalom... De visszatérve a Pozsony - Zsolna vonalra: sajnos az egyenfeszültségről váltakozó feszültségre átkapcsolást nem sikerült elkapnom: ez - ha minden igaz - menet közben történik.
Pozsonyban nem csak egyszerűen átszálltunk: a főpályaudvarra érkeztünk, ahol egy csonkára félretolva pihent a RegioJetnek dolgozó cseh Búvár (lásd balra), amivel korábban már találkoztam - és utaztam - a Csallóközben. Tovább viszont Pozsonyligetfaluról (Petrľalka) indultunk a GySEV motorkocsijával, lásd jobbra. Másfél évvel korábban mekkora dolog volt, hogy újra van vonat ide Magyarországról! Mondjuk tömeg nem volt a kocsiban, csak Rajkán szálltak fel többen.
Végezetül Hegyeshalomban (lásd fentebb) szálltunk át a Budapestre tartó vonatra, ami persze 14 percet késett, majd 20 perces késéssel indult tovább; Kelenföldre végül már 36 perces késéssel érkeztünk. Megvolt a papírforma :-/ De persze ettől ez még egy marha jó túra volt, kár, hogy 2020-ban nem sikerült egy hasonlót csinálni. Na sebaj, majd talán 2021-ben!