Városi és nemvárosi közlekedés
Remise: a bécsi villamosmúzeum 2015-ben
A Wiener Linien tömegközlekedési múzeumában 2003-ban már jártam, de azóta alaposan átalakították: 2013/14-ben új arculatot kapott az egykori erdbergi kocsiszínben működő gyűjtemény, mely immár a Verkehrsmuseum Remise nevet viseli. Azelőtt is elég lenyűgöző volt a tárlat, és ez nem változott. Ráadásul nem statikus múzeumról van szó, mert van egy kimondottan műhelyként funkcionáló rész is, ahol gondoskodnak arról, hogy a legtöbb exponátum működőképes legyen. Arról nem is beszélve, hogy a kimondottan különjáratozásra tartott flotta is kiadna egy kisebb villamosüzemet :)
Kéttengelyesek a hátsó traktusban: elöl a TH 6503-as (ex-T2 1956-ból, átépítve '81-ben) mellette egy M-kocsi, a 4137-es 1929-ből. Mögöttük egy GP jelzésű hótóló áll (ex-G1 739, átépítve 1956-ban). Az itteni villamosok típusjelzéseiről azt kell tudni, hogy az alsó indexek átépítéseket és modernizált sorozatokat jelölnek (a T1 például a T acélvázasítása, az E1 pedig az E sorozat továbbfejlesztése), a két betű pedig valamilyen nem utasszállító feladatra átalakítást; a TH H-ja például Hilfswagenre, azaz segélykocsira, a GP P-je pedig Pflugra, azaz hóekére utal.
A csarnokok már önmagukban megadják a múzeum alaphangulatát, bár a fények fotózáshoz nem igazán ideálisak.
Balra: ez a D típusú motorkocsi 1900-ból az egyik legrégebbi villamoskocsi a kiállításon. Jobbra: H2, egy 1910-es H-kocsi átépítése 1950-ből, tovább modernizálva 1963-ban.
A Z típus Amerikából jött: a New York-i Third Avenue Railway System 1939-ben saját maga építette ezeket a négytengelyeseket, régebbi típusok forgóvázainak felhasználásával. Méreteikkel és felszerelésükkel nem igazán illettek az európai nagyvárosba, ezért alig húsz éven át, 1949-től '69-ig közlekedtek, csak bizonyos vonalakon.
Szintén háború utáni típusok, de saját kútfőből: balra egy B-kocsi 1951-ből, jobbra egy T1 1954-ből. Mindkettő acélvázas, de előbbi új építés volt, míg utóbbi régi T-kocsik alapjaira épült. Ami még érdekes: Bécsben simán felhasználják a régi típusjelzéseket: ma a B a hosszú ULF-okat jelöli, a T1 pedig az U6-osra épített T-kocsik második generációját.
Az imént látott motorkocsikhoz tartozó pótok: a T1-es k6-osa (1911/1951), és a B b-je (1952). Ahogy sejthető, a nagybetű motor-, a kisbetű pedig pótkocsit jelöl.
Az A típus a német háborús egységkocsi, a KSW volt (ma a rövid ULF-okat nevezik A sorozatnak). Állítólag azért ebben a színben érkeztek, mert Hitler afrikai hadjárata után túl sok ilyen álcázófesték maradt raktáron, és igyekeztek minél hamarabb elhasználni a felesleget. Persze van belőle piros is a nosztalgia gyűjteményben...
KM1 - Kranmotorwagen, azaz darus motorkocsi 1908-ból. Ha valakinek esetleg nem világos, mit is lát, itt egy régi fotó róla. Jobbra egy SP 1912-ből, 1956 körüli állapotban; akárcsak a GP-nél, a P itt is a hóeke funkcióra utal.
Elég ufónak néz ki ez a G-kocsi 1901-ből. Ez a típus eredetileg nyitott platformmal épült, csak az 1920-as években kezdték beüvegezni őket, bár nem mindegyik ilyen kivitelű kalickát kapott. Jobbra érdemes megfigyelni az életmentő berendezést is.
Balra: D1 (ex-D 1899-ből, átépítve 1925-ben), jobbra MR 6150. Utóbbi az utolsó M-kocsi (1929) vizsgáló kocsivá, azaz Revisionswagenné átépítése 1972-ből.
A villamosított Stadbahn számára gyártott N sorozat (1925) az M-kocsik előképe volt. A kasztni nagyjából ugyanolyan, ...
... az alváz viszont különbözött: az N-kocsiké konkrétan olyan, mintha valami vasúti hídból építették volna őket.
Az N1 az N-kocsik utódja volt, azok villamosberendezésének felhasználásával. Ez a kocsi konkrétan 1961-es.
Ennek is robusztus alváza van, bár elég szokatlan kialakítással.
A második D típus a mi Bengálink helyi megfelelője volt még 1957-ből. Az inkább buszokról híres Gräf&Stift építette, n2-es Stadtbahn-pótkocsik alvázából, öreg motorokkal, amik miatt nem volt éppen egy fürge jószág. Később épült egy 15 darabos D1-es sorozat is, ezt a kocsit viszont már '74-ben selejtezték.
Ilyen nem volt Budapesten: az F típus a kéttengelyes L4 sorozat utolsó adagjából készült, úgy, hogy forgóvázas második részt illesztettek hozzájuk. Leegyszerűsítve az eleje L4, a hátsó része pedig E - és még pótkocsit is el tudott húzni! 1996-ig használták őket.
Végezetül egy pilllantás az egyik műhelyrészbe: elöl egy BD, azaz egy motoros Stadtbahn-hajtány (1961), mögötte az első E (1959), jobbra pedig egy u2 jelzésű pótkocsi 1911-ből.
Ezen az oldalon korántsem mutattam meg mindent, úgyhogy akinek felkeltettem az érdeklődését, az mindenképp látogassa meg a múzeumot!
Források: www.strassenbahnjournal.at, tram.at, emlékezet :)