Városi és nemvárosi közlekedés
Kék-fehér kincsek tárháza (2)
A müncheni közlekedési vállalat múzeuma 2014 nyarán
Az előző oldalon régi forgalmi kocsikat láttunk, most jöjjön pár ritkább, vagy legalábbis ebben a formában ritkábban látható jószág!
Balra: korábban szerepelt az 1401-es "f" pótkocsi; ugyanehhez a sorozathoz tartozott az itt látható 1351-es is. Még a múzeum megnyitása előtt nekikezdtek a felújításának, aztán félbehagyták - de így legalább meg lehet nézni, hogy néz ki egy fából épített szekrényváz. Jobbra egy "Tu" jelzésű tornyoskocsit láthatunk, felemelhető felsővezeték-szerelő pódiummal. Egy ilyen jármű szerintem már önmagában is jópofa, de ez a kocsi nem csak emiatt érdekes: egyrészt egy postamotorkocsiból építették át, másrészt felszerelték agregáttal (dízelmotor+dinamó), hogy felsővezeték nélkül is mozoghasson.
Ha esetleg az imént leírt "postamotorkocsi" kifejezés nem lett volna elég szokatlan, itt a következő: "sószóró motorkocsi" (típusjelzése is van: "SA"). Pontosan azt csinálta, amit a neve mond: menet közben kevert szórásra alkalmas elegyet porsóból és sóoldatból, majd azt több méter szélességben permetezte szét maga körül, akár a szomszédos vágányra is. Ahogy sejthető, egy KSW-ből ("J" motorkocsiból) lett átépítve.
Balra: egy a Schörling által 1958-ban épített, "SR" jelzésű síncsiszoló- és tisztító motorkocsi. A sínfelületet simára csiszolta, a sínvályút üresre kaparta, a porfelverődés ellen vizet permetezett a munkaterületre, majd a végén felporszívózta a koszt. Állítólag nem szerették, mert lassan dolgozott: napközben lassította a forgalmat, éjjel meg a hangja miatt nem használhatták. Jobbra egy egyszerűbb szerkezet: egy hótoló, amit 1960-ban építettek egy 1940-es alvázra. Nem önjáró, tehát kellett egy motorkocsi is, ami tolta.
Balra: sószóró ez is, de nem önjáró - sódarálónak is hívták, mert sótömböket őrölt porrá, majd a morzsalékot a sínek köré szórta. Jobbra: ahogy sejthető, ez már nem valami téli munkakocsi, hanem a "B" sorozatú metrószerelvények egyik prototípusa 1981-ből. Érdekes, hogy magát a sorozatot csak a nyolcvanas évek végén kezdték szállítani; a hosszú próba- és továbbfejlesztési időszakban tovább vásárolták az "A" típust.
A kocsinak nemcsak az utasterét, illetve a vezetőfülkéjét lehet megnézni, hanem utóbbi szimulátorrá is át lett építve. Sajnos nem tudtam egyszerre videózni és vezetni, pedig érdekes volt, annak ellenére, hogy alapvetően állóképekből volt összerakva a látvány (és az állomásokon a peronvégi tükörben saját magunk helyett egy munkakocsit láthattunk:).
Ezek az automaták nemcsak itt állnak, hanem működnek is, abban az értelemben, hogy ha gombot nyomsz, kiírja az árat, nyitja a pénzbedobó nyílás reteszét, stb. Van pár még régebbi berendezés is a kiállításon, de azokon nem lepődtem meg annyira, mint az itt láthatókon. Balra egy valószínűleg tizenhúsz éves gépet látunk, rengeteg választható jegyfajtával, és LED-es hétszegmenses számokból álló kijelzővel. Tőle jobbra pedig egy régebbi, egyszeri vonaljegyeket kiadó gép, Nixie-csöves számjegyekkel - ezeket nem lehet nem imádni! Az automata-félsziget "élén" egy már képernyős, de még gombokkal kezelendő példány áll.
A Nixie-csöves számok látványa, és a gépek hangja együtt teljesen elbűvöltek! Érdekes, hogy eddig fel se tűnt, hogy ezek a "sokgombos, egysoros kijelzős" automaták - a nagyvárosokból legalábbis - teljesen eltűntek: újabban mindenütt érintőképernyőket lehet nyomkodni. Persze azok tényleg praktikusabbak, hiszen a képernyőre akármit ki lehet iratni, és a funkciókat, kínálatot is könnyebb bővíteni rajtuk, de azért jó volt kicsit közelmúltat idézni ezekkel a múzeumi darabokkal!
Érdemes a tipikus szóhasználatot megfigyelni: az előbb ugye volt olyan, hogy Fahrausweisse (~utazási igazolványok), meg Einzelfahrkarten (~egyszeri utazásra szóló jegyek), itt pedig - egy újabb Nixie-csöves csoda tetején - megismerkedhetünk a nem túl könnyed hangzású Mehrfahrtenkarten (~többszöri utazásra szóló jegyek) kifejezéssel. Biztos nem véletlen, hogy a jobbra látható gép már csak annyit hirdet: "Tickets" - ez ugyan nem kimondottan németül van, de legalább nem ijeszti el a turistákat ;) Jobboldalt pedig Egyenirányító Robi, a szemforgató kockarobot látható :)
Egy jó közlekedési múzeumban nem csak utasszállító eszközök láthatók, hanem az üzemhez szükséges egyéb dolgok is, például ez a Mercedes alapú homoktartály-töltő (állítólag Gömbvillám volt a beceneve), vagy a mögötte álló, szintén Merci tornyoskocsi. Jobbra egy kisebb kosaras kocsi, kettes VW Transporterből kialakítva.
Az beszámoló végén néhány régi busz: balra egy MAN/Göppel 890 UG M16A 1965-ből, jobbra egy SL200-as, azaz a MAN VÖV I-es standard busza, 1980-ból.
És ezek már nem is annyira régiek: balra egy már színházpadlós (=az első két ajtónál alacsony, majd egyre emelkedő padlójú) MAN NL202 '91-ből, jobbra pedig egy NEOPLAN/Deutz N416 SL II (VÖV 2) '86-ból. Utóbbi azért került az időrendhez képest fordítva ide, mert ezzel a járművel távoztam a múzeumból. Igazából persze ezzel is jöttem, ami pech, mert máskor villamos volt a múzeumi ráhordójárat :) Sebaj, legalább már ilyennel is utaztam:
A gyártók a nyolcvanas évek első felében jöttek ki VÖV 2 standard buszaikkal; a MAN, a Mercedes, és a többiek mellett a jónevű Gottlob Auwärter GmbH & Co. KG is versenybe szállt. Persze utóbbi nevet valószínűleg kevesen ismerik, annál ismertebb az '53-tól használt márkanév, a Neuzeitliche Omnibus-Planung, alias Neoplan (magyarra ne próbáljuk lefordítani, nagyon bután hangzik). És nem csak simán színre léptek a városi egységbusz kategóriában: a cég N416-os típusa olyan ígéretesnek tűnt, hogy se a Mercedes, se a MAN nem akart motorokat szállítani hozzá, hiszen azzal a saját konkurenciájukat erősítették volna - a Neoplan ezért DAF és Deutz (KHD) erőforrásokat épített be. Ahogy a képen látható, a müncheni igények kicsit mások, mint a mifelénk megszokottak: a busznak csak két ajtaja van, viszont 2+2 soros ülésezése - nálunk helyközi járatokon látni hasonlót, de ez városi jármű volt.
És ezzel az oldal végére értem. Ha valaki a megfelelő időben jár Münchenben - a múzeum csak havi két vasárnap van nyitva, és csak a főszezonban -, ne hagyja ki!
Források:
Martin Pabst: Die Münchner Tram (GeraMond, 2000)
strassenbahn-muenchen.de, tram.org, német Wikipedia