Városi és nemvárosi közlekedés
Rendez 2023 és a pozsonyi közlekedési vállalat nyílt napja
2023-ban is megrendezték a "Rendez" nevű rendezvényt Pozsonyban, és ebben a mondatban az az érdekes, hogy a "Rendez" nem szlovák szó, hanem magyar, és pontosan azt jelenti, amire gondolunk, a helyszínül szolgáló városrészt ugyanis annak idején az itt működő rendezőpályaudvarról nevezték el. Ma már nem úgy hívják, de a szlovák vasúti múzeum mégis így keresztelte el éves nosztalgia találkozóját. Az elmúlt évektől eltérően most nem júniusban került sor az öreg vasak parádéjára, hanem szeptemberben, egyszerre a főváros közlekedési vállalatának nyílt napjával.
Gőzösparádé
Dízelsorakozó
Három felsővezetékes sebtiben
A közlekedési vállalat nyílt napja
Minden jó, hajó a vége :)
Ezúttal sem egyedül mentem. A terv a szokásos volt: jó korán kivonatozni Pozsonyba, átbuszozni Ligetfaluba, onnan pedig a gőzmozdonyos nosztalgiavonattal menni a múzeumba. A vonatunk viszont fél órára ottragadt Párkányban, úgyhogy a városba érkezéskor már esélyünk se volt időben átjutni Ligetfaluba! Szerencsére épp ekkor indult a dunaszerdahelyi személyvonat, mely megállt Nové Mesto állomáson, és mellyel így elébe tudtunk menni a nosztalgiának.
A terv működött, a nap első meglepetése pedig az volt, hogy Nove Mestón a peronunk túloldalán a MÁV széntüzelésű 424-ese várakozott a továbbindulásra. Gyorsan lekaptam, és már jött is...
... a mi nosztalgiavonatunk - amit viszont nem volt időm levideózni, mert örültem, hogy néhány gyors fotó elkészítése után egyátalán elértem.
A csehszlovák államvasutak színeit viselő görlitzi emeletes szerelvénnyel már utaztam egyszer, de jó volt viszontlátni! A ma használt emeletes vonatok többségével ellentétben ezek a kocsik zárt egységet alkotnak, mert az egymást követő részek (háromtengelyes forgóvázas) Jacobs-csuklóval csatlakoznak egymáshoz. Egyébként annyian voltak rajta, hogy csak az előtérbe fértünk fel, és a vasúti múzeumba érkezésig álltunk. Fontos infó, hogy az utazás ingyenes volt, csak a múzeumi belépőt kellett megvenni.
A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani
Az emeletes vonatunkat a múzeumig továbbító ČSD 477.013-es "Papagáj" az egyik kedvenc mozdonyom, úgyhogy le kellett fotóznom a fordítókorongos felvonulásra várakozás közben. Csehszlovákiában még a II. világháború után is komoly gőzmozdonyfejlesztés zajlott, így történhetett meg, hogy ez a szertartályos gép 2100 lóerős teljesítménnyel rendelkezett, azaz erősebb volt, mint mondjuk egy Nohab.
Idén nem akartam a fordítókorong medencéjének szélén ácsorogni, mondván, hogy ha ott vagyok, megint végigfotózom-videózom a felvonulást, én meg inkább csak nézelődnék. Aztán persze nem bírtam ki, hogy ne vegyem elő a gépet, az pedig izgalmas nehezítés volt, hogy az előttem állók fejei közt kellett átfotóznom, ami elsősorban álló formátumú beállításokat tett lehetővé. Ez itt a már látott szenes 424-es.
A felvonulás előtt indokolatlanul hangosnak találtam a gépet: messze ő dohogott a leghangosabban, aztán pedig hosszú perceken át eresztette a gőzt, fülrepesztő sivítással. És nem csak engem zavart: az egész környék boldogan sóhajtott fel, amikor kicsit elhallgatott, és végre nem fűtötték ezerrel, nem rángatták a kürtöt, nem fújták le a gőzt. Fogalmam sincs, mi volt a műszaki oka a hangzavarnak, de vagy 7-8 másik befűtött gőzös állt körülötte, és egyik se volt ennyire zavaró. Gőzmozdonyos parádéra értelemszerűen nem a csendet élvezni megy az ember, de azért vannak fokozatai a csühögésnek...
A ČSD 431.0 egy osztrák eredetű sorozat. Ennél többet nem tudok róla, mert nem egy különösebben emlékezetes gép - főleg a 424-es után :)
Ez viszont emlékezetes masina: a ČSD 486.0 sorozatot hegyvidéki gyorsvonatokhoz építették a harmincas években, többek közt az egykori Kassa-Oderbergi Vasút vonalára. A képen a kilencvenes években Ruttkán (Vrútky) újra életre keltett 007-est látjuk, mely festése miatt a "Zöld Anton" becenevet viseli.
Szép masina, ott is van nagyjából minden cseh és szlovák vasúti rendezvényen! Most pedig nézzük meg a fordítókorongtól távolabb várakozó gépeket:
A ČSD 475.1-es sorozat a Škoda gyártócsarnokából gördült ki a negyvenes évek második felében. Ennek a típusnak is van beceneve: "Nemesasszony". Szép darab, bár ez ezen az árnyékos fotón nem annyira látszik.
A ČSD 534.03-as sorozat egy régebbi mozdonytípus vázára épült a második világháború után. Nem volt gyors, de kis tengelynyomása miatt majdnem mindenhol elment.
A ČSD 555.3-as sorozatot a német háborús mozdonyok, a DR 52-esek pakuratüzelésre átépítésével hozták létre. Kinézetileg az én avatatlan szemem számára nem nagyon különbözik a MÁV 520-as sorozattól. Valahol lenyűgöző, hogy az egyszerűsített szerkezettel, olcsóbb anyagokból épített háborús mozdonyok sok helyütt a hetvenes-nyolcvanas évekig dolgoztak!
A ČSD 434.2-es sorozat az imént látott 534.03-ashoz hasonlóan szintén régebbi mozdonyok átépítéseként készült 1924 és 47 közt.
Természetesen a gőzösöket leváltó olajfalók is jelen voltak - itt rögtön két kedvencem is látható egyetlen képen!
A "Búvárok" első sorozatát képviselte az 1973-as gyártású 753 109-8-as. Már írtam valahol, de fura kinézete miatt sokáig rossz viccnek találtam a típust, aztán viszont nagyon megszerettem. A mi Csörgőinkhez képest nagyon karakteres darab!
A Búvárok elődjénél, a "Bardotkánál" is odatették magukat a csehszlovák formatervezők; ez a példány 1966-ban épült. Érdekes, hogy mennyire más formanyelve volt az ottani és a magyar iparnak! Annak idején bármiről meg tudta az ember mondani, ha északi szomszédunknál készült, legyen szó repülőgépről vagy buszról...
Felismerhető eredetű a csehszlovák ipar nem teljesen beváltott ígérete is, a "Pomaranč", azaz "Narancs". Ez itt a típus teherváltozata, mert később volt egy T 679.0-s sorozat is, kimondottan a személyforgalomnak szánva. A T 678 / T 679 története hasonló a mi Nohabjainkéhoz: viszonylag keveset vásároltak belőlük, mert szóltak nekik, hogy inkább Szergejeket akarnak venni. A személyvonati változathoz hasonlóan a tehernarancsok is '97-ben tűntek el, és amennyire meg tudom ítélni, ma kultikus státusznak örvendenek.
Az előbb említettük őket, hát most itt van egy Szergej is. A csehszlovák államvasút több mint félezret vásárolt belőlük, melyek nagy része a villamosítás előrehaladtával feleslegessé vált. Néhány a MÁV-hoz került, de nem voltak hosszú életűek nálunk, nem tudom pontosan, hogy miért.
Előre megfogadtam, hogy nem fogom filmezni a fordítókorongos felvonulást, de csak részben tudtam magam ehhez tartani, úgyhogy a fentebbi videó néhány ottani jelenetet is tartalmaz :)
A parádé előtt és után a mozdonyok a fűtőház mögött pihentek. Elöl két csehszlovák klasszikus, a már látott Búvár és Bardotka állt. Előbbi különösen szépen csillogott a napfényben.
Ezt a képet elnézve úgy sejtem, a formatervezők férfiak voltak :) Persze valószínűleg technikai okai voltak a kialakításnak, mert akkoriban más is khm... nagymellű mozdonyban utazott, csak míg a csehszlovákok Brigitte Bardotról nevezték el gépüket, a nyugatnémeteknek Lollobrigida jutott eszükbe a még ma is közlekedő "Nyuszifül" sorozat nullszériájáról.
Az előbb látott Bardotka az első verzió (T 478.1) elősorozatából származik, úgyhogy kellett mellé egy későbbi, kicsit szögletesebb példány a második verzióból (T 478.2), ami szemérmesen elbújt a mi 001-es Nohabunk mögött.
Tegyük hozzá, hogy jogosan, mert szépséget tekintve a legtöbb dízelmozdony elbújhat az amerikai gyökerű svéd vasak mögött :) Igyekszem nyitott szemmel nézni a világot, de a Nohab annyira más, mint a felhozatal többi része, hogy nehéz nem különlegesnek látnom. Másrészt viszont a Bardotka sorhatosának motorhangja szerintem szebb gyorsítás közben!
A sor elején egy kisebb teljesítményű ČKD gép figyelt: egy "Nagy Hektor", vagy ahogy én hívom: "Töfi". Ebből a szögből nézve a Nohab mögötti szögletes Bardotka mögött egy újabb Búvár is sejthető, a gömbölyű orrú mögött pedig egy "Dongó". És a színes Búvár mögött is áll egy Nagy Hektor, de nem akarom túlzásba vinni a kép elemzését :)
A múzeumban nincs felsővezeték, de néhány villamosvontatáshoz kötődő masina azért felbukkant. Ez itt például egy felsővezeték-szerelő dízel motorkocsi: ez a sorozat a hetvenes évek elején épült Studénkában. Szerintem nem csúnya, bár a lemezelése már kicsit hullámos.
Az itthon is ismert "Gorillák" egyik példányát is betolta egy kis dízel tilitoli. Mögötte nagy kedvencemnek, ...
... az iker felépítésű "Dvojičkának" egy nosztalgiafestésű példánya állt. Ennek felbukkanása azért érdekes, mert Pozsony környékén 25 kV váltakozó feszültséggel van villamosítva a vasút, míg ez a mozdony 3 kV egyennel működik.
Mikor már kivasutaztuk magunkat, megvártuk az esemény tiszteletére közlekedő buszjáratot, és átmentünk vele a következő helyszínre:
A közlekedési vállalat nyílt napja
A nyílt nap helyszíne ezúttal is a közös villamos/troli kocsiszín volt. Érdekes, hogy ez papíron mintha még ma is két külön létesítmény lenne: van egyrészt a délről megközelíthető Vozovňa Trnávka, ahol a buszok és trolik alszanak, és van az északról megközelíthető Vozovňa Jurajov Dvor, ahol villamosok és buszok laknak. Ha jól értem, előbbit építették fel hamarabb, aztán később, az egykor György-udvar névre hallgató városrész szanálásakor a felszabaduló terület egy részét megkapta a közlekedési vállalat. Kicsit bizarr, hogy a kocsiszín egyik sarkában ma is ott áll a pozsonyi Dynamit Nobel gyár igazgatójának rég kiürített villája egy második világháborús bunker szomszédságában, nulla logikai kapcsolattal az onnan pár tíz méterre parkoló trolikhoz.
A villát és a bunkert már láttam néhány éve az akkori nyílt napon, a jobbra álló nosztalgia villamost viszont még nem! Ha valaki ránézésre azt mondja, hogy olyan, mint egy favázas ezres, vagy a miskolciak ötablakos kocsija a szentendrei múzeumban, akkor nem téved nagyot: ez egy Ganz villamos ugyanabból az időszakból. A története nem egyszerű: 1910-11-ben a Pozsony Városi Villamos Vasút 7 motorkocsit és 7 pótkocsit vásárolt - képünk főszereplője utóbbiak közül került ki, 124-es pályaszámmal. 1926-ban a város egyre növekvő igényei miatt a közlekedési vállalat - akkori nevén BEÚS (Bratislavská elektrická účastinárska spoločnos») - motorkocsivá alakította, 104-es számmal. 1940-ben selejtezték, a számát pedig egy újonnan épített kocsi vitte tovább. Az alváza viszont valamiért megmaradt, és a háború után 44-es pályaszámmal motorkocsit építettek rá.
Ez a 44-es pályaszámú motorkocsi a selejtezése után megmaradt nosztalgiakocsinak, de 1994-ben olyan súlyosan megsérült, hogy a fennmaradása kérdéses lett. Végül megtartották, de nem 1948-as állapotában állították helyre, hanem olyanban, mintha 1910-ben a Ganz már eleve motorkocsiként gyártotta volna. Néhány évig piros-fehér színekben tündökölt, aztán kapta meg jelenlegi zöld-fehér festését.
Ez a kocsi tehát egyszerre valódi és replika - és egyszerűen gyönyörű!
Remélem, hogy egyszer utaznom is sikerül vele!
A pozsonyi közlekedési vállalat egy időben maga építette villamosait (ahogy a Beszkárt is), 1937-ben például a 18-as pályaszámú "Négyablakost" (Štvorokeňák). Forgalomból való kivonása után a brnói műszaki múzeum gyűjteményébe vitték, de ott nem történt vele semmi, ezért 2002-ben visszaszerezték és felújították.
Míg ez a jármű meglehetősen egyszerű kinézetű, ...
... az 1959-ben (!) épített 38-as motorkocsi kimondottan letisztult vonalvezetésű. A közlekedési vállalat ekkor már a Dopravný podnik mesta Bratislavy (DPMB) névre hallgatott, de még mindig gyártott kocsikat saját magának, mert nem érkeztek elegendő számban Tatra T2-esek, melyek a jövőt jelentették. 1975-ben ez a kocsi is Brnóba került, és vele se csináltak semmit, ezért '89-ben visszahozták.
Csinos darab, az biztos! A kocsiszekrény a háború közben az SGP által szállított, majd a tervek alapján helyben tovább gyártott pótkocsikhoz igazodott.
És lássunk néhány gumikerekűt is! A jókora tárolóterületen érzésre körülbelül 50-60 típust meg lehetett tekinteni, ennek a fele a jelenkort vagy a közelmúltat képviselte. Régi idők tanúja volt ellenben ez a Praga RND, mely buszcsalád teherautók karosszálásával jött létre a negyvenes évek végén.
A szottyadt arcú Karosa régi ismerőse a korosztályomnak: a Csehszlovákiából turistákat hozó távolsági változatú (ŠD 11) példányokon kívül néhány Volán is használta helyközi (ŠL 11) és városi (ŠM 11) kivitelben. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem igaz, hogy a KGST-n belül mindenkinek Ikarust kellett vennie - és mivel az Ikarus épp nem tudott szállítani, a Volán a csehekhez fordult. Az ittthon a motort gyártó cég emblémája miatt "Škodaként" ismert buszokkal kapcsolatban kötelező olvasmánynak merném nevezni Bajsz Gábor eme írását, de szüleim is megörökítettek egy példányt Pécsett a hetvenes években.
És ha már Ikarus: a rendezvény sztárja ez a frissen elkészült 280-as volt. Fotózni gyakorlatilag nem is lehetett, akkora tömeg volt rajta-előtte-körülötte! Ez a kép több percnyi várakozás felemás sikerként értékelhető eredménye volt :)
Részleteiben - főleg a székezés és az ablakok tekintetében - különbözik a BKV hasonló buszaitól, de azért alapvetően ismerős érzés volt felszállni rá. A '87-es gyártású gépet ráadásul itthon újították fel! Prágában még utaztam a testvéreivel, de Pozsonyban már csak a 400-asokat sikerült elcsípnem...
Ez itt egy 1972-es gyártású Steyr SL12. A típus teljesen ismeretlen előttem, és nem tudom, hogyan kötődik Pozsonyhoz.
A Karosa-kabrió is itt volt, de most nem akartam utazni vele, mert már megvolt négy évvel korábban.
A kiadós program után már csak egy jó éttermet kellett találni, ami valamiért nem ment egyszerűen. Végül azért csak meglett a kötelező bryndzové halušky! Ezt mi sztrapacska néven ismerjük, de valahogy mégis más ízű, mint az.
Levezető sétaként kimentünk a Duna-partra, ahol megláttam ezt a járgányt, úgyhogy fel kellett mennünk az Új hídra, hogy lekapjam indulás közben:
Ez ugyanis az egyik Twin City Liner katamarán, ami a szlovák és az osztrák főváros közt ingázik.
Mögötte is érdekes jószágok figyeltek: két Moszkva típusú hajó. Persze a balra magasodó négyszintes ponton se semmi! Ezután viszont a főpályaudvar felé vettük az irányt:
Már többször írtam erről az érdekes történetű és fekvésű állomásról, ahol szerintem mindig kellemes hangulatban lehet várakozni. Most pont a kék órában sikerült ott lennünk:
Általában hullámokban van mozgás: többé-kevésbé egyszerre érkeznek mindenfelől a vonatok, többé-kevésbé (néha szó szerint) egyszerre vontatják ki őket a fűtőházhoz, és amikor épp nincs személyvonat, akkor egyszerre szokták a tehervonatokat átengedni. Utóbbira azért van szükség, mert ez egy átmenő állomás: nincsen kerülő, minden erre megy tovább észak-északnyugat felé, csak értelemszerűen a személyvonatok előnyt élveznek.
Az állomásépületben ilyenkor jellemzően tömeg van, a peronok végén viszont teljes csendben lehet a vonatokat nézegetni, vagy épp beszélgetni.
Egy rövid videón megpróbáltam megörökíteni a hangulatot, aztán megjött a vonatunk, és már úton is voltunk Budapest felé.
Pozsonyban eddig mindig jól éreztem magam, és most se volt másképp!