Városi és nemvárosi közlekedés
Magasban a Magasban... már tudniillik a Tátrában
Drótkötélpályás kirándulás 2018 szeptemberében
Ha magashegységekről van szó, akkor két dolgot érdemes tudni rólam: az egyik, hogy tériszonyos vagyok, a másik pedig az, hogy imádom a kötélvasutakat. Ezekkel - és magával a "lanovka" szóval is - Csehszlovákiában, a Magas-Tátrában ismerkedem meg még gyerekként, és elsőre beléjük szerettem! Tátralomnic (Tatranská Lomnica) környéke a műfaj paradicsoma volt, hiszen rögtön két lanovka is indult innét a környék fölé magasodó Lomnici-csúcs (Lomnický štít) alatt fekvő Kőpataki-tóhoz (Skalnaté pleso). És ez még csak a kezdet volt!
Talán érthetőbb, ha lerajzolom: a piros vonal (legalábbis remélem, hogy piros, mert színtévesztő vagyok) egy régebbi építésű nagykabinos, a sárga (esetleg világoszöld) pedig egy újabb, kiskabinos lanovka volt. Külön helyről indultak, de mindkettő a csillaggal jelölt Kőpataki-tóig ment, felső végállomásaik néhány tíz méterre voltak egymástól.
Drótkötélpályák a Lomnici-csúcs oldalában
Az öreg vasút két nagyobb kabinja (lásd balra lent) közül az egyik mindig felfelé, a másik mindig lefelé ment, inga jelleggel. 1936-ban kezdték építeni, 1937 decembere óta üzemelt, és a nyolcvanas évek elején már elég kopottnak tűnt, bár nyilván rendben volt tartva műszakilag. Hét-nyolc évesen nagy fájdalmam volt, hogy mi a családdal soha nem ezzel utaztunk, hanem a részben mellette futó modernebb kiskabinossal. A "részben mellette" kitétel fontos: az újabb, 1973-ban átadott, végtelenített körüzemű lanovka ugyanis máshonnan indult, mint a régi, csak a Štart nevű közbenső állomásnál (1172 m) kanyarodott melléje. Az már eleve érdekes volt, hogy egy lanovkának megállója van, de hogy közben "kanyarodjon" is, az egyenesen lenyűgözött.
Bal oldali fotó: Fortepan. Jobb oldali fotó: édesapám? édesanyám? még az is lehet, hogy én nyomtam a gombot :)
Egyszer túl sokan várakoztak a lenti végállomáson, ezért gyalog mentünk fel a Štarthoz, ekkor készült a jobb oldali kép: a jobb szélén az új lanovka megtört alaprajzú irányváltó épületének sarka látszik, a kép közepe táján pedig az újabb (balra) és a régebbi (jobbra) kötélpálya oszlopai. A kép közepén fent a két vasút Kőpataki-tó melletti állomása látható, felettük trónol a fenséges Lomnici-csúcs. Sajnos ez az egyetlen fotó, amit gyerekkorunkban a lanovkáról készített édesanyám vagy édesapám - akkor is csak vélhetően a mi (=gyerekek) unszolásunkra. Egyébként fontos megjegyezni, hogy a régi lanovka is megállt Štartnál (ami onnan kapta a nevét, hogy eredetileg egy szánkópálya kiindulási pontja volt), elvileg tehát át lehetett szállni egyik lanovkáról a másikra, az más kérdés, hogy hirtelen nem látom, ennek mi értelme lett volna.
Bal oldali fotó: Fortepan. Jobb oldali kép: Petr Vilgus - vlastni dilo (own work), CC BY 3.0, Link
A bal oldali képen fentről látjuk a felső szakaszukon párhuzamosan haladó kötélvasutakat, a távolban kivehető az elágazás. A rendszerváltás után az újabbik vasutat felújították, ez az állapot látszik jobbra. A legfeltűnőbb, hogy két drót (egy vontató és egy tartó) helyett csak egyetlen maradt, tehát ugyanaz a kábel tartotta és mozgatta a kabinokat. Érdekes még a hozzánk legközelebb levő teherszállító "kocsi" is! A jobbra látható régi vasút valamikor szintén új kabinokat kapott, de a nagyobb szállítási kapacitású kiskabinos mellett csak vegetált; végül 1999-ben zárták be, mára nagyrészt el is bontották. Egy kósza emlék: annak idején hatalmas érzés volt, amikor az újabbik lanovkában ülve elment az ember mellett a régebbi!
2013 körül aztán megint újítottak: a kiskabinos vasútnak csak a Štartig tartó alsó szakaszát tartották meg, a felsőre (tehát a Štart és a Kőpataki-tó köztire, ha valaki nem bírja követni:) egy nagyobb fülkéjű, de szintén sokkabinos, végtelenített körüzemű újat építettek kicsit más nyomvonalon - ez a fentebbi képeken látható (a térképen vékony sötétkék - esetleg lila - vonallal jelöltem). Érdekes, hogy ezen kívül építettek még egy kötélvasutat Tátralomnic és a Štart közé, ülőliftes kivitelben, illetve a felső szakasszal részben párhuzamosan egy kisebb sílift is vezet. Micsoda élet lehet itt síszezonban!
Balra: a felső végállomás, ahol a fülkék lelassulnak a ki- és beszállás idejére. Személyzetet nem láttunk a peronon, a kora őszi forgalomhoz valószínűleg elég, ha valaki odabent a monitorokat figyeli. A jobb oldali fotó huszonpár perccel a bal oldali után készült, amikor az addig lejjebb kavargó felhők hirtelen erre a környékre is ráültek, pár tíz méteres látótávolságot varázsolva az addigi tökéletes fényviszonyok helyére.
A lomnici lanovkák királya, a Kőpataki-tótól a csúcsra vivő
A régi (nagykabinos) lanovka két egymás melletti ingajáratból állt, az új (a kiskabinos) körüzemű volt, az ő felső végállomásukról még magasabbra, a Lomnici-csúcsra vivő viszont csak egyetlen pályával rendelkezett. Az ezen közlekedő kabin ránézésre rokona volt a nagykabinosénak, csak kevesebb embert engedtek fel rá. Az ezen való utazás szó szerint lélegzetelállító élmény volt:
Fotók: Fortepan
A csúcsra vezető szakasz építése egyszerre kezdődött a Tátramlomnic - Štart - Kőpataki-tóéval, de annál komolyabb feladatot jelentett, hiszen sokkal nehezebb terepen, sokkal rosszabb időjárási körülmények közt kellett az építőanyagot a leendő felső végállomásra juttatni - mindezt kezdetben kizárólag emberi erővel. A teherhordó munkások állítólag több kört is megtettek egy nap, 25-40 kilós terheket cipelve! A felső bázis kiépítése után teherfelvonót létesítettek a további szállításokhoz, így az 1936 júliusában kezdett munkálatok 1940-re lezárultak. Építkezés közben változtatni kellett a terveken, ugyanis a csúcs közelében a fülke túl közel került volna a sziklákhoz; a megoldás egy tartóoszlop beépítése volt - az egyetlené az 1872 méter hosszú, 864 métert áthidaló pályán. Összehasonlításképp: a Tátralomnic - Štart - Kőpataki-tó szakaszon kilenc is volt! Ez az oszlop az 1988/89-es felújításkor tűnt el, azóta csak a két végállomáson vannak felfüggesztve a lanovka kötelei.
A régi képeken a lanovkát tartó, illetve mozgató három drótkötél mellett látszik két másik is: úgy sejtem, ezek a vontatáshoz kellettek, valószínűleg végtelenítve voltak. Manapság csak egy plusz kötelet sikerült megfigyelnem, ezek szerint a '88/89-es átépítéskor változott a húzó- és tartó kötelek aránya: egy tartó és két vontató helyett két tartó és egy vontató lett. Egyébként állítólag a felújításig nem volt komolyan vehető mentési terv arra az esetre, ha a semmi közepén (lásd a fentebbi képeket) ottragad a fülke - de szerencsére nem is volt rá szükség.
Ugyan most nem sikerült jegyet szereznünk a csúcsra (internetes elővételben se), még meglehetősen élénken él bennem a nyolcvanas évek közepe, amikor feljutottunk. Még a jegy is megvan, lásd fentebb! Az utazás első pár száz métere nem volt vészes, aztán a kötél emelkedni kezdett, gyorsabban, mint a környező sziklák, és hirtelen több száz méter magasan imbolyogtunk. Ebből a szakaszból annyi maradt meg bennem, hogy mereven a köteleket bámulom, mintegy "szuggerálva" őket, hogy ne szakadjanak el :) A csúcs közelében aztán egyre közelebb kerültek a kövek, az út végén gyakorlatilag egy sziklabevágásban haladtunk. Sok mindent elmond, hogy a csehszlovák ipar a harmincas években meg tudott építeni egy ilyen létesítményt - a kivitelező ugyanis a chrudimi Wiesner volt, nem valami osztrák vagy svájci cég!
Megkapó látvány volt, ahogy a látszólag a semmibe vezető kötelek végén hirtelen megjelent a hihetetlenül aprócskának tűnő - egyébként 15 személyes - fülke, és egyre nagyobb lett.
Libegővel a Lomnici-nyeregre (Lomnické sedlo)
A Lomnici-csúcsra vezető kabinos drótkötélpálya, melynek alsó állomását láthatjuk balra, óránként 45 főt tud fel-, és ugyanennyit levinni, ami nagyon kevés. Szerencsére a kabinos lanovka mellett üzemel egy ülőlift (budapestiesen szólva: libegő, szlovákul sedačková lanovka) is, mely ha nem is a csúcsra (jobbra az ülés mögött, felhőbe vészve), de a sziklacsoport nyergére azért feljuttatja az embert. A pálya körülbelül 1100 méteres útja során 441 métert emelkedik, 2192 méteres magasságba.
Balra: lefelé nézve így láthatjuk a szövegben annyiszor emlegetett Kőpataki-tavat a különféle lanovkák végállomásaival. A víztükörtől balra a negyvenes években épített csillagvizsgáló látható, ez is irtó izgalmas épületnek tűnt kiskoromban (ráadásul a csúcson is volt egy obszervatórium). Jobbra: a gerinc mögötti völgybe is be lehet kukucskálni. A Magas-Tátra lehet, hogy kicsit alacsonyabb, mint az Alpok, de ettől még ugyanúgy lélegzetelállító!
Bónuszként kis szerencsével a csúcsra törő lanovkát is megfigyelhetjük libegés közben. Jól látható, hogy az a kabin nem kicsit magasabbra tart, mint mi.
A hét perces út a budapesti libegőhöz képest jóval vadregényesebb környezetben zajlik, bár ennek észleléséhez az is kell, hogy épp ne borítson be mindent egy felhő, mint jobbra :)
Némi tériszony itt is bejátszott nálam, bár 10-12 méternél nem megy magasabbra az ember, meg az élmény is sokkal közvetlenebb, így egy idő után feloldódtam a sok szépségben.
Mielőtt visszaindultunk a Kőpataki-tótól Tátralomnicra, lefotóztam az egykori felső végállomásokat: a bal oldali kép bal szélén a kiskabinos vasúté látható üveggel lezárva; régen innen egy íves állványon át lőttek ki a kabinok a hegyoldal fölé, az nekem mindig olyan volt, mintha űrhajóra ültettek volna :) Jobbra a nagykabinos vasút végállomása, meglehetősen elhanyagolva. Persze mit csináljanak vele, nem nagyon jó másnak, mint lanovka felső végállomásnak...
A tátrai lanovkákat a nyolcvanas években a Csehszlovák Államvasutak üzemeltette, a korábban látottal azonos formátumú jegyekkel - természetesen egy Kőpataki-tó - Tátralomnicosat is elraktam emlékbe :) És akkor itt egy értelem és poén nélküli sztori "csak úgy": amikor annak idején feljutottunk a csúcsra, odafent láttunk egy hegymászót, aki épp akkor kezdett lefelé ereszkedni a sziklafalon. Kinézelődtük magunkat, visszalanovkáztunk a tóhoz, ettünk egy pár rágós főtt virslit viaszkos papírpohárban kiadott teával, és beálltunk a lefele induló lanovkához álló sor végére. Egyszercsak látom, hogy hegyimentők kérnek utat maguknak - azt a hegymászót hozták hordágyon, akit odafent indulni láttunk. Az jutott eszembe, hogy "neki legalább nem kell sorba állnia", aztán elszégyelltem magam. Ugyan életveszélyben valószínűleg nem volt, mert akkor helikoptert hívtak volna hozzá, de azért ijesztő volt, ahogy a hordágyhoz szíjazva mocorgott.
És akkor lanovkázzunk le a Štarthoz!
A bal oldali kép közepén a kiskabinos lanovka középső, irányváltó állomása látható: annak idején bementünk ebbe, dobtunk egy jobbkanyart, aztán egy balost, és mentünk tovább, eközben többször le- és felkapcsolódva különböző vontatókötelekre. A mostani "közepesen nagy kabinos" vasút nem ebben az épületben végződik, hanem mellette egy könnyűszerkezetes valamiben. Jobbra: még egy pillantás vissza a tóhoz, jól láthatók a régi lanovkák használaton kívüli végállomásai a jobb szélen.
Balra: a nagykabinos vasút Štart állomása, állítólag télen étterem működik az aljában. Jobbra: a Štart - Tátralomnic vasút nem használt fülkéi a kiskabinos lanovka épületében. Nem olyan aranyosak, mint az eredetiek voltak, de a célnak megfelelnek.
Ezen az alsó vasúton a plexi minősége miatt nehezebb volt használható minőségben fotózni, de a bal oldali képet azért berakom, mert sejthető rajta a korábban említett párhuzamos ülőlift. Jobbra egy "teherkabint" látunk, több ilyen is be volt fűzve az utasszállító fülkék közé, de éppen semmit sem szállítottak velük.
A koszos/karcos/eső által pettyezett plexi ellenére itt is megpróbáltam videózni, már csak azért is, mert ez a rész állt legközelebb gyerekkori emlékeimhez: gyakorlatilag csak a kabinok kinézete, illetve az azt tartó kötelek száma változott - a majré, hogy "jajj, le ne zuhanjunk", maradt ;)
Mivel még nem volt vége a napnak, mentünk egyet a Tátrai Villamosvasúttal (Tatranská elektrická železnica) is. Balra Újtátrafüred (Nový Smokovec) felemásan megvilágított megállója látható, jobbra pedig a csorbatói (Štrbské Pleso) végállomás immár teljes sötétségben. Az állomás tipikus "magastátrai posztmodern", mint az 1970-es északisí-világbajnokság kapcsán épült összes középület.
Amikor ezeket a felvételeket visszanéztem, nem értettem, miért fura a kép... aztán másfél héttel később jöttem rá, hogy azért, mert valamikor véletlenül kikapcsoltam a stabilizátort :)
Az Ótátrafüred (Starý Smokovec) - Tarajka (Hrebienok) sikló
Amikor lanovkát mondunk, általában az eddig látott kabinos kötélvasutakra gondolunk, a csehek és szlovákok azonban a siklóra (pozemná lanovka) is ezt a szót használják (pontosabban kicsit szabatosabban pozemná lanová dráhának nevezik), lévén a szó töve egyszerűen kötelet jelent.
By Tatransky - Own work, CC BY-SA 3.0, Link
Kiskoromban a budavári sikló csak egy használaton kívüli, lefalazott, romos csík volt az Alagút mellett, úgyhogy a műfajhoz kötődő első élményem az Ótátrafüred - Tarajka vasúthoz kötődik. Izgalmasnak tűnt, hogy a vonatot saját hajtás helyett egy kábel húzza fel a felső végállomásra, egyetlen vágányon, mely csak középen ágazott ketté pár tíz méter erejéig, hogy a kocsik ki tudják kerülni egymást.
Aki idáig eljutott, biztos nem lepődik meg azon, hogy sikló-jegyeket is eltettem annak idején :)
A vasutat 1908-ban helyezték üzembe, 1951-ben korszerűsítették, 1968 és 70 közt pedig az északisí-világbajnokság alkalmából teljesen átépítették, a fejezet első képén is látható kocsikkal. A következő átépítés 2007-ben történt, ekkor jutottunk el a jelenlegi állapothoz.
A vonal egyik érdekessége az volt számomra, hogy nem nyílegyenesen haladt, hanem lágy ívekkel kanyargott az erdőben. A pálya ma is ugyanott fut, de az erdőt rendesen megritkította a 2004-es nagy vihar - a kitérő régen fenyők sűrűjében feküdt, ma inkább ligetes sztyepp hangulata van a környékének. A kitérő amúgy természetesen eltér attól, amit a "normális" vasutakon megszoktunk: a két kocsinak fix útvonala van: az 1-es mindig balra tér ki, a 2-es mindig jobbra. A kocsiknak a kitérő közepétől kifelé eső kerekeinek mindkét oldalán van nyomkarimája, ezek vezetik a pályán a járműveket, a kitérő közepe felé eső kerekeknek pedig nincs nyomkarimája, ezek csak gurulnak, nem vezetnek. Ezen a képen egy kiskocsi kerékpárján látható a megoldás.
Az új kocsik látványosak, tágasak, és a vontató berendezések modernizálásának köszönhetően 7 helyett 4 perc alatt teszik meg a 254 méteres szintkülönbséget áthidaló, körülbelül 2 kilométeres utat (a budai siklónál ezek az értékek: 50, illetve 95 méter).
Az időhiány miatt mindössze egy gyors retúrt vállaltunk be, úgyhogy csak utazás közben videóztam. Pedig szívesen fotózgattam volna kívülről, de túl ritkának találtam a félórás indulásokat! Azon viszont mosolyogtam egyet, hogy odafent a szabadban a tavalyi vasútfotós túrák során megismert Rádio Anténa Rock szólt hangszórókból; a jelek szerint népszerűbb ez az adó, mint gondoltam :)
A túra végén természetesen vonattal mentünk haza :)
Források:
https://www.railpage.net/visuta-lanova-draha-tatranska-lomnica-lomnicky-stit/
https://kotelpalya.blog.hu/2015/03/16/ut_a_lomnici-csucsra
szlovák Wikipedia
gyerekkori emlékek :)