Szeged - a Tátrák városa I.

    Másfél-két éve még fennakadások voltak a szegedi villamosközlekedésben, nem tudtak elég kocsit kiadni a vonalakra, most pedig szinte minden héten érkezett valami újdonság a városba, jellemzően Tatra villamosok képében, de persze ez csak az én részlehajlásomat bizonyítja, hiszen sok busz és troli is jött. Épp ideje volt hát leugranom a Napfény Városába, ahol ezúttal köd és szürkeség uralkodott, de ez nem rontotta el a jókedvemet.

    A Nagyállomáson rögtön ezzel a két Usgyival (a MÁV 63-41 sorozatszámú, orosz gyártmányú motorkocsijait becézik így a vasútbarátok) találkoztam. A mitisinszki "metrógyár" eme termékeit valahogy elég kevesen szeretik, én pedig ezen kevesek közé tartozom (kérem senki ne kérdezze, miért - nem tudom:), úgyhogy lefotóztam őket. A pályauvar távolabbi végén még két másik ilyen ikerjárgány is várakozott, arra utalva, hogy egyre többet keltenek életre belőlük Szentesen.

    Az Indóház téren az 1-esen egy kétirányú Benga látványa fogadott...

    ... illetve a tárolóvágányon eme T6A2H szerelvényé, melyet éppen akkor választottak szét.

    Első utam a remizbe vitt (ezúton is köszönetet szeretnék mondani az SZKT-nak szíves segítségükért!), ahol sorban lefotóztam a különböző állapotban lévő ex-postdami KT4-eseket. Itt a Prágában felújított 203-as látható az egyik csarnokban...

    ... míg a 204-es...

    ... és a 205-ös a szabadban állt. Utóbbinek még az áramszedője sem volt feltéve a tetőre, annyira frissen érkezett.

    A 206-os (potsdami pályaszám, bár van rá esély, hogy Szegeden is ezt kapja) még a helyben elvégzendő felújítás előtt áll, eredeti postdami festésben, és német grafitivel beborítva.

    Szegény 807-es Bengáli a balesete óta itt áll, valószínűleg selejtezésre fog kerülni.

    További újdonságot jelentettek a Rostockból érkezett B6A2 pótkocsik.

    Ezek állapota első blikkre különbözött, ennek például nem nyitható ablakai voltak...

    ... míg a többin legalább résre nyithatóak.

    Egy egész jó állapotban levő pót belseje, az ülések vázával.

    Az SZKT ezeket a kocsikat gépes (hajtott) kivitelűre tervezi átalakítani, ami szerintem egy izgalmas projekt!

    Nem sokkal kevésbé izgalmas ennek a két kocsinak a sorsa: eredetileg Berlinben közlekedtek, majd egy műhelytevékenységet végző céghez kerültek Mitterwaldéba.

    Ott álltak évekig, megőrizve NDK-s kinézetüket, mielőtt az SZKT megvette volna őket.

    No, "neki" még a viszonylatkijelző rollnija (egyesek szerint "tekerős FOK-GYEM") is az eredeti.

    Ha minden jól megy, ők is fel lesznek újítva. És ez még nem a sor vége: jönnek majd hasonló csuklósok Cottbus-ból is, egy részüket alacsonypadlós középrésszel tervezik ellátni (persze a normál nyomtávra átépítés mellett).

    Következő oldal: pesti csuklós buszok, Mercedes Citaro, és persze (?) Tatra villamosok


    Vissza a nyitóoldalra
    HamPage
    Vendégkönyv