Városi és nemvárosi közlekedés
Élményvonattal a Schneeberghez (és vissza:)
2015 áprilisában befizettünk egy MÁV Nosztalgiás élményútra. Bár a vasútmánia puritánjai szerint ilyen vonat nem létezhet, hiszen 1. ez így nem nosztalgia, 2. élménynek minden vonatozás élmény, én szeretem az ilyesmit: ülünk a kényelmes székben, az ablak előtt szép tájakat húznak el, és még enni is lehet közben. Pluszban az ilyen utak általában olcsóbbak, mintha menetrend szerinti járatokkal, átszállásokkal mennénk - legalábbis néhány évvel korábban a semmeringi út ilyen volt.
Nekem ráadásul tetszett, hogy egy magánvasúti dízel vitt bennünket, konkrétan az LTE egy Herkulese (Siemens ER20). A szomszéd vágányon meg bónuszként a jó öreg Árpád készült indulásra.
Balra: korábban gondolkodtam azon, hogy el kéne jönni a nyugati végekre, megnézni a GYSEV Flirtjeit, hát most a vonatról leszállás nélkül megnézhettem egyet. Jobbra: a Pullman-kocsiosztály az átlagosnál kényelmesebb utazási élményt nyújott, plusz az asztalhoz hozták az enni- és innivalót (ez itt nem a reklám helye). Ráadásul Schlieren-kocsiról van szó, ami a kedvencem.
Az út videón. Bécsújhelyen elakadtunk egy időre: az étkező- és bulikocsikat még Ebenfurthban leakasztották, hogy ne legyen túl hosszú a vonatunk (Puchbergbe nem mehet akárhány kocsi fel), itt meg a mozdonyunk nem tetszett a szövetségi vasutasoknak. Vagy kevesellték a vonóerőt? Végül pluszban elénk fogtak egy ÖBB-s Herkulest, így bár késéssel, de csak feljutottunk a Schneeberg lábához. Útközben volt egy keresztünk, ahol a vonatunk vége kilógott a nyílt pályára az állomásról, hogy a másik irányból be tudjon jönni a szembevonat, aztán előrehúztunk, hogy tovább is tudjon menni. Nem ekkora vonatokra van kiépítve az a vonal...
Bécsújhelyen eddig mindig csak átmentem, most a forgalom nézegetésére is volt idő, amíg továbbengedtek bennünket. A csatolt mozdonyos tehervonat különösen tetszett.
És megérkeztünk Puchberg am Schneeberg állomásra. A peron balra volt, a további programot jelentő fogaskerekű hegyivasút pedig jobbra, ám olyan hosszúak voltunk, hogy blokkoltuk a kettő közti átkelőt. A megoldás az volt, hogy mindenki leszállt, kettéválasztották a szerelvényt, az eleje előrehúzott, mi meg a két fél közt átmehettünk a fogashoz.
A gyönyörű környékről, illetve a Schneeberg tetejére vivő fogaskerekűről már évekkel ezelőtt lelkendeztem, csak ismételni tudnám magam. Balra Baumgartner kitérőállomásnál vagyunk, ahol most nem volt idő buktát venni - de fotózni is csak alig, mert valaki mindig beleállt a képbe :) A kis gnóm ("bébiszalamandra") egy poggyászkocsi. Jobbra az egyik motorvonat vezetőfülkéje.
Ülőhely ugyan nem jutott a különvonaton, de ezt a 40 percet ki lehetett bírni.
Azon viszont meglepődtem, hogy a vasút már nem az Erzsébet-kápolnához közelebb végződik, mint előző ittjártamkor, hanem elmegy majdnem a menedékházig, ahol egy faépületben végállomásozik. Fotós szempontból nem nagyon volt nyerő.
Van egy szabadtéri csonkavágány is, lásd balra. Az itt még meglevő hónak megörültem, hiszen Pesten gyakorlatilag egyátalán nem is volt tél.
Jó levegő, napsütés, kilátás, mi kellhetett volna még? Mondjuk könnyű válasz: gőzösös nosztalgia vonat ;).
Egy menetrend szerinti vonattal jöttünk le, hogy bóklásszunk egy sort Puchbergben, plusz meg is ebédeljünk. A mozdonyaink közben átrendezték magukat a hazafele útra, illetve egy Desiro is felbukkant.
Végülis érdekes volt ez a dupla mozdonyos felállás!
A hazafele úton kellemesen elpilledtünk, ettünk, ittunk, beszélgettünk. Tudom, hogy vasútmán szempontból nem az igazi egy ilyen kirándulás, de én élveztem :)