Városi és nemvárosi közlekedés
Előző oldal: a 2024-es balatoni főszezon első fele
Ez a képes élménybeszámolós oldal kicsit csapongóbb és személyesebb hangvételű lesz a korábbiaknál. Kezdem egy vallomással: a Balatont nem csak a táj, a víz és a hajózás élménye miatt szeretem, hanem mert olyan pozitív energia tölti be, mint kevés helyet az országban. Nem ilyen ezoterikus, "a Föld közepe - a világ csakrája" marhaság értelemben, egyszerűen nagyobb a boldog, vagy magukat legalábbis jól érző emberek aránya, mint másutt. A balatoni nyarat megénekelték, máig klasszikusnak számító filmeket forgattak ott, és szinte mindenkinek van egy-két kellemes emléke onnan. A Balaton nem tó, hanem hangulatok és emlékek elegye. Nem akarom szépíteni, amit nem érdemes: előszezonban a füredi Tagore sétány távolabbi végén egy beülős büfében nekünk is simán felszolgáltak mirelit rántott húst nem éppen mirelit rántott hús áron, ennek ellenére generációkon átívelő közös élmény "a Balcsi". Oda járt a dédi, oda jártak nagyiék, oda jártak a szüleim, mielőtt megszülettem, és jártam ott én is 1-3-4-5-6-10-11-stb-stb évesen. Jártam ott a család majd' minden tagjával, barátokkal, barátnőkkel, és egyedül is. Leégtünk a napon, keszeget ettünk, kecskekörmöt gyűjtöttünk, főtt kukoricát ettünk, palacsintát ettünk, felrobbant az egyliteres málnás Márka palackunk a strandon, Nohab mozdonyra vártunk a sorompónál, napfogyatkozást néztünk. Osztálykirándultunk, repülőnapra mentünk, SZOT táborban voltunk, úttörőtáborban voltunk, az égvilágon mindent csináltunk. Úsztam a vizén, kajakoztam rajta, sétáltam a jegén, amikor befagyott, és repültem is fölötte. Meg persze hajóztam rajta. 2024-ben is. Sokat. Ez az oldal utóbbiról fog szólni.
Sokgenerációs emlék a tihanyi panoráma. A magyarok többsége fotózta-fotóztatta már magát az apátság melletti korlátnál - legalábbis az ilyen témájú facebookos képek számából ítélve a magyar emberek 90%-ról már készült kép itt. Rólam is, de most inkább édesanyám fentebbi fotóját mutatnám meg. Pontos dátumot nem tudok (a hetvenes évek közepe a legjobb tipp), de az biztos, hogy középen a Beloianniszt látjuk, balra a Kenese vízibuszt, jobbra pedig a Kelént vagy a Helkát.
És így nézett ki ugyanez 2024 júliusában. Váci vízibusz ugyan már nincs, de középen a "Beló" helyén a Szent Miklós áll, ami ma - a Beloiannisz utódjaként - a Bahart zászlóshajója. Ráadásul egy időben Balatonnak hívták, ahogy rövid ideig a Beloianniszt is, szóval innen fentről nézve nem sok minden változott ötven év alatt :)
Siófok - Tihany - Tihanyrév: a Kékszalagot üldöztem
Boglár - Badacsony és Füred
Diszkókomp
Nosztalgiahajóval az éjszakában
Siófok - Tihany - Szemes
Ezeket a sorokat 2025 február elején írom, és arra jöttem rá, hogy ez a fajta virtuális utazgatás egész jó ellenszere a téli spleennek. Talán másnak is hoz egy kis nyári hangulatot az életébe!
A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani
És akkor kezdjük is el:
Siófok - Tihany - Tihanyrév: a Kékszalag üldözésének melléktermékei
A Kékszalag az ország leghíresebb sportversenye, hiszen róla nevezték el a kifőzdék legnépszerűbb fogását, a sajttal és sonkával töltött rántott húst. Ez persze nem igaz, de a verseny nevét mindenki ismeri, legfeljebb nem tudja, hogy konkrétan mi is történik ilyenkor a Balatonon. 2024 júliusáig én se tudtam, hogy egy kb. 150 kilométeres gyorsasági versenyről van szó: a résztvevő vitorlásoknak a Balatonfüred - Kenese - Siófok - Keszthely - Balatonfüred útvonalat kell megtenniük kikötés nélkül.
Helikopter vagy saját hajó nélkül viszonylag nehéz a versenyt követni, ezért több helyen is megpróbáltam közel kerülni a mezőnyhöz, legelőször Siófoknál. A megfigyelés eszköze a Kelén nosztalgiahajó volt. Mivel a mezőnynek több óra kellett, hogy a part mentén körbemenve átérjen ide, nem kellett sietnem, nyugodtan fotózhattam az előző sétaköréről visszatérő szépséget.
Látványos, bár nem sok történeti értéket képvisel a Talizmán I, ami egy török gyártású motoros vitorláshajó. Még sose láttam vitorlával menni, gondolom sétahajózáshoz a gépes hajtás praktikusabb.
Tesója, a Talizmán II Spanyolországból jött. Egy fokkal komolyabb, és kettővel kalózhajóbb. A gyerekek imádják, és titokban a felnőttek is :)
A Kékszalag résztvevőit, akiket a Kelén fedélzetéről fotóztam, majd egy másik oldalon fogom megmutatni, addig is itt egy kis előzetes. A kép készítésekor a mezőny nagy része még csak Almádinál járt (lásd a háttérben), miközben ezek a modern katamaránok már túl voltak Kenesén, és a füredi bólya meghaladása után a tihanyi szoros felé tartottak.
A Fonyód motoros érkezik TIhany felől. A háttérben látható vitorlások nem versenyzők, ők csak élvezték a szép időt. Itt egyébként még volt szél, ami aztán másfél órával később egyszer csak elállt, és a hajók nagy része órákra Tihany környékén ragadt.
A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani
Ismét a Kelént látjuk - hátulról se csúnya! Ezek a XIX. század végi gőzösök a klasszikus vitorlások vonalvezetését örökölték, és a modernizálások ellenére meg is őrizték azt.
Kicsit videóztam is, ahogy jött-ment.
Siófokról a Törökszentmiklóssal - már tudniillik a török gyártású Szent Miklóssal - mentem át Tihanyba, ahonnan busszal mentem tovább...
... Tihanyrévhez, a vitorlásverseny élmezőnyét figyelni. Aztán amikor napszúrás közeli állapotba kerültem, a Lellével mentem át Földvárra, hogy hazavonatozzak Pestre. Ahogy írtam, a vitorlások saját oldalt fognak kapni, úgyhogy aki azokat is szereti, nézzen vissza ide néhány hét múlva!
Július végén egy hétvégét lent töltöttünk a tónál Mariannal. Csillag- helyett cikkcakktúrának lehetne hívni, mert négyszer mentünk át egyik partról a másikra. Hozzáteszem, hogy alapvetően nem hajózni jöttünk, de "valahogy" így sikerült az útitervet összeállítanom :)
Az első átkelés Boglárról Badacsonyba történt. A Badacsony katamarán épp nem Badacsonyba ment, hanem Révfülöpre, de azért lefotóztam, ahogy elindult, ...
... miközben a Lelléről érkező Siófokra vártunk. Tudjuk még a helységneveket követni? :)
A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani
Badacsonyon papírforma szerint nagyjából húsz perccel a hajó érkezése előtt haladt át egy olyan vonat, amit a mozdonya miatt szívesen lefotóztam volna. Mivel azonban a hajó pontos volt, a vonat meg nem, negyed órát még várnom is kellett, hogy mégis lekaphassam.
A retró hangulatot fokozta, amikor a hátam mögött felbukkant egy sor Trabant "jeep". Meg egy négyütemű Wartburg, mely típuson anno a jogsimat csináltam - mit mondjak, nem nőtt a szívemhez. A kocsikon látható "WR" rendszám Wernigerode városhoz kötődik, melyről csak azért tudom, hogy létezik, mert van egy jó nagy kisvasútjuk, amin gőzösök (is) járnak.
Miután a szerintem kimondottan igényes kínálatú büfésoron (itt még soha nem ettem rosszat) bedobtunk egy jókora adag fogast, a meleg elől bemenekültünk egy pincébe.
A badacsonyi program után vonattal mentünk át Füredre, mert sajnos már nincs északi part menti személyhajózás, mint régen (Badacsonyból Révfülöpön át Akalira, majd onnan Udvarin (Kiliántelepen) át Tihanyba, mikor épp milyen járatok voltak).
Nem mentünk rögtön vissza a déli partra, hanem sétáztunk egy kört a Csobánc nosztalgiahajóval.
Füredről tavaly két nosztalgiahajó indult egyórás utakra: az imént látott bahartos Csobánc, és a maszek Jókai. Idén is ők jártak, csak a Jókai immár szintén a Bahart színeiben.
Ennél szinte csak akkor lehetne szebb, ha visszaalakítanák gőzösnek! Félreértés ne essék, nem akarok telhetetlen lenni, mert a Balaton nagyon jól áll régi hajókkal (főleg Budapesthez képest), de azért egy csavargőzösnek szerintem lenne helye a tavon. A Kelénhez és Helkához nem nyúlnék, mert ők úgy gyönyörűek, ahogy vannak, de az "egyke" Jókai eredetileg eléggé másképp nézett ki, úgyhogy nem lenne baj, ha nem a másik kettőt utánozná a látványa. Kár, hogy a visszaalakításhoz rengeteg pénz kellene :(
A négy régi és a két új balatoni komp alapvetően a szántódi és a tihanyi rév közt éli életét. Idősebbek meséltek ugyan arról, hogy a hetvenes években rendszeresen használták őket "koktélhajónak" és koncertek helyszíneként, de én erről lemaradtam. A jelek szerint egy ideje megint van ilyen, csak a Bergendy együttes helyett valami aktuálisabb szól rajta. (Megjegyzés: nem akarom visszatartani ezt a történetet a viharban nádasba sodródott koktélhajóval. Izgalmas idők lehettek!)
A nyár folyamán többször is belefutottam az egyik régi kompba - konkrétan a Baross Gábor nevűbe - a tó közepén, és most is megpillantottam a távolban. Túl messze volt ahhoz, hogy rendesen le lehessen fotózni, ...
... aztán egyszercsak megérkezett a füredi kikötőhöz. Már messziről hallani lehetett a rajta dübörgő nem-is-tudom-mit. Nem a klasszikus kilencvenes évekbeli tucctuccnak tűnt, de egy hülyeség nem értek hozzá.
A képre kattintva nagyobb méretben fog felugrani
Biztos jópofa lehet a tó közepén táncolni, de ez nem az én műfajom. Amikor távolabb volt, akkor is hangosnak éreztem a Tagore sétányon őgyelgés közben, legszívesebben befogtam volna a fülem. Pedig metálkoncerteken és repülőnapokon nőttem fel, szóval elvileg bírnom kellene a hangerőt.
Sajnos nem tudom, hogy ténylegesen kikötött-e, vagy csak odaállt a partfal mellé. Mindegy, talán majd máskor jobban el sikerül csípnem - most mennünk kellett a Hatlépcsős becenevű létesítménybe, malomkő méretű zsíroskenyeret zabálni :)
Nosztalgiahajóval az "éjszakában"
A menetrend szerinti járatok általában hamar nyugovóra térnek, csak a bulihajók mennek ki az éjszakába. 2024 főszezonjában azonban volt egy végig a sötétedés után közlekedő járat: péntek-szombat-vasárnap a szokásos utolsó Füred - Siófok menet után valamelyik nosztalgiahajó átment az északiról a déli partra, kvázi utolsó utáni menetként. Ez szerintem jó ötlet volt, mert aki reggel a déli partról jött, és este oda ment vissza, az kicsit tovább maradhatott Füreden. Persze engem a jármű is érdekelt: pénteken a Csobánc, szombat-vasárnap pedig a Jókai teljesítette a menetet. A választásom végül a szombatra és a Jókai motorosra esett, mert a Csobánccal ellentétben annak elég nagy zárt utastere van arra az esetre, ha hideg lenne az este.
Mint kiderült, jól terveztem, mert egy idő után már elég hideg volt odakint; jó volt bemenni a zárt részbe. Ezen kép készítésekor viszont még elvolt az ember odakint, és az északi part se csak egy gyöngysor volt a feketeségben. Érdekes volt, hogy bár még csak este tíz körül jártunk, sokkal későbbnek tűnt, és a szokásosnál messzibbnek tűnt a part is. Alaposan megtéveszti az érzékeket a sötét!
Öreg hajónk a modern gépekkel ellentétben nem tudta 50-60 perc alatt megtenni az utat. Inkább 1 óra 20 perc volt, míg átértünk a siófoki Csillagkapuig (lásd fentebb), de ez nem volt gond, hisz nem siettünk. A végére az egész utazóközönség elpilledt, a siófoki kikötőbe befutáskor viszont mindenki újra kiözönlött a szabadba. A majd' másfél órányi alkonyati, majd teljesen sötét magány után érdekes volt egy ezerrel pörgő-világító-zajongó helyen kiszállni!
A kék órában indultunk, de elég hamar ránk sötétedett, úgyhogy a fotózgatásnak semmi értelme se lett volna. Persze a videózásnak se sok volt, de azért az indulás előtti csendet megtörő nosztalgia diszkóhajó (nosztalgiadiszkó hajó? nosztalgiadiszkó-hajó?) megérdemelte, hogy megörökítsem. A diszkókompot már mutattam az előbb, azon kívül elment mellettünk a Balaton katamarán is.
Gyerekkoromban "déli parti" voltam (Földvár, Szemes, Széplak, Boglár), aztán amikor felnőttem, rájöttem, hogy az északi part jobb. A déli partnak egyetlen olyan tulajdonsága van, amivel az északi nem versenyezhet: hogy onnan az északi part látványa tárul eléd. Eközben északról csak a déli partot látod ;) Mindenesetre érdekes volt kivételesen Siófokon ébredni.
A kiadós reggelizést követő séta után ismét a siófoki kikötőben kötöttünk ki, akárcsak a Kelén. Mi viszont nem vele mentünk, hanem a Szigligettel, Tihanyig.
Tihanynál kultúrprogram következett, úgyhogy hajós vonatkozásban csak a nyitó képpár aktuális felét tudom felmutatni, meg ezt a fotót, amin a Szent Miklós éppen körbedriftel egy motorcsónakot :)
Megnéztük a templomot, az apátsági múzeumot, a skanzent, a Visszhang-dombot, végül lesétáltunk a kikötőbe. A múzeumban szórakoztatónak találtam, hogy a film kedvéért kitalált "Pogány Madonna" akkora vonzerővel rendelkezik, hogy nemlétezése ellenére kiállították az apátság múzeumában. Az nem volt világos számomra, hogy a filmben használt kellékről van szó, vagy replikáról, de mindenképpen érdekes popkulturális jelenség egy 1055-ben alapított apátság falai közt :) Félreértés ne essék, nekem nagyon tetszik, hogy így történt, erre utaltam a bevezetőben, hogy a Balaton nem hely, hanem hangulatok és emlékek elegye.
Dél körül odafent majd megsültünk, de mire leértünk a kikötőhöz, elromlott az idő. Akkora szél lett, hogy a hajóknak gondot jelentett a kikötés. Kicsit féltem attól, hogy esni is fog, de végül nem áztunk meg.
A nagy oldalfelületű, de lapos fenekű Szent Miklósnál értettem, hogy eltolta a szél a fújásirány felől eső móló mellől, azon viszont csodálkoztam, hogy a Földvárnak se sikerült elsőre a kismóló mellé simulnia.
A biztonság kedvéért inkább fordult egyet, ...
... és másodszorra szépen kikötött. A járat következő megállója Balatonszemes volt; se Tihanyrévnél, se Földváron nem kötött ki.
A fényviszonyok elég gyatrák voltak, a nyitott fedélzetről pedig a szél miatt beköltöztünk a zárt utastérbe, de előtte még lefotóztam ezt a kompot. Sajnos azt nem örökítettem meg, amikor egyszercsak azt vettem észre, hogy bár elvileg a déli part felé megyünk, a hajó orra Akali fele néz, a Badacsony pedig balkéz felé látszik. Pedig jobbra kellett volna látnunk, csak dél helyett északnyugatnak tartottunk, majd ott egy bal fordulót dobva rontottunk rá egyenesen Szemesre. Erre azért volt szükség, mert ha légvonalban mentünk volna Tihanytól, akkor végig teljesen oldalról jöttek volna a hullámok, ami nem annyira optimális az utasok gyomra és a büfé üvegpoharai számára :)
A kerülő ellenére elég pontosak voltunk, talán öt perc késésünk lett, ami nem sok ahhoz képest, hogy Tihanyban a kikötést látva elkezdtem magamban a busszal és vonattal hazajutást tervezni, mert nem voltam biztos abban, hogy elindul a hajó. Azt viszont szomorúnak tartom, hogy gyerekkorom óta átépítették a kikötőt: régen a személyhajók a másik oldalon álltak meg, sokkal közelebb a vasútállomáshoz. Ez a mostani hely a lehető legmesszebb van onnét! Ráadásul az a szép fasor is eltűnt, ami annak idején olyan egzotikussá tette számomra a helyet. Emiatt nem csak kétszer messzebb van a beszállás a kikötő sarkától, de a hosszabb távot árnyék nélkül kell megtenni a napsütéstől felforrósodott díszkövön sétálva. Ráadásul a hajóállomáson sincs árnyék. A régi Mahart kikötő helye ma is sokkal kellemesebb ennél!
A hajó hamarosan továbbindult Lelle felé, ezen a képen látszanak a vadregényes időjárási viszonyok. Érdekes módon míg 2023-ban csak egyetlen igazán hullámzós utazásom volt, ebben az évben elég sok ilyenhez volt szerencsém. Ez az itt látható nem is volt vészes, de a szezon elején és végén is találkoztam méteres vagy annál nagyobb hullámokkal. Ez tengeren persze szélcsendnek számítana, itt viszont nem minden utas viselte jól.
A szemesi vasútállomás felé menet átmentünk kedvenc vasúti átkelőmön, ahol '79-80-ban, azaz 4-5 évesen esténként a Nohabot vártuk. Szerintem akkoriban volt itt egy palacsintás bódé is, mert ha azokra az estékre gondolok, az éppen sülő palacsinták illatát érzem. Most is, ahogy ezt írom :)
Folytatás: hosszában a Balatonon, naplemente Lellénél és Siófokon, meg még ami épp arra úszott (HAMAROSAN!)