"Nagyvasút" Berlinben, 2014 augusztusában
Postapályaudvar, Ostkreuz, és csúcsforgalom a föld alatt

Előző oldal: városi vasutak és metró

A programokkal telezsúfolt 48 órába nem fért bele hosszabb vonatfigyelés, inkább csak igyekeztem mindig úgy kanyarodni, hogy lehetőségem legyen körülnézni. Kivéve a Hauptbahnhofon, mert ott nem bírok másfél óránál kevesebbet eltölteni :)

Két Taurus, pontosabban EuroSprinter generáció: balra egy lengyel illetőségű ES64U4 - a későbbi, négy áramnemű változat - Südkreuz földszintjén, jobbra pedig a felénk is ismerős ES64U2 az Ostbahnhofon. Utóbbiról (a pályaudvarról és a mozdonyról is) még lesz szó!

Nem tudom, hogy én választom ilyen ügyesen ki látogatásaim időpontját, vagy tényleg minden nyáron fejreáll a Berlin környéki vonatközlekedés, de most se a normális papírforma érvényesült: a várost kelet-nyugati irányba átszelő Stadtbahn több szakaszán is építkeztek, ezért az S-Bahnok nem jártak Friedrichstrasse és az Ostbahnhof közt, a "rendes" vonatok pedig az Ostbahnhoftól nem mentek tovább kelet felé. Persze nem véletlenül van annyi sín a német főváros körül: a távolsági vonatokat (igaz, jókora kerülőkkel) átterelték az észak-déli alagútba, így a Hauptbahnhof felső szintjén csak a Friedrichstrasséig járó S-Bahnok és az Ostbahnhofig járó regionális vonatok bukkantak fel, minden más az alsó szinten állt meg.

Az Ostbahnhof és csatolt részei

Ha már egyszer leszálltam az Ostbahnhofon, lefotóztam a tőle pár száz méterre álló berlini postapályaudvart is - már hogy az egyiket, a másik ugyanis Nyugat-Berlinben, a Gleisdreieck metróállomás alatt-körül omladozik. Ezt a - kelet-berlini - komplexumot 1907-ben nyitották meg, és a '90-es évekig használták. A bal oldalon látható épület volt postailag az "érkezési oldal", a jobb oldali képen pedig az "indulási" látható; az épületek emeletére vágányok vezettek, ott zajlott a be- és kipakolás. Ma az egyik épületben irodák, a másikban rendezvényközpont van.

Schlesischer bf1908.gif
"Schlesischer bf1908" von Unbekannt - http://www.eisenbahn-berlin.de/wriezenerbf/index.html. Lizenziert unter PD-alt-100 über Wikipedia.

És ha már itt vagyunk, érdemes megemlíteni, hogy az Ostbahnhof hányszor változtatott nevet, illetve hogy hány másik pályaudvar volt a környékén a postáén kívül: a Stadtbahn előtt (1842-től 1881-ig) a Frankfurter Bahnhof, egy fejállomás állt nagyjából itt, amiből a vágányok nyugatra hosszabbításakor Schlesischer Bahnhof, azaz Sziléziai pályaudvar lett. Ekkor szűnt meg az addig kicsit északabbra működő régi Ostbahnhof, más néven a "Küstrini pályaudvar", melynek épülete azonban a második világháborúig megmaradt, az oda vezető vágányok pedig még néhány éve is láthatóak voltak (ma már inkább csak sejthetők). A régi és a mai Ostbahnhof közt működött a Wriezener Bahnhof, ami gyakorlatilag egy ma is meglevő épületből és egy szigetperonból állt, egy kvázi az Ostbahnhof teherpályaudvarából kiharapott területen. Ezt '49-ben zárták be, onnantól kezdve ott is csak teherforgalom zajlott.

19921215a Wriezener Bhf.jpg
"19921215a Wriezener Bhf" von Roehrensee - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons.

Az NDK a második világháború után lemondott a lengyelekhez (és a Szovjetunióhoz) került keleti terülekről (eredetileg még Ulbricht is úgy gondolta, hogy azok egy része visszajár, az NSZK pedig csak az újraegyesítés előtt ismerte el végleg Lengyelország mai határait), így Szilézia neve furcsán nézett volna ki a berlini térképeken - ekkor nevezték át a Sziléziai pályaudvart Ostbahnhofnak. A fentebbi kép bal szélén a postapályaudvar (nem nagyon) látható, tőle jobbra viszont jól felismerhetőek a (mai) Ostbahnhof csarnokai. Onnan jobbra működött egykor a Wriezener Bahnhof, a jobb szélen a semmibe vezető vágányok végén pedig a régi Ostbahnhof; a kettő közti terület a kilencvenes évekig teherpályaudvarként üzemelt; a megkülönböztetés végett néha Wriezener Güterbahnhof néven említik. Érdekes módon csak '87-ben, a pályaudvar villamosításakor és felújításakor, egyben Berlin alapításának 750. évfordulóján jutott eszébe a keleti vezetésnek, hogy nincs főpályaudvaruk, ekkor gyorsan Hauptbahnhof lett az Ostbahnhofból. Ezt a nevet '98-ig tartották meg, amikor a mai Hauptbahnhof alapkövét lerakták.

Berlin - Wriezener Güterbahnhof.jpg
"Berlin - Wriezener Güterbahnhof" von Andreas Steinhoff. Lizenziert unter Attribution über Wikimedia Commons.

Ez a fotó nagyjából az előző kép helyszínét ábrázolja, de már 2005-ben. Az itt még csatamezőnek tűnő üres részek mára többnyire beépültek, a jobb oldali területet pedig a DB Autuzug GmbH használta-használja a Talgo és CNL kocsik üzemeltetéséhez. Mindez egyébként még nem a felsorolás vége, ugyanis a postapályaudvartól délre volt a Sziléziai pályaudvar teherpályaudvara és vontatási telepe, amit szintén a rendszerváltás után számoltak fel. Gyakorlatilag a Warschauer Strasse és a Strasse der Pariser Kommune közt részen tölcsér alakban szélesedve vasúti létesítmények sorakoztak mindenfelé - pár éve még jól lehetett látni az egyes vágánytörzsek kiágazását, ma már maximum sejteni lehet...

Ostkreuz

Az Ostkreuz sokáig elég komoly szégyenfolt volt Berlin képén: egy eredetileg T alakú elágazás/csomópont S-Bahnnal és "rendes" vasúttal, elég fapados kivitelű utasforgalmi létesítményekkel előbbiek számára. Már évek óta zajlik az átépítése, melynek végén a Südkreuzhoz hasonló átszállóhely lesz, ahol nem csak az S-Bahn áll meg.

Bundesarchiv Bild 183-G1122-0600-104, Berlin, Bahnhof Ostkreuz.jpg
"Bundesarchiv Bild 183-G1122-0600-104, Berlin, Bahnhof Ostkreuz" von Bundesarchiv, Bild 183-G1122-0600-104 / CC-BY-SA. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons.

Ez az 1950-es felvétel nagyjából ugyanonnan készült, ahonnan az én előbbi bal oldali képem - elég lepukkant, és persze 7-8 éve se volt szebb állapotban a komplexum!

A Ringbahn (a belvárost kutyafej alakban körbefutó S-Bahn gyűrű) modern csarnoka már készen van egy ideje, a mellette futó két "nagyvasúti" vágány viszont évek óta használaton kívül áll. Tipikus berlini dolognak tűnik, hogy többvágányos villamosított szakaszok használat nélkül rozsdásodnak...

Bár a villamos műfaját Berlinben/Berlinnek találták ki, manapság az S-Bahn az, ami igazi városképi eleme a német fővárosnak. Van vele gond bőven, de azért így is lenyűgöző, például az imént említett Ostkreuz, vagy az Olympiastadion sokvágányos végállomása (vajon aki Budapestre olimpiát akar hozni, az ilyesmiket is álmodik hozzá? csak mert nem csak stadionok és szállodák építéséből áll egy ilyen rendezvény megszervezése!).

Balra: az Ostbahnhofnál forduló szerelvény. Jobbra: Innsbrucker Platz, a Ringbahn déli részén, egy átfestett Kolásdobozzal. Jobbra egy felhagyott vasúti rendezőpályaudvar helye látható - az S-Bahn mentén eszméletlen mennyiségű elveszett sín látható!

Bahnhof Potsdamer Platz

A blogomban az elmúlt évek során bemutattam, hogy hogyan nézett ki a Potsdamer Platz - és a Potsdamer Bahnhof - a második világháború előtt, hogy hogy nézett ki a szektorokra osztáskor, majd a Fal felhúzása után, illetve bemutattam a ma a tér alatt működő négyvágányos vasútállomást is...

... mégis, meglehetősen nehezemre esne Berlinről úgy írni, hogy legalább egy pillanatra ne térjünk be ide. Csak a hangulat miatt: így néz ki a felszín, az S-Bahn állomás régimódi lejárójával, illetve a régi közlekedési lámpa másával, és egy, a föld alá fényt vezető csővel.

Az oldal elején említett "Hauptbahnhof-pincei" csúcsforgalomnak itt is volt némi hatása, jelesül a vonatok szokottnál nagyobb része nem állt meg - egy részük pedig a nem megállás előtt az állomás bejárata előtt állt meg, gondolom arra vátva, hogy az előző vonat a helyére kerüljön. Érdekes színfoltot jelentettek az ODEG "emeletes FLIRT-jei" is, de valahogy bárhova mentem, soha nem olyan jött, hanem "Hörcsögpofa", azaz Talent 2 :)

A Hauptbahnhof felső szintje

A főpályaudvaron nézelődést nem külön szoktam megtervezni: mivel erre megyek a szállásom felé, mindig csak arról van szó, hogy feszes átszállás helyett spontán egy-másfél órát itt töltök. A már többször említett Stadtbahn-lezárás miatt a felső szinten csak egy-egy magánvasúti motorvonat (balra), és a Berlin-Hamburg Interregio-Express (IRE, jobbra) bukkant fel az emeletes vonatok közt.

Az emeletes vonatok persze sokfajták voltak: a videó elején például egy Taurus (182-es sorozat) szolmizál előttük, később láthatunk Síntrabit, illetve emeletes Stadler motorvonatot is. Igyekeztem belekeverni a videóba Berlin egyik legjellemzőbb hangját, a 481/482-es sorozatú S-Bahnok indulásáét is: Gershwint állítólag egy vonatozás ihlette a "Kék rapszódia" megírására - ezeknek a motorvonatoknak az indítási hangját meg valószínűleg az említett mű elején hallható glissando ;)

És most lássuk az oldalon már kétszer is látott fekete Taurust mozgás közben! Az MRCE 009-es számú ES64U2-ese nyár elején kapta a 25 évvel ezelőtti Páneurópai Piknikre emlékező festést, de mivel nem nagyon olvasok vasútbarát oldalakat, számomra meglepetés volt a létezése. Nagyon jó volt ezeket a feliratokat és a piros-fehér-zöld színeket itt látni!

Másnap teljesen véletlenül (a Fal egy közeli megmaradt darabját jöttem megnézni) belefutottam a mozdonyba az Ostbahnhofon. Sajnos a távolabbi peronról nem látszott jól, a közelebbiről pedig csak a gép német "arcát" lehetett látni, de legalább azt is le tudtam videózni indulás közben!

... és a Hauptbahnhof alsó szintje

És akkor ereszkedjünk le a mélybe, a pályaudvar aljára, ahol az észak-déli irány peronjai vannak! A két fehér mozdony közt több generációnyi különbség van: balra a lengyel vasút egy Taurus III-asa látható, jobbra pedig egy NDK eredetű "Faroller".

2014-ben ez volt a magánvasúti üzemeltetésű Berlin-Malmö éjszakai expressz utolsó indulása, ami azért is érdekes téma, mert minden évben azt suttogják, hogy az az utolsó - aztán a rákövetkező évben mégis megint felbukkan. Legutóbb azt olvastam, hogy áprilistól ismét közlekedni fog - remélhetőleg marad az öreg mozdony is!

A forgalom túlnyomó részét persze régebbi sorozatú ICE motorvonatok alkották, ezt a képet színesítette ez az éjszakai vonat, 101-essel az elején. Előző este még emeletes hálókocsi is volt benne, de mire észrevettem, elindult :-/

Az oldal végén az eddig látottakat mozgóképen is megnézhetjük, bónuszként többek közt egy kék MÁV-kocsikból álló vonattal. Utóbbi mindig innen megy és ide érkezik, a Berlin-Varsó Expressz viszont inkább fentről szokott, úgyhogy ez különlegességnek mondható. De láthatjuk még az iménti, IC/CNL kocsikkal induló 101-est is, meg persze rengeteg ICE-t: egy részük indul, egy részük megáll, egy részük meg áthalad, mert csak mindenféle ravasz kerülőkkel és hosszú rezsimenetekkel tudtak eljutni a telephelyükre.


Vissza az oldal tetejére   Vissza a tartalomjegyzékhez