Városi és nemvárosi közlekedés
A fentebbi jelző nem túlzás, a szentendrei Városi Közlekedési Múzeumban kiállított 1000-es pályaszámú villamos, mely eredetileg a BKVT-nál az 1080-as számot viselte, és melyről itt többet olvashatsz, tényleg a legkedvesebb vaskerekűm. Nagy örömömre szolgált, hogy a közelmúltban belülről is meg tudtam nézni, nem csak kívülről (általában le van zárva az utastér, hogy a látogatók ne rongálják meg, mint ahogy más járművekkel már megtették)!
Ez az utolsó forgalomba állított példány a BKVT "V" jelű motorkocsisorozatából, mely később kapta a kerek 1000-es számot: eredetileg 1080-nak hívták. 1912-ben született, akkor még favázasan. Az FVV az ötvenes évek végén acélvázasították, akkor került rá ez az aranyosan bumfordi "Füzesi-kasztni", azaz a Füzesi Árpád Főműhely által készített acélvázas kocsiszekrény.
A belső tér nagyon szép állapotban van; jobban néz ki, mint a legtöbb forgalomban közlekedő villamosé, látszik, hogy vigyáznak rá! Ha még plakátok is lettek volna az ablakok fölötti ferde hirdetőfelületen, teljesen húsz évvel ezelőtt éreztem volna magam! A jobb széksorban, majdnem az ajtó előtti paravánfal előtt látható kapaszkodón a függőleges csonk a jegykezelő készülék (leánykori nevén a lyukasztó) helye.
A belső tér elemei megegyeznek az FVV-nél és a BKV-nál a hatvanas-hetvenes évek óta használtakkal, tehát nem sok különbséget lehet felfedezni egy UV-hoz képest: ugyanolyanok az ülések, a borítás, az ablak tekerője...
A vezetőállás nem volt paravánfallal elválasztva az utastértől, csak egy vékony, kiemelhető-berakható fémrúddal. Baloldalon a menetkapcsoló látható, jobboldalt a kézifék kereke, középen a légsűrítő, az indításjelzés, a világítás kapcsolói, illetve egy légnyomásmérő.
A másik végi vezetőállás. Kiskoromban, amikor 1000-essel utaztam az 56-oson, nagyon tetszett, hogy látni lehet, mit csinál a vezető (mifelénk csak paravánfalas UV-k és ICS-k jártak)!
Az utastér madárperspektívából :-)
Pillantás az ajtó melletti paravánfal üvegablakán át.
A lépcső a középső fokig érő tolóajtóval.
Az alváz kilátszó része a kerekekkel, a sínféktuskókkal és az életmentő kerettel. A jobb szélen látható az indításjelző parázslámpa, melynek fénye annyira tetszett kis koromban!
Az életmentő keret mögött az egyik kerék és a homokszóró csöve.
Az egyik sínféktuskó (2x2 darab van belőle).
A kocsi orra. Ezen az 1000-esen volt napfényellenző a homlokablak fölött, de csak középen: volt amelyiken egyátalán nem volt, és volt, ahol mind a három ablaktábla fölött ott volt.
A viszonylatszámtábla helye, és az elektromos csatlások. Az ablaktörlő kézi működtetésű volt: a vezető egy karral mozgatta belülről.
Az iránytábla, mögötte a pályacsengővel. Az ablak mögött látszik az utóbbit megszólaltató rugós gomb.
A sűrítettlevegős tömlő jellegzetesen oldalra volt tűzve a nem csatolt végeken; az ütközőn "tujázó" gyerekek ebbe tudtak kapaszkodni menet közben.
A másik végen viszonylatszám is van: 59-es. Ez egy jellegzetes, 1000-esnek való hegyipálya volt.
A lökhárítón levő tüske csatolt pótkocsiknál arra szolgált, hogy egy kis kihajtható "kerítést" rögzítsenek rá, azt megakadályozandó, hogy az emberek megpróbáljanak a két kocsi között átmenni.
Az acélvázas kocsik eredetileg nagy, fedetlen "sugárvetőkkel" épültek, később lecserélték őket a KRESZ-ben leírtaknak megfelelő fényszóróra, ilyen van az UV-kon, ICS-ken is.
És egy utolsó pillantás a kedves kis villamosra.