Városi és nemvárosi közlekedés
Debrecen - a célegyenes előtt
2014. február 26-án megindul a forgalom a debreceni 2-es vonalon, így sok év után megint nagy változások lesznek a város tömegközlekedésében. 2013 novemberében azonban még javában dolgoztak a pályán, az alacsonypadlós villamosok pedig még nem álltak forgalomba - Jazzcool barátommal pont ezeket az állapotokat megörökíteni utaztunk oda.
Meg persze azért, hogy Bengálizzunk kicsit. Ezek az öreg döcögények (melyek bizonyos részei mindig is Debrecenben készültek, a végén pedig már a teljes gyártás a DKV telepén történt) 2013-ban már csak itt közlekedtek menetrend szerint: leghamarabb Budapest vált meg tőlük, aztán Miskolc, majd Szeged. Itt se sok lehet hátra nekik!
Barátságtalanul szeles, kicsit borús időnk volt (novemberben milyen is legyen), de legalább viszonylag hamar találkoztunk az egyetlen kint levő vénséggel, a 489-essel. Persze igazából nem is olyan öreg ez a kocsi, hiszen az utolsók közt készült el '78-ban. Jobbra egy KCSV6-ost is látunk, a Debrecenre eléggé jellemző oldalfalas hirdetések egyikével.
A látogatás első óráit azzal töltöttük, hogy a Bengálira vártunk, hogy újra és újra elmenjen előttünk. Közben persze a kék Ganzokat se hanyagoltuk. Érdekes ez a szakasz a Nagyerdőben: csak az egyik vágányt használják rendszeresen, a másik elsősorban építkezések során szokott jól jönni, amikor spontán szabadtéri kocsiszínként használják. Néha persze - a villamosmániások örömére - más is jár rajta :)
Teljes menetfelszerelésben indultam el otthonról, úgyhogy videóztam is. A hangot szétfújta a szél, ezért rátettem egy youtube zenesávot - az eredmény őszinte meglepetésemre jobb lett, mint gondoltam. Bár alapjában véve valami rockosat szerettem volna rákeverni, akárhogy kerestem, ez illett legjobban hozzá.
A két vágányból a gyógyfürdő előtt három lesz. Vélhetően a fenntartási költségek kordában tartása miatt egy felhagyott vágánykapcsolatot is láthatunk.
A 291-es Bengáli még a nyolcvanas években leégett, az alvázából iker-pőrekocsi lett - mögötte egy tornyoskocsi is látható, ez szerintem már a Nagyerdő részét képzi, mert mindig itt áll. Jobbra: a nagyerdei hurok vége a Medgyessy sétánynál.
Ahhoz képest, hogy igazából nem is szeretem a Bengálit, meglepően sokat várakoztam a hideg szélben, hogy lefotózhassam :)
Az utazási élményt is megörökítettem, mert hát természetesen menni is kellett vele - bár ezt speciel Jazzcool erőltette :) Tudom, hogy sokan szeretik a típust, de szerintem a mindennapi utasoknak nem fog hiányozni a forgalomból, ha leváltják őket a CAF alacsonypadlósok.
Balra: KCSV6 az Aranybika előtt. Jobbra: napközben a 489-es is kiállt a Nagyállomás melletti tárolóra, a tartalékként pihenő 486-os mellé. Utóbbi se túl öreg példány: '75-ös.
Pályaszám szerint ugyan már a kilencedik új alacsonypadlós pihent két darabban a remizhez vezető Ispotály utcában álló trélereken, de a baszk gyártó nem aszerint szállít, így az 519-es (a sorozatot a Ganzok mögé számozzák) lett a hetedik:
Mire odaértünk, a 3/2 arányban megbontott járműrészeket szállító kamionok már egymásnak háttal álltak, az utánfutókat pedig összekapcsolták, hogy összefüggő "pályát" alkossanak. Hátul, a remiz bejáratában egy már működő darab is megjelent, mintha üdvözölni akarta volna a jövevényt :)
Az utánfutók meglehetősen spéci szerkezetek voltak, de a sofőrök se csak a kormányt tekergették Spanyolországtól idáig: ők állították össze a leeresztéshez szükséges konfigurációt, ők rakták össze a legurításhoz szükséges rámpát, és a leengedés végén a két járműdarabot is ők szerelték össze eggyé. Meg lehet tippelni, hány ember kellett volna ugyanehhez a szállításhoz vasúton (kísérők persze itt is voltak útközben, hiszen túlméretes rakományról volt szó, de a konkrét sínre helyezéshez csak egyetlen targoncás kellett kettejük mellé), és akkor már fel se kell tenni a kérdést, hogy "miért nem vasúton hozták?". A szállítás sebességéről nem is beszélve: nemrég olvastam, hogy a tehervonatok átlagsebessége Európában a sok félreállás és rendezés miatt mindössze 18-20 km/h.
A járműrészeket az utánfutóhoz rögzítő láncok és a villamos fékjeinek oldása után az első darabot csak kicsit meg kellett rántani a targoncával, és már el is indult lefelé a lejtőn. Az egyik kamion volt az ellensúly, az fogta vissza a gurulás sebességét egy vastag hámmal, eközben a másik kamionos folyamatosan azt figyelte, minden rendben zajlik-e a kerekek és a sín közt.
Balra: a második járműrész egyik rögzítése. Jobbra: az áramszedő értelemszerűen nem jöhetett a villamos tetején, így is jó magas volt a szállítmány.
Ez a jármű multicsuklós, tehát három futó és két befüggesztett részből áll, valahogy úgy, mintha másfél "két-szoba-konyhás" (angolul kicsit találóbban: "two rooms and a bath") villamos lenne. Mivel a középső futó részt nem lett volna értelme kettéfűrészelni :) a második rész csak egy futó és egy befüggesztett részből állt, azaz a "befüggesztett" rész igazából nem volt befüggesztve:
/oo-I----I-oo-I és ----I-oo\
Hogy mégse a hasán csússzon, egy kis kerekes adaptert tettek a "csonka" végére, ez tartotta a kerék nélküli részt. A jobb oldai képen már vontatják lefelé, látszik a lánc is, amivel a targonca húzza. Az első résszel ellentétben itt nem csak lendületet kellett adni, hanem ténylegesen húzni, egészen a lejtő kezdetéig - onnan értelemszerűen ismét maguktól mentek a dolgok.
A két részt a sofőrök ott helyben, az utcán összeszerelték, a (mechanikailag) kész járművet pedig egy Ganz vontatta be a telepre - elég hatékonynak mondanám a munkaszervezést! Természetesen a műszaki élesztés csak ezután kezdődik, de így is tetszett a folyamat. Jobbra az egyik hajtott részt látjuk, két motorral.
A lerakodás mozzanatait videón is megörökítettem.
Pillantás a megújuló kocsiszínbe
Az új járművek és a növekvő kocsiállomány a remiz modernizálását igényelte.
Az új csarnokkomplexum már elkészült, az udvaron még dolgoztak.
A KCSV6 protója balra, a padló alatti kerékeszterga leendő helye jobbra.
Balra: tudtommal a 484-est jelölték ki megőrizendő nosztalgiajárműnek. A többi városban járó Bengálikkal ellentétben neki csak hat ajtaja van, ez debreceni specialitás; jó, hogy nem fog eltűnni! Jobbra: az egykori budapesti 7031-es Mukit már jó ideje nem használhatták.
Mivel ekkorra szépen kisütött a nap, kicsit visszamentünk fotózni a városba. A Piac utca Nagytemplom előtti része meglehetősen fotogén.
A 2-es vonalat is végig akartam sétálni, hogy végre napfénynél is lássam (előző alkalommal elég sötét volt már, mire odajutottunk), de elbengáliztuk az időt; az egyre laposabb szögben érkező fény figyelmeztetett, hogy sietni kellene.
Akár sütött a nap, akár beborult, olyan szél volt, hogy egyrészt beremegtette az állványt, másrészt a viszonylag stabil snittek hangját is tönkrezúgta. Rátettem ugyanazt a zenét, mint az oldal első videójára, de sajnos így kevésbé hallatszik, ahogy lapos kerékkel dübörög a Benga, vagy éppen nyikorog-csikorog. Pedig dübörgött meg nyikorgott-csikorgott rendesen :)
Sokáig késésben volt az építkezés, de a végén összeszedték magukat, és olyan tempóban fejezték be, hogy arra nem lehet panasz.
A vonal külső vége a Doberdó utcai lakótelepet járja körbe egyvágányos, egy irányban használt "óriáshurokban". És ne a pesterzsébeti nagypaneles billegésre gondoljunk, hanem korszerű alépítményre, füvesített burkolattal. Amikor legutóbb itt jártam, még kopott füvű placc volt a helyén.
Ahogy elnéztem, az ívekben túlemelést alkalmaznak, hogy szebben fussanak majd a járművek.
Balra: elől még friss a beton, de a háttérben már szerelik a felsővezetéket. Jobbra: készülőben levő megálló.
Balra a Thomas Mann utcában futó zárt pálya, jobbra a Nádor utca, ahol nem nagyon lehetett volna ennél jobban elkülöníteni a pályát az úttesttől. Változatos környezetben fut a vonal, az már biztos!
A kedvenc szakaszom a Dózsa György utca, ahol az út közepén egy fasor két oldalán vannak a sínek.
Balra: a vonalnak ezt a részét akár már használhatták is volna, a villamos jelzői működtek. Jobbra: itt szintén füvesített pálya lesz.
Joó Ferenc pár héttel később járt itt, akkor már zöldellt a fű, csilingelt-dudált a fékpróbázó alacsonypadlós villamos.
És ez már a célegyenes, közeledünk az 1-es vonalhoz. Indulás 2014. február 26-án!
Segítségéért köszönetet szeretnék mondani Gara Kálmánnak!