életképek
építkezések
kocsiszínek
különmenetek
bemutatók

belföld
külföld

vasút itthon
vasút külföldön
keskeny nyomtávon

elvesztett sín
régi képek

közelről
múzeumok
emlékek
jegyek
hajók
egyéb

a készítőről
levél írása

Túl azon, hogy kedvenc halfajtámat (már úgy értve, hogy tálon a kedvencem, főleg kapros szósszal:) így hívják, van egy másik fogas is, mely kiskorom óta kedves nekem: a svábhegyi. Akkor ugyan még Szabadság-hegyinek hívták, de azóta visszakapta leánykori nevét. Egy érdekes közlekedési eszközről van szó, mely sajnos sosem találta meg igazi helyét a város közlekedési hálózatában, és mely jelenleg - részben emiatt is - elég lepukkant képet mutat. Viszont szigetüzem lévén van egy sajátos hangulata, melyet a 2007 szeptemberi Kultúrális Örökség Napjain közelebbről is meg lehetett tapasztalnii.

A városmajori kocsiszíni telep békebeli "beszkártos" romantikát sugároz, ellentétben a vonal többi részével. A tolópadot közrefogó tárolócsarnokok közül az egyik nyitva volt, itt lehetett megnézni a nyitás (1874) korabeli állapotra (na jó: körülbelül olyasmire) hozott zöld személykocsit (a bal szélen látható), és a nemrég rendbehozott "sárga fogast", azaz az 1929-es villamosítás idejét idéző 30-as mozdonyt és 40-es személykocsit (Rowan félpótkocsit).

Baloldalt: a mozdony vezérlőhengere (kontrollere), alatta a vontatómotorokkal. Jobboldalt: a személykocsi belső tere.

Egy "nagy piros tehén", azaz a '73-as felújításkor beszerzett osztrák motor+vezérlőpót egység. Ezek megvétele szerény nyomott véleményem szerint nem volt  helyes döntés: más feszültségről üzemelt, mint a régi (600V helyett 1500V), más fogasrendszert használt, ráadásul nem tud visszatáplálni (=a fékezéskor a motor generátorként üzemeltetésévél keletkezett áramot a hálózatba visszajuttatni - pedig ez az élete felében lefele guruló fogasnál elég hatékony megoldás tudna lenni). Mivel elég kopott állapotban  vannak, csak remélni tudom, hogy tíz éven belül lecserélik őket, lehetőleg valami olyanra, ami a telep mellett húzódó villamosvágányokon át be tud menni mondjuk a Moszkva térre. Mert ezek a mai jószágok még ha széltében el is férnének, se tudnának bemenni; márpedig forgalomszervezésileg nem túl nyerő a városból csak átszállással elérhető végállomás.

A tolópadot mostanában cserélték le egy újra (baloldali kép), de a még a régi is ott hevert a telepen (jobboldali kép).

Baloldalt: békés pillanatkép. Nehezemre esik bármilyen rohangászós üzemet ideképzelnem. Jobboldalt: ez a teherkocsi egy 1875-ös gyártású személykocsi (a zöld nosztalgiakocsi egyik tesója) átépítésével keletkezett. Egyébként bár maga a fogaskerekű 1500 volttal működik, a telep sima 600 volttal van kiépítve, így ide villamosok is be tudnak állni. Régebben vágányzárak alkalmával tettek ide tujákat, később a selejtet tárolták itt (a nyolcvanas évek egyik szomorú emléke számomra a végállomásról is jól látható szabadtéri tárolóvágány, melyen forgalomból kivont 1000-esek rozsdálltak), de nagyon ritkán manapság is lehet ilyesmit látni (legutóbb talán egy céges családi nap alkalmából?).

Hogy egy fogaskerekű vasút mennyire különleges üzem, azt szerintem leginkább a váltó szerkezete mutatja meg: a baloldali képen látható szerkezet ugyanis nem csak a váltónyelvet mozgatja, hanem egyéb síndarabokat is, hogy azok ne legyenek útban a járgányok alá lógó fogaskeréknek. Persze a fogaskerekű szakaszon levő váltók még ennél is bonyolultabbak :) Jobboldalt: a fogasléces szakasz vége. A "nagy piros teheneknek" alapesetben csak a fogaskerekei hajtottak, de a telepen belül átkapcsolhatóak úgy, hogy a motorkocsi egyik "sima" tengelye is meg legyen hajtva. Így aztán ha nagyon lassan is, de sima vasúti módon (adhéziósan) is tud haladni. A fogaslécre visszahajtás viszont érdekes, hiszen a fogaskerék fogainak "vissza kell találniuk" a fogasléc fogai közé. Ezt segíti ez a rugalmasan rögzített szakasz.